Vágólapra másolva!
Hatalmas meglepetésre egy borzasztó gyenge meccsen a 13. perctől emberhátrányban játszó Újpest Csongvai Áron góljával 1-0-ra legyőzte a MOL Fehérvár FC csapatát a Szusza Ferenc Stadionban, ezzel Michael Oening együttese megszerezte szezonbeli első győzelmét.

A forduló előtt a szezonbéli első győzelmére hajtó Újpest szörnyen gyengén kezdte az idei szezont, ugyanis az eddigi 9 bajnokijából ötöt elveszített - háromszor 2-1-re, kétszer pedig 3-1-re kapott ki. Emellett a négyszer döntetlent játszott a csapat, legutóbb éppen a listavezető Kisvárda otthonában szerzett egy pontot Michael Oening együttese úgy, hogy 60 percig emberelőnyben futballozhatott.

A fővárosi lila-fehérek legutóbb 33 éve kezdték ennyire rosszul a bajnokságot:1988-ban kilenc fordulót követően három döntetlen és hat vereség volt az újpestiek mérlege. Akkor egyébként szezon végén a középmezőnyben végzett az Újpest.

1. félidő
32Evgen Makarenko
18Mory Kone
15Ivan Petryak
13Branko Pauljevic
2. félidő
94Dávid Banai
82Zoltán Stieber
79Adrian Rus
78Stopira
75Mátyás Katona
72Kenan Kodro
72Attila Fiola
70Giorgi Beridze
61Budu Zivzivadze
50Áron Csongvai
46Ivan Petryak
Összeállítások
Újpest FC3-4-1-2
Fehérvár FC4-4-2
Football Pálya
10
Zoltán
Stieber
9
Fernando
Viana
8
Junior
Tallo
7
Krisztián
Simon
5
Zsolt
Máté
4
Abdoulaye
Diaby
3
Csanád
Fehér
34
Zoltán
Tomori
98
Mory
Kone
62
Dominik
Kovács
55
Peter
Szakaly
1
Dániel
Kovács
30
Lamin
Jallow
29
Zsolt
Kojnok
26
Michael
Luftner
23
Palkó
Dárdai
17
Nikolics
Nemanja
74
Ádám
Kovácsik
5
Attila
Fiola
6
Visar
Musliu
8
Evgen
Makarenko
9
Budu
Zivzivadze

Újpest FC

Kezdők
10Zoltán Stieber
82
9Fernando Viana
8Junior Tallo
7Krisztián Simon
5Zsolt Máté
4Abdoulaye Diaby
3Csanád Fehér
34Zoltán Tomori
98Mory Kone
18
62Dominik Kovács
55Peter Szakaly
33Márk Mucsányi
24Yohan Croizet
49Branko Pauljevic
13
27Mátyás Katona
75
23Dávid Banai
94
2Lirim Kastrati
6Luca Mack
21Nemanja Antonov
13Georgios Koutroubis
14Áron Csongvai
50
17Giorgi Beridze
70
22Nikola Mitrovic
Cserék

Fehérvár FC

Kezdők
1Dániel Kovács
30Lamin Jallow
29Zsolt Kojnok
26Michael Luftner
23Palkó Dárdai
17Nikolics Nemanja
74Ádám Kovácsik
5Attila Fiola
72
6Visar Musliu
8Evgen Makarenko
32
9Budu Zivzivadze
61
22Stopira
78
19Kenan Kodro
72
4Adrian Rus
79
70Funsho Bamgboye
11Loic Nego
10István Kovács
55Marcel Heister
7Ivan Petryak
46
15
Cserék

Bár az előző szezonban a fehérváriak háromszor is nagy arányú győzelmet arattak az Újpest ellen a bajnokságban, a májusi MOL Magyar Kupa-döntőt - hosszabbításban – 1-0-ra elbukták a lila-fehérekkel szemben.

A vendégek a múlt heti Honvéd elleni győzelmet követően magabiztosan várhatták a péntek esti mérkőzést.

