Az Arsenal házigazdaként 3-1-re legyőzte az Aston Villa csapatát az angol labdarúgó-bajnokság kilencedik fordulójának nyitó mérkőzésén.
Jól kezdett az Arsenal és Saka révén kis híján már 4. percben megszerezte a vezetést, de az angol válogatott játékos öt méterről kihagyta a ziccert. A folytatásban is a hazaiak akarata érvényesült, Thomas Partey előbb még közvetlen közelről a kapufát találta el, két perccel később azonban már nem hibázott. Smith Rowe bal oldali szöglete után a ghánai középpályás remekül érkezett és a hosszú sarokba csúsztatott fejjel.
Ezt követően is Mikel Arteta csapatáról szólt a mérkőzés, az első játékrész hosszabbításában pedig újabb góllá érett a fölény: Ugyan Pierre-Emerick Aubameyang büntetőjét Emiliano Martinez bravúrral védeni tudta, de a kipattanónál már nem volt esélye a kapusnak, ezzel az Arsenal csapatkapitánya már a negyedik gólját szerezte idén.

Az első félidőben óriási volt a különbség a két csapat között - főként támadásban - ugyanis míg az Arsenal 14-szer próbálkozott, addig a birminghami csapatnak kapura lövési kísérlete sem volt 45 perc után.
Az Aston Villa első kapura lövésére a 47. percig kellett várni, akkor Ollie Watkins veszélyes kísérletét védte nagy bravúrral Aaron Ramsdale.
Ezt követően ugyan ébredezett a vendég csapat, de ismét az Arsenal lőtt gólt. Egy lefordulás után Smith Rowe húzott befelé a bal szélről, a lövése megpattant az egyik védőn így esélye sem volt Martineznek. Smith Rowe ezzel az 50. meccsét a gólpassza után góllal ünnepelte.

A 61. percben közel járt a szépítéshez az Aston Villa, Emiliano Buendia távoli, erős lövését védte a hazaiak kapusa, Aaron Ramsdale. A túloldalon Aubameyang próbálkozásánál kellett nagyot hárítania a vendégek argentin kapusának.
A folytatásban sem változott a játék képe, sőt az utolsó húsz percre már csak a gólkülönbség maradt nyitott kérdés, végül a vendégek erejéből már csak a szépítésre futotta a 82. percben. Így a londoniak magabiztos győzelmet arattak, és ezzel már hat meccs óta veretlenek a bajnokságban, míg az Aston Villa sorozatban harmadszor kapott ki.
Premier League, 9. forduló:
péntek:
Arsenal-Aston Villa 3-1 (2-0)