Guardiola csapata öt gólt lőtt a Brugge elleni BL-rangadón

2021.10.19. 20:43

Kedden kora este két mérkőzést rendeztek a labdarúgó Bajnokok Ligájában. Az A csoportban az előző kiírásban döntős Manchester City 5-1-re nyert a belga Club Brugge otthonában, míg a C csoportban a Sporting Lisszabon csapata 4-1-re győzött a török Besiktas vendégeként.

Pep Guardiola csapata abban a tudatban léphetett pályára, hogy ha legyőzi a Club Brugge csapatát, az A csoport élére áll. A statisztika az angol sztárcsapat mellett szólt, ugyanis korábban a City hatszor találkozott belga csapattal az európai kupaporondon, és ötször győztesen hagyta el a pályát. A világoskékek legutóbb 2003 októberében játszottak belga csapat ellen. Akkor a francia Európa-bajnok Nicolas Anelka góljával 1-0-ra győztek a Lokeren otthonában. 

Jack Grealish kilencedik percben lőtt gólját lökés miatt nem adták megForrás: Belga via AFP/Virginie Lefour

A Manchester City rendesen bekezdett. Az első negyedórában két gólt is szerzett, de a bíró az egyiket lökés, a másikat pedig les miatt érvénytelenítette. A folytatásban az angol csapat a kapuja elé szögezte a belga együttest, és a 30. percben a sokadik zicceréből meg is szerezte a vezetést. Phil Foden tökéletes ütemű mélységi indítását a kilépő João Cancelo vette le mellel, majd Simon Mignolet lába között a hálóba pöckölt.

  • Cancelo a legutóbbi három Bajnokok Ligája-mérkőzésén kétszer is betalált. Kétszer annyi gólt szerzett, mint az első 30 bajnoki meccsén a Manchester Cityben.

A folytatásban a Club Brugge feljebb merészkedett, és több ígéretes akciót is vezetett, különösen a holland válogatott Noa Lang játszott aktívan, de a belga csapat nem tudott egyenlíteni. A 43. percben aztán növelte az előnyét a Manchester City. Rijad Mahrez csapott le egy lecsorgó labdára, a francia Stanley Nsoki azonban akasztotta az algériai támadót, a játékvezető pedig azonnal a tizenegyespontra mutatott. A labda mögé Mahrez állt oda, és a jobb alsó sarokba helyezett a balra vetődő Mignolet mellett.

  • Mahrez az utolsó hét Bajnokok Ligája-mérkőzésén hat gólt szerzett. Az algériai támadó ráadásul pályafutása negyedik gólját lőtte a Club Brugge ellen a Bajnokok Ligájában, ezzel a belga csapat ellen a legeredményesebb a sorozatban. A 2016/17-es szezonban a Leicester City játékosaként lőtt két csoportmeccsen három gólt a Brugge-nek.
Manchester City lefutballozta a pályáról a Club Brugge csapatátForrás: Belga via AFP/Kurt Desplenter

Az első félidő hosszabbításában a City eldönthette volna a meccset. Foden átadása után Mahrez került helyzetbe, 10 méterről lőhetett, de Mignolet bravúrral védett, ezzel meccsben tartotta a csapatát.  Ami az első félidő végén nem jött össze a Citynek, az a fordulás után azonnal meglett. Kevin De Bruyne gyönyörű ütempasszával Kyle Walker került ziccerbe, és nyolc méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

  • De Bruyne a 2016/17-es szezon kezdete óta 36 Bajnokok Ligája-meccsen 16 gólpasszt adott, ami a harmadik legtöbb a BL-ben szereplő játékosok között. Ez idő alatt Neymar (19) és Kylian Mbappé (18) adott több gólpasszt, mint a belga karmester.

A City a harmadik gól után sem állt le. Az 57. percben jöhetett volna az újabb találat, ezúttal Foden került ziccerbe, de a közeli lövését Mignolet lábbal védte.

Cole Palmer gyönyörű gólt lőtt a Brugge ellenForrás: AFP/John Thys

Tíz perccel később aztán két cserejátékos összehozta a City negyedik gólját. Egy kontratámadás végén Raheem Sterling passzolt Cole Palmerhez, a 19 éves középpályás pedig 17 méterről a jobb alsó sarokba tekert.

A folytatásban a City ugyanúgy támadott, de folyamatosan hagyta ki a helyzeteit. A 79. percben aztán majdnem szépített a Brugge. Egy jobb oldali beadás után a De Bruyne utódjának kikiáltott Charles de Ketelaere fejelt 11 méterről, de Éderson bravúrral védte a kapu bal oldalába tartó fejest.  Két perccel később mégis összejött a belga csapat becsületgólja. Ruud Vormert jobbról betett labdájára Hans Vanaken érkezett, és kapásból a bal alsó sarokba lőtt.

  • A belga középpályásnak a szezonbeli harmadik BL-meccsén ez volt a harmadik gólja. 

A 84. percben aztán a City visszaállította a négygólos különbséget. A csereként beálló Fernandinho hosszú indítása után Mahrez lépett ki ziccerben, és Mignolet mellett higgadtan a hosszú sarokba belsőzött.

A Club Brugge hatalmas verést kapott a Manchester CitytőlForrás: Belga via AFP/Bruno Fahy

A hajrában még a belga csapatnak Vormer révén volt egy ziccere, de a holland csapatkapitánynak nem jött össze a gól, így az eredmény már nem változott. Ezzel a győzelemmel a Manchester City a csoport élére állt, a Brugge pedig a rosszabb gólkülönbsége miatt az első helyről lecsúszott a harmadikra. 

A C csoportban a Sporting remek mérkőzésen győzte le a Besiktas csapatát. A portugál együttes már az első félidőben három gólt lőtt az isztambuli találkozón, majd a második félidő 89. percében Paulinho állította be a 4-1-es végeredményt.

Bajnokok Ligája, 3. forduló
A csoport
Club Brugge (belga)-Manchester City (angol) 1-5 (0-2)
gólszerzők: Vanaken (81.), ill. João Cancelo (30.), Mahrez (43., 84. - az elsőt 11-esből), Walker (53.), Palmer (67.)

C csoport
Besiktas (török)-Sporting CP (portugál) 1-4 (1-3)
gólszerzők: Larin (25.), ill. Coates (15., 27.), Sarabia (44.- 11-esből), Paulinho (84.)