Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligája szerda esti mérkőzésein papírforma eredmények születettek, de így is van miről vagy kiről beszélni. Az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo a 300. Manchester Unitedban lejátszott mérkőzésén újabb győztes gólt szerzett, míg az FC Barcelona a Dinamo Kijev legyőzésével megszerezte első győzelmét az idei BL-szezonban, és életben tartotta továbbjutási esélyeit, amihez az is kellett, hogy a csoport másik mérkőzésén a bombaformában lévő Bayern München kitömje a Benficát Lisszabonban. Jöjjenek a főszereplők nyilatkozatai és a szerdai játéknap további érdekességei!

Ronaldo BL-rekordot döntött, Klopp dörzsölheti a tenyerét

A szerdai játéknap egyetlen rangadóját Angliában rendezték. A Manchester United már az első félidőben kétgólos hátrányba került az Atalanta ellen az Old Traffordon, aztán egy elképesztő feltámadással az angol csapat megfordította a meccset a bergamói együttes ellen. A győztes gólt az ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo fejelte a 81. percben, aki ezzel újabb BL-rekordot döntött, mert már a 38. különböző csapat ellen szerzett gólt a Bajnokok Ligájában, többet, mint bármelyik játékos a sorozat történetében – Lionel Messi 37 ellenfélnél jár.

Cristiano Ronaldo a Villarreal elleni meccs után ismét győztes gólt lőtt a Bajnokok Ligájában Forrás: AFP/Paul Ellis

„A szurkolók nagyon-nagyon fontos részét képezik ennek a klubnak. A mai estén az itt éneklő szurkolók tartották a hitet a játékosokban.

- mondta Ole Gunnar Solskjaer, a Manchester United edzője, aki megvédte Cristiano Ronaldót, ugyanis a portugál támadót az utóbbi hetekben sokan azzal vádolták, hogy semmit sem tesz hozzá a csapat védekezéséhez.

"Ha valaki kritizálni akarja a munkabírását és a hozzáállását, csak nézze meg ezt a meccset, és azt, ahogyan rohangált"

- tette hozzá a norvég edző.

„Az első félidőben sok helyzetet alakítottunk ki, így a félidőben tudtuk, hogy a következő gól döntő fontosságú lesz, és meg is szereztük azt, amire szükségünk volt. Úgy gondolom, hogy megérdemeltük a győzelmet" - mondta a lefújás után Harry Maguire, a Manchester United csapatkapitánya, aki közelről nézte Ronaldo csodálatos fejesgólját.

– tette hozzá az angol védő, aki pályafutása első gólját lőtte a BL-ben.

A csapatkapitány Harry Maguire góljával egyenlített a United Forrás: AFP/Paul Ellis

A Vörös Ördögök az utóbbi időben rendkívül gyengén futballoztak. A Premier League-ben a legutóbbi három mérkőzésüket nem tudták megnyerni, a Villarrealt pedig csak egy 95. percben szerzett szerencsés góllal tudták megverni a BL-ben, de azt is úgy, hogy a spanyol csapat lefocizta a Unitedet az Old Traffordon. Az utóbbi hetekben az angol sajtó egyre többet foglalkozott Ole Gunnar Solskjaer esetleges kirúgásával, de az Atalanta ellen fordítás után a dicséretből is kijutott a norvég edzőnek.

„Van néhány probléma, amit ki kell javítani, de a United zseniális volt. Bármit is mondott Ole a félidőben, működött" - mondta a BBC Radio 5 Live-nak Neil Lennon, a Celtic korábbi edzője.

– mondta a BT Sport szakértőjeként dolgozó Rio Ferdinand, aki 2008-ban a BL-győztes Manchester United csapatkapitánya volt.

Solskjaer levegőhöz jutott a győzelemmel? Forrás: AFP/Paul Ellis

Persze, a győzelem ellenére nem minden legenda elégedett a United játékával.

„Menjetek és csináljátok ezt vasárnap a Liverpool ellen, meglátjuk, mi lesz. Elképzeltem, ahogy Jürgen Klopp otthon nézte ezt a meccset, és dörzsölte a tenyerét" - mondta a kétszeres BL-győztes Paul Scholes arra utalva, hogy a Manchester United az első félidőben rengeteget hibázott, és az Atalanta akár el is dönthette volna a meccset.

Gian Piero Gasperini, az Atalanta edzője csalódottan nyilatkozott a lefújása után.

„Ezzel a csapattal szemben egyetlen pillanat elég ahhoz, hogy megváltozzanak a dolog. Úgy gondolom, hogy ha egy harmadik gólt lövünk - amihez közel jártunk -, akkor nyerhettünk volna. Hiányzott néhány játékosunk, de akik játszottak, azok jól teljesítettek.

Tudtuk, hogy a United erős. Tanulunk ezekből a meccsekből, de egy bizonyos ponton abba akarjuk hagyni a tanulást, és többet akarunk"

- mondta az Atalanta edzője, akinek érhető volt a csalódottsága, ugyanis a Manchester United története során először ment a félidőre kétgólos hátrányban az Old Traffordon.

A csoport másik mérkőzésén a Villarreal 4-1-re nyert a Young Boys vendégeként. A svájci csapat 216 nap után kapott ki a Wankdorf Stadionban.

A találkozón a spanyol csapat világbajnok védőjét Raúl Albiolt hordágyon kellett levinni a pályáról, miután Christian Fassnacht bombája eltalálta az állát. A 36 éves veterán védő nyakmerevítőt kapott esett után.

Raúl Albiolt, a Villarreal világbajnok védőjét hordágyon vitték le a pályáról a Young Boys elleni meccsen Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A spanyol csapatnak ez volt az első BL-csoportkörös győzelme 2008 októbere után. A Villarreal akkor a dán Aalborg csapatát győzte le 6-3-ra az Estadio de la Cerámicában.

Először nyert a Barca, a Bayern továbbra is megállíthatatlan

Az E csoportban az FC Barcelona a veterán Gerard Piqué góljával 1-0-ra legyőzte a Dinamo Kijev csapatát a Camp Nouban, ezzel a katalán együttes megszerezte első gólját és az első győzelmét az idei BL-szezonban.

„Ezzel életben maradtunk a Bajnokok Ligájában, és ennek a győzelemnek köszönhetően még bármi lehetséges, de jobban kellett volna koncentrálnunk a befejezéseknél.

A lényeg, hogy nyertünk, mert egy Clásicóra mindig jobb győzelemmel készülni, mint vesztes meccs után játszani a Reallal" - mondta a meccs után Ronald Koeman, aki a Messi utódjának kikiáltott Ansu Fatit pihentette a vasárnapi Real Madrid elleni meccs előtt.

A Barcelona edzője, Ronald Koeman dühöngött a kihagyott helyzetek miatt Forrás: AFP/Lluis Gene

Érdekesség, hogy a Barcelona legutóbbi négy megnyert BL-meccséből háromszor a Dinamo Kijev volt az ellenfél.

Gerard Piqué, az FC Barcelona védője a 16 gólját szerezte a Bajnokok Ligájában, ezzel beérte a Real Madrid legendáját, Roberto Carlos a legeredményesebb védők örökranglistájának az élén.

„Az első két pont és gól nélküli csoportmeccs után ez a győzelem nagyon fontos volt, mert megadtunk az esélyt magunknak arra, hogy a csoportkör végéig versenyben maradjunk a továbbjutásért. Jól teljesítettünk, bár ennél még jobbnak kell lennünk. A Dinamo Kijevnek egyetlen kapura tartó próbálkozása sem volt, de ez azért van, mert nagyon védekezően játszottak, és ez nehéz volt számunkra" - nyilatkozta a Barcelona 34 éves védője, aki pozitívan látja a csapat jövőjét. "Nem vagyunk hozzászokva ahhoz, hogy nem nyerünk meccseket, és ebben a szezonban nem úgy kezdtünk, ahogy szerettük volna.

– tette hozzá Piqué, aki a 14 BL-gólját lőtte a Barcelona játékosaként, és a katalán csapat mind a 14 meccset megnyerte.

Gerard Pique gólöröme a Dinamo Kijev ellen Forrás: AFP/Josep Lago

A csoport másik mérkőzésén a Bayern München elképesztő mezőnyfölényben játszott a Benfica ellen, de csak a 70. percben tudta megszerezni a vezetést Leroy Sané gyönyörű szabadrúgásgóljával. A hajrában aztán Julian Nagelsmann csapata berámolt még három gólt, ezzel pedig kiütéses győzelmet aratott, és a harmadik csoportmeccsét is megnyerte úgy, hogy még gólt sem kapott a sorozatban.

„A második félidő hihetetlen volt. Nagyon keveset adtunk ki magunkból, de így is mi irányítottunk, de nem tudtuk feltörni a Benfica védelmét. Amikor az első gólt lőttük, könnyebbé váltak a dolgok. Nagyszerű este volt ez számunkra" - mondta a meccs után a világbajnok Manuel Neuer, aki a 100 BL-meccsén védte a Bayern München kapuját.

Emlékezetes este volt, nagyszerű közönség előtt" - nyilatkozta a 35 éves kapus.

Manuel Neuer tudása továbbra sem kopik Forrás: NurPhoto via AFP/Pedro Fiuza/NurPhoto/Pedro Fiuza

Jorge Jesus, a Benfica edzője nem számolt győzelmi esélyekkel, de úgy érzi, több volt a meccsben.

"Végig meccsben voltunk, Neuer két nagyszerű védést mutatott be, ez is sokat számított. A végeredmény nem tükrözi a játék képét.

Fájó az eredmény, mert voltak helyzeteink. Számítottunk arra, hogy elverjük őket? Semmiképpen sem. Azt gondoltam, hogy maximum két gólt fognak lőni, nekünk pedig egy-két gólt kellett volna szereznünk. De minden elismerésem a Bayern csapatának. A cseréiknek sikerült megváltoztatniuk a játékot" – mondta a Benfica edzője, akinek a csapata továbbra is a második helyen áll a csoportban.

A Bayern München a Bajnokok Ligája-szezon első három mérkőzésén 9 pontot szerzett, 12 gólt lőtt és egyet sem kapott. Ez a klub történetének legjobb szezonkezdete a sorozatban.

A Salzburg a továbbjutás küszöbén

A Bajnokok Ligája leggyengébb csoportjában, a G jelű négyesben a Red Bull Salzburg hazai pályán 3-1-re legyőzte a Wolfsburgot, ezzel az osztrák csapat két győzelemmel és egy döntetlennel magabiztosan vezeti a csoportját, négy ponttal megelőzve a második Sevillát.

A német válogatott Karim Adeyemi már három gólnál jár a szezonban Forrás: AFP/Krugfoto

A csoport másik meccsén a spanyol csapat 0-0-s döntetlent játszott a francia Lille vendégeként. A Sevilla ezzel az utolsó kilenc idegenbeli meccsén veretlen a Bajnokok Ligájában. Ebből a legutóbbi hat meccset a jelenlegi edző, Julen Lopetegui irányítása alatt játszotta.

Szárnyal a Juventus, gálázott a Chelsea

A H csoportban a Juventus a svéd válogatott Dejan Kulusevski góljával 1-0-ra legyőzte Szentpéterváron a Zenit csapatát, ezzel az olasz együttes a harmadik meccsét is megnyerte az idei szezonban. A Juventus a 2018/19-es szezon óta először nyerte meg az első három BL-mérkőzését. Akkor is a csapat régi-új edzője, a nyáron kinevezett Massimiliano Allegri irányította a Zebrákat.

A Juventus szárnyal Massimiliano Allegri visszatérésével Forrás: AFP/Olga Maltseva

A torinói csapat minden sorozatot figyelembe véve már nyolc meccs óta veretlen, a legutóbbi hat találkozóját pedig megnyerte.

„Az eredmény kiváló, különösen annak fényében, hogy ebben a csoportban három meccs után még nem veszítettünk pontot és még nem kaptunk gólt.

Hiányzott Dybala, aki a kreativitásával segíthet nekünk, de ebben az értelemben minden játékosnak fejlődnie kell" - értékelt a meccs után Massimiliano Allegri, aki 2015-ben és 2017-ben is BL-döntőbe vezette a Juventust.

A csoport másik meccsén a Lőw Zsoltot másodedzőként foglalkoztató BL-címvédő Chelsea 4-0-ra legyőzte a svéd Malmö csapatát a Stamford Bridge-en.

A csapat kapusa, Édouard Mendy a 15. BL-meccsén már a 11. találkozóját hozta le bekapott gól nélkül, míg a dán válogatott Andreas Christensen a 137. meccsén megszerezte első gólját a Chelsea színeiben, ezzel pedig ő lett a londoni csapat 14. játékosa, aki gólt lőtt az idei szezonban.

Mason Mount és Jorginho ünneplik a címvédő Chelsea gólját Forrás: AFP/Adrian Dennis

A meccs legjobbjának az aranylabdára is esélyesnek tartott, két tizenegyest is belövő Jorginhót választották.

„Jó volt két gól lőni, csak egy kicsit sajnálom Lukakut és Wernert, akiket sérülés miatt le kellett cserélni. A folytatásban is hinnünk kell magunkban és alázatosan kell játszanunk. Örülök a teljesítményemnek, de a legfontosabb, hogy nyertünk.

– értékelt az Európa-bajnok olasz középpályás.

HOSSZABBÍTÁS

Végül jöjjenek a játéknap érdekességei:

  • 34 évesen és 260 naposan Piqué lett a Barcelona valaha volt legidősebb BL-gólszerzője, megelőzve a brazil Sylvinhót, aki 2008 decemberében, a Sahtar Donyeck ellen lőtt gólt 34 évesen és 241 naposan.
  • A Barcelona mind a 14 BL-meccsét megnyerte, amikor Gerard Piqué gólt szerzett.
Roberto Carlos mellett Piqué a Bajnokok Ligája leggólerősebb védője Forrás: NurPhoto via AFP/Jose Breton/NurPhoto/Jose Breton
  • 17 évesen és 76 naposan Gavi lett a Barcelona történetének második legfiatalabb játékosa, aki kezdett egy BL-meccsen. A rekorder Ansu Fati, aki 16 éves és 321 napos volt, amikor 2019-ben pályára lépett a Dortmund ellen.
  • A Villarreal támadója, a meccs napján 19 éves Yeremi Pino a legfiatalabb játékos, aki születésnapján gólt szerzett a Bajnokok Ligája történetében.
  • Mario Pasalic, az Atalanta játékosa lett az első, aki a Manchester City és a Manchester United ellen is betalált a Bajnokok Ligájában egy olasz csapat színeiben.
  • A Manchester United a 12. egymást követő hazai mérkőzését sem tudta bekapott gól nélkül lehozni, ami a leghosszabb rossz sorozat a klub történetében 1964 februárja óta.
  • A Manchester United 29 perc alatt kétgólos hátrányba került az Atalanta ellen. Az angol csapat 2012 októbere óta nem került ilyen gyorsan kétgólos hátrányba az Old Traffordon. Akkor a portugál Braga már 20 perc után 2-0-ra vezetett Manchesterben, de végül azt a találkozót szintén 3-2-re megnyerte a United.
  • Ole Gunnar Solskjaer irányítása alatt Marcus Rashford Atalanta elleni találata volt a Manchester United 300. gólja.
  • Cristiano Ronaldo immár 38 különböző csapat ellen szerzett gólt a Bajnokok Ligájában, többet, mint bármelyik játékos a sorozat történetében.
  • Ronaldo másodszor szerzett gólt három egymást követő Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Manchester United színeiben. Legutóbb erre 2007 novemberében volt képes, amikor a szezon végén megnyerte a BL-t a Manchester Uniteddal.
Ronaldo szinte minden játéknapon megdönt valamilyen rekordot Forrás: AFP/Paul Ellis
  • Ez volt Ronaldo karrierjének 140. fejesgólja minden sorozatot figyelembe véve.
  • A Manchester United harmadszor nyert Bajnokok Ligája-mérkőzést kétgólos hátrányból. Ennél többször ez egyetlen csapatnak sem sikerült a sorozatban - az Arsenal szintén háromszor jött össze ez a bravúr.
  • A United 17 mérkőzés óta nem játszott döntetlent a Bajnokok Ligájában. Legutóbb 2018 októberében ikszelt a Valencia elleni találkozón.

