A labdarúgó OTP Bank Liga 10. fordulójának péntek délutáni mérkőzésén a ZTE 2-1-re legyőzte a Gyirmót csapatát.
Mivel október 23-án, szombaton a nemzeti ünnep miatt nem rendeznek magyar bajnokikat, ezért a játéknap három találkozóját is péntekre hozták előre. Ebből az elsőt a fordulót egyaránt az alsóházban kezdő két csapat játszotta egymással. Mindkét csapat megnyerte legutóbbi két meccsét, így bizakodva várhatta az összecsapást.
Közülük a zalaegerszegi csapatnak indult jobban a mérkőzés, akik Koszta góljával már a 3. percben megszerezték a vezetést. Skribek adta be a labdát, ami a középen határozatlanul mozgó Ikicen túljutva megtalálta a hazai támadót, aki nem hibázott.

Az első tíz perc hazai nyomása után valamelyest kiegyenlítődött a játék, de a 22. percben a gyirmóti kapus, Hársfalvi és a kapufa kellett hozzá, hogy Halilovic távoli lövése után ne kerüljenek kétgólos hátrányba.
Azonban a vendégek csak elodázni tudták ezt, megakadályozni nem, a 35. percben Szerafimov fejelte Skribek szabadrúgásából a labdát a hálóba. A szünet előtt a ZTE el is dönthette volna a három pont sorsát, de Koszta óriási helyzetet hagyott ki. A másik oldalon viszont a 45. percben Szegi mellkasáról a lehető legjobb helyre pattant a labda, amivel a Gyirmót szépített.
Nagy egyenlítési lehetőségekkel kezdődött a második félidő. Előbb Szerafimov mentett óriásit a kapu előtt, majd Demjén védte Simon hatméteres fejesét. A hazaiak kapusának a 67. percben egy ennél nagyobb bravúrt kellett bemutatnia Zeke távoli, megpattanó lövésénél.
A szögletet követő szituációban a ZTE csak a szerencsének köszönhette, hogy nem lőtt gólt a Gyirmót: Demjén rosszul jött ki a kapuból, megint Simon ugrott fel fejelni, de a kapufát találta el.
Az utolsó tíz percre fordulva a korábban két gólpasszt adó Skribek bokasérülés miatt elhagyni kényszerült a pályát. A hajrában a vendégek már nem tudtak komoly helyzetet kialakítani. A ZTE 2-1-re legyőzte a Gyirmótot. A zalaiak ezzel - ha csak ideiglenesen is, de - feljöttek a tabella 4. helyére, ellenfelük pedig maradt a kiesőzónában.
A következő fordulóban október utolsó napján a Zalaegerszeg a Kisvárda vendége lesz, előtte egy nappal szombaton pedig a Gyirmót a Ferencvárost fogadja.