Szabics Imre a Honvéd ellen 2-1-re megnyert bajnokihoz képest csupán egy helyen változtatott kezdőcsapatán, Dárdai Palkó helyett Funsho Bamgboye került be, így a fehérváriak a

Kovács – Fiola, Rus, Stopira, Musliu – Nego, Makarenko, Petrjak, Funsho – Zivzivadze, Kodro

tizeneggyel kezdtek a Szusza Ferenc Stadionban. Míg Michael Oening a Banai – Kastrati, Koutroubis, Pauljevic – Kone, Mitrovic, Csongvai, Mack, Antonov – Katona, Beridze kezdőnek szavazott bizalmat.

Érdekesség, hogy Mory Koné először kezdett az Újpest csapatában, bár az elefántcsontparti középpályásnak lehetnek jó emlékei a Vidi ellen, hiszen az előző csapatával, az örmény Ararat Jerevánnal kiejtették a nyáron a fehérváriakat a Konferencia-ligából.

A papírformának megfelelően a Fehérvár már az első percekben magához vette a kezdeményezést, és próbálta a hazai csapatra erőltetni akaratát.

A 13. percben aztán nagyon nehéz helyzetbe került az Újpest, ugyanis Pauljevics megtaposta Nego lábát, amiért Andó-Szabó Sándor a videovisszajátszás alapján kiállította a hazaiak játékosát.

Branko Pauljevic már a mérkőzés elején nehéz helyzetbe hozta csapatát Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A kiállítás ellenére a vendégek nem találták, hogyan kellene tíz ember ellen játszaniuk. Míg Michael Oening az emberhátrány miatt kénytelen volt már negyedóra után szerkezetet váltani, így Koné helyett Abdoulaye állt be.

A félidő felénél ugyan hatalmas fölényben játszott a Fehérvár, közel 70 százalékban birtokolta a labdát, de kapura egyáltalán nem volt veszélyes.

A 34. percben az addig szinte csak védekező Újpest ígéretes pontrúgáshoz jutott, ám Antonov szabadrúgása nem sokkal a felső léc fölé szállt. A túloldalon Fiola középre tett labdáját tekerte fölé Zivzivadze.

Andó-Szabó Sándor bíró sárgalapot ad a fehérvári Ivan Petryaknak Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A következő percekben sem változott a játék képe, a Fehérvár irányította a játékot, de mindenfajta fantázia nélkül és rengeteg hibával.

A fehérváriak legnagyobb helyzetére a 45. percig kellett várni, akkor Bamgboye mintegy 12 méterről lőtt kapásból, de Banai bravúrral bokszolta ki a léc alól, így némi meglepetésre gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre a csapatok.

Egészen hihetetlenül kezdődött a második félidő, pár perc alatt több dolog történt a pályán, mint az egész első félidőben, majd végül

az 51. percben egy hatalmas fehérvári védelmi hiba után megszerezte a vezetést az Újpest.

Csongvai támadta le a bizonytalankodó Musliut és csatárokat megszégyenítő higgadtsággal fejezte be az akciót.

Az újpesti Csongvai Áron ünnepli a gólját Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A folytatásban Szabics Imre igyekezett frissíteni csapatán, és támadóbb szellemű felállásra váltott, így érkezett Nikolics és Dárdai is, de a fehérváriak ezt követően is teljesen tanácstalanul játszottak, nem találták az ellenszert a jól és szervezetten védekező Újpest ellen.

Izgalmakban és helyzetekben a meccs hajrája sem bővelkedett, a lila-fehérek végül hősies védekezésüknek köszönhetően otthon tartották a három pontot. Ezzel az Újpest megszerezte szezonbeli első győzelmét, és másodszor fordult elő, hogy nem kapott gólt a bajnokságban, míg a Fehérvár a második vereségét szenvedte az NB I-ben és akárcsak a Puskás Akadémia, illetve a Debrecen ellen, most sem tudott emberelőnyben győzni.

OTP Bank Liga, 10. forduló:
Újpest FC-Mol Fehérvár FC 1-0 (0-0)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista