Vágólapra másolva!
Ilyen sem volt még, mióta létezik a Bundesliga! Öt olyan csapat nyert, amelynek állományában magyar focista található. Vagyis az összes. Van, aki többet, van, aki kevesebbet, van, aki semmit nem tett hozzá ehhez, de ez akkor is történelmi tény. És idén felülmúlhatatlan, de lehet, hogy örökre a mi kis csúcsunk marad ez a játéknap. Már az is remek dolog, hogy hét honfitársunk tartozik valamelyik elsőosztályú német csapat kötelékébe. Ez az öt diadal pedig a megkoronázása ennek a ténynek.

Pénteken Szalai Ádám epizódszerepet kapott a Mainzban, de még ez is csoda. Hisz az Albánia elleni hazai és az Anglia elleni idegenbeli válogatott mérkőzést azért hagyta ki, mert nem sokkal ezek előtt meg kellett műteni. A beavatkozás nem csak rutinjellegű volt, ezért is örvendetes, hogy már most visszatért. A 82. percben érkezett, sokat nem tudott hozzátenni a csapat teljesítményéhez, de nem is kellett, mert az simán nyerte az Augsburg elleni meccset.

Szalai Ádám győztes meccsen tért vissza Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Torsten Silz

Másnap viszont lényegesen bravúrosabb lett Szoboszlai Dominik csereként történő pályára lépése. Rá óriási szükség volt, mert az első félidőben vállalhatatlan játékot produkált az RB Leipzig a Bundesliga leggyengébb csapata, a Greuther Fürth ellen.

A 3-5-2-es felállás nem kedvez Szoboszlainak, de a lipcsei gárdának sem. Vajon miért és meddig erőlteti ezt az amerikai edző, Jesse March?

A Lipcse szánalmas első félidőt produkált, 45 perc alatt nem küldött a labdát a kapura. Egy begurítást tudott felmutatni ebben a játékrészben, míg a frankok négy komolyabb lövést is megeresztettek, ezek közül hármat Gulácsi Péter védett, Dudziakét nagy bravúrral. A negyedikből viszont megszerezte a vezetést a tabella utolsó helyezettje, amely ebben a bajnokságban még nem nyert meccset. Mukiele a 16-oson belül ráugrott Lewelingre, majd biztos, ami biztos alapon Willi Orban felrúgta. Nem tudni a játékvezető melyikért adott büntetőt, mert mindkettő azt ért, de szerencsére egy támadáson belül két 11-es nem jár. Azzal az eggyel is meggyűlt a baja Gulácsinak, de hát tudjuk az ősi igazságot, hogy kivédeni nem lehet, csak rosszul rúgni. Ez akkor is igaz, ha manapság a valószínűségszámítást segítségül hívó matematikusok 77%-os gólszerzési lehetőségnek tartják a 11-est a Bundesligában. Gulácsi jobbra ugrott, Hrgota viszont a biztosat választva bal lábbal a bal alsóba lőtt.

Ezeken az oldalakon az elmúlt években rásütöttük a bélyeget a Leipzigre, hogy rangadókon csak egy félidőre képes.

Ha ez úgy módosul, hogy minden meccsen ennyit tud, akkor nem lesz biztató a jövője a társaságnak. Ez akkor is igaz, ha a szombati bajnoki előtt kedden sorsdöntő BL-csatát vívott Párizsban. Ott gyakorlatilag elbúcsúzott az elitligától, vagyis azóta számára a Bundesliga az elsődleges. Amit nem lehet elvitatni edzőjétől, hogy a szombati találkozón fantasztikusan cserélt. Mert arra a legnagyobb edzők sem képesek, amit ő tett: három tartalékja is gyakorlatilag első labdaérintésével gólt szerzett. 50 másodperccel a második játékrész megkezdése után a dán Yussuf Poulsen egyenlített. Hét perccel később őt rántották le, és az ezért megítélt büntetővel Forsberg megszerezte csapatának a vezetést.

Szoboszlai Dominik szenzációsan szállt be a lipcsei csapatba Forrás: RB Leipzig/Twitter

Majd nem sokkal később jött a helyére Szoboszlai Dominik. Aki első labdaérintésével eldöntötte a mérkőzést. Gyönyörű támadás végén Nkunku jobbról beadott, majd a magyar támadó az ötösről a hosszú sarokba pörgette a labdát. A hajrában jött a negyedik gól. Szoboszlai a félpályán kapott labdát, elment a vonal mellett, és balról, jobb külsővel kanyarított Hugo Novoa elé, aki szintén első érintésből a kapuba talált. Ugyan fiatalos zavarában elfelejtette megköszönni a magyar társnak a zseniális átadást, de ezt később biztos megtette. A Leipzig a mély vízből kirángatta magát, de ez nem biztos, hogy mindig így lesz.

A Leipzig elleni múlt heti találkozón elszenvedett sérülése miatt (Orbánnal ütközött) Sallai Roland nem lehetett részese a mostani Freiburg-győzelemnek. Elképesztő, amit a Fekete-erdei csapat művel idén. A mezőny egyetlen veretlen tagja, és már a harmadik helyen van.

Mark van Bommel az első kirúgitt edző a Bundesliga idei szezonjában Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Swen Pfortner

Ezúttal Wolfsburgban győzött, és ezzel kikényszerítette az első edzőcserét: Mark van Bommelnek távoznia kell a farkasok padjáról.

Dárdai Pál viszont minden ellenkező híreszteléssel szemben marad, és az lenne a butaság, ha valaki el akarná küldeni. Szombaton is nyert vele a Hertha. Idén negyedszer. Nem játszott szemet gyönyörködtetően, harcoltak játékosai, küzdöttek, kapartak, ez idén elég egy-egy győzelemhez. Dárdaiék a Frankfurt, a Bochum és a Fürth után ezúttal a Mönchengladbach ellen nyertek. A nagy múltú gárdának most is jobb a játékosállománya, mint a berlini alakulatnak, de Dárdai meg tudja értetni játékosaival, hogy a nyerhető találkozókat nyerni kell. A kicsit nyerhetőeket pedig meg kell próbálni. Ez utóbbi a Gladbach ellen bejött. Fia, Márton visszatérhetett, és rögtön a kezdőcsapatban kapott helyet. A 80. percben cserélte le őt édesapja, akkor már kialakult a végeredmény.

A gyenge kezdés után Dárdai Pál csapata már a 10. helyen áll a tabellán Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Andreas Gora

A találkozó egyetlen gólját Marco Richter szerezte, egy