Vágólapra másolva!
Pep Guardiola, a Manchester City labdarúgócsapatának vezetőedzője úgy véli, teljesen normális lépés volt Jack Grealish megvásárlása.

Az Aston Villától augusztus elején klubrekordot jelentő 100 millió fontért (42,6 milliárd forint) szerződtette a City a 26 éves angol játékost, noha a támadók között olyan kiváló labdarúgókkal rendelkezik a manchesteri klub, mint Raheem Sterling, Kevin De Bruyne, Riyad Mahrez vagy Phil Foden.

A spanyol szakember, aki az elmúlt négy évben háromszor lett bajnok a Manchester City együttesével, kiemelte: a frissesség fenntartása érdekében egy sikeres csapatba is kellenek új, kiváló képességű labdarúgók.

Mint mondta, Grealish-t azért szerződtették, mert nagyon jól teljesít a támadóharmadban, képes zavart kelteni az ellenfélnél és megjátszani a társait. Arról is beszélt, hogy sok mérkőzést vívnak, emiatt van szükség bő keretre, amelynek amúgy is jót tesz, ha van benne némi mozgás. Hozzátette, ráadásul Grealish a legjobb korban van.

Guardiola szerint Grealish szerződtetése normális lépés volt Forrás: marca.com

Guardiolának az az álláspontja, hogy a csapatban mindenkinek éreznie kell a nyomást, melyet az újak érkezése jelent, utóbbiaknak pedig azzal kell tisztában lenniük, miért szerződtették őket.

Grealish két gólt szerzett és két gólpasszt adott tíz mérkőzésen, csapatában ő alakította ki a legtöbb gólhelyzetet (22), és a sikeres cseleinek aránya a második legmagasabb (53,13 százalék) azok között, akik legalább húsz alkalommal próbálkoztak egy az egyben megverni ellenfelüket.

fogalmazott Guardiola.

Az angol klub a Bajokok Ligája A csoportjában két mérkőzés után - a belga Brugge elleni keddi fellépése előtt - a harmadik helyen áll, és nyolc fordulót követően ugyancsak harmadik a Premier League-ben.