Bajnokok Ligája, csoportkör, 3. forduló:
E csoport:
Benfica (portugál)-Bayern München (német) 0-4 (0-0)
gólszerzők: Sané (70., 85.), Everton (80., öngól), Lewandowski (82.)

FC Barcelona (spanyol)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-0 (1-0)
gólszerző: Piqué (36.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Atletico Madrid 6 4 0 2 17-6 11 14
GY
D
GY
GY
GY
2.
Lazio 6 3 2 1 7-7 0 10
GY
V
GY
GY
V
3.
Feyenoord 6 2 4 0 9-10 -1 6
V
GY
V
V
V
4.
Celtic 6 1 4 1 5-15 -10 4
V
D
V
V
GY

F csoport:
Young Boys (svájci)-Villarreal (spanyol) 1-4 (0-2)
gólszerzők: Elia (77.), illetve Pino (6.), G. Moreno (16.), A. Moreno (89.), Chukwueze (92.)

Manchester United (angol)-Atalanta (olasz) 3-2 (0-2)
gólszerzők: Rashford (53.), Maguire (75.), Ronaldo (81.), illetve Pasalic (15.), Demiral (29.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Borussia Dortmund 6 3 1 2 7-4 3 11
D
GY
GY
GY
D
2.
Paris Saint-Germain 6 2 2 2 9-8 1 8
V
GY
V
D
D
3.
AC Milan 6 2 2 2 5-8 -3 8
D
V
GY
V
GY
4.
Newcastle United 6 1 3 2 6-7 -1 5
GY
V
V
D
V

G csoport:
Lille OSC (francia)-Sevilla (spanyol) 0-0

Salzburg (osztrák)-VfL Wolfsburg (német) 3-1 (1-1)
gólszerzők: Adeyemi (3.), Okafor (65., 77.), illetve Nmecha (15.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Manchester City 6 6 0 0 18-7 11 18
GY
GY
GY
GY
GY
2.
RB Leipzig 6 4 2 0 13-10 3 12
V
GY
GY
V
GY
3.
Young Boys 6 1 4 1 7-13 -6 4
D
V
V
GY
V
4.
FK Crvena Zvezda 6 0 5 1 7-15 -8 1
D
V
V
V
V

H csoport:
Chelsea (angol)-Malmö FF (svéd) 4-0 (2-0)
gólszerzők: Christensen (9.), Jorginho (21., 57., mindkettő tizenegyesből), Havertz (48.)

Zenit (orosz)-Juventus (olasz) 0-1 (0-0)
gólszerző: Kulusevksi (86.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Barcelona 6 4 2 0 12-6 6 12
GY
GY
V
GY
V
2.
FC Porto 6 4 2 0 15-8 7 12
V
GY
GY
V
GY
3.
Sahtar Donyeck 6 3 3 0 10-12 -2 9
GY
V
GY
GY
V
4.
Royal Antwerp 6 1 5 0 6-17 -11 3
V
V
V
V
GY