Társoldalunk:

Mourinho újabb csődje: még soha nem kapott ki ennyire egyetlen csapata sem

2021.10.21. 20:49

Csütörtök este az Európa Konferencia-liga C csoportjának harmadik fordulójában a José Mourinho vezette AS Roma 6-1-re kikapott Norvégiában a Bodø/Glimt csapatától.

A norvég csapat Erik Botheim találatával már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést, majd a 20. percben Patrick Berg növelte a Bodø/Glimt előnyét. Nyolc perccel később Carles Perez révén szépíteni tudott az AS Roma, és úgy tűnt, éles meccs is lehet még ebből.

A második félidőben aztán hiába birtokolta többet a labdát az AS Roma, egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt, a Bodø/Glimt pedig szinte minden akciójából betalált, a 21 éves Erik Botheim pedig két gólig és három gólpasszig jutott a találkozón, amelyet végül 6-1-re nyert a norvég csapat.

José Mourinho edzői pályafutása legnagyobb vereségébe szaladt beleForrás: FK Bodø/Glimt

A Bodø/Glimt ezzel rekordot állított fel, ugyanis a norvég csapat legutóbb az 1994/95-ös szezonban tudott legalább három gólt lőni egy európai kupameccsen. Akkor a Sampdoriát győzte le 3-2-re a Kupagyőztes Európa Kupájában.

Az AS Roma edzője, José Mourinho is történelmet írt. A portugál edzőnek ez volt pályafutása 1008. mérkőzése, az aktuális csapata pedig először kapott hat gólt egy meccsen.

A norvég csapat a győzelmével átvette a vezetést az eddig százszázalékos AS Romától a csoportban.

Egyedüli csapatként a Gent maradt százszázalékos a labdarúgó Konferencia-liga csoportkörének harmadik fordulóját követően. A belga együttes a Holender Filipet is foglalkoztató szerb Partizan Beograd vendégeként győzött 1-0-ra. A magyar válogatott játékos az 58. percben csereként lépett pályára.

Lang Ádám végigjátszotta a mérkőzést az Omonia Nicosiában, amely a Basel vendégeként maradt alul 3-1-re.

A Holman Dávidot sérülés miatt nélkülöző Slovan Bratislava otthon gyűjtötte be a három pontot a gibraltári Lincoln Red Imps ellen.

Konferencia-liga, csoportkör, 3. forduló:
A csoport:
Alaskert (örmény)-LASK Linz (osztrák) 0-3 (0-1)
HJK Helsinki (finn) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli) 0-5 (0-1)

Az állás: 1. Makkabi Tel-Aviv 7 pont (10-2), 2. LASK Linz 7 (6-1), 3. Helsinki JK 3, 4. Alaskert 0

B csoport:
Partizan Beograd (szerb)-Gent (belga) 0-1 (0-0)
Anortoszisz Famaguszta (ciprusi)-Flora Tallinn (észt) 2-2 (2-1)

Az állás: 1. Gent 9 pont, 2. Partizan Beograd 6, 3. Flora Tallinn 1 (2-5), 4. Anortoszisz Famaguszta 1 (2-6)

C csoport:
CSZKA Szófia (bolgár)-Zorja Luhanszk (ukrán) 0-1 (0-0)
Bodö/Glimt (norvég)-AS Roma (olasz) 6-1 (2-1)

Az állás: 1. Bodö/Glimt 7 pont, 2. AS Roma 6, 3. Zorja Luhanszk 3, 4. CSZKA Szófia 1

D csoport:
CFR Cluj (román)-AZ Alkmaar (holland) 0-1 (0-1)
Jablonec (cseh)-Randers (dán) 2-2 (1-1)

Az állás: 1. AZ Alkmaar 7 pont, 2. Jablonec 4, 3. Randers 3, 4. CFR Cluj 1

E csoport:
Feyenoord (holland)-Union Berlin (német) 3-1 (2-1)
Makkabi Haifa (izraeli)-Slavia Praha (cseh) 1-0 (1-0)

Az állás: 1. Feyenoord 7 pont, 2. Makkabi Haifa 4, 3. Slavia Praha 3, 4. Union Berlin 3

F csoport:
Slovan Bratislava (szlovák)-Lincoln Red Imps (gibraltári) 2-0 (0-0)
FC Köbenhavn (dán)-PAOK (görög) 1-2 (0-2)

Az állás: 1. PAOK 7 pont, 2. FC Köbenhavn 6, 3. Slovan Bratislava 4, 4. Lincoln Red Imps 0

G csoport:
Vitesse (holland)-Tottenham Hotspur (angol) 1-0 (0-0)
Mura (szlovén)-Rennes (francia) 1-2 (1-2)

Az állás: 1. Rennes 7 pont, 2. Vitesse 6, 3. Tottenham Hotspur 4, 4. Mura 0

H csoport:
FC Basel (svájci)-Omonia Nicosia (ciprusi) 3-1 (2-1)
Qarabag (azeri)-Kairat Almati (kazah) 2-1 (0-1)

Az állás: 1. FC Basel 7 pont (7-3), 2. Qarabag 7 pont (6-2), 3. Kairat Almati 1 (3-6), 4. Omonia Nicosia 1 (2-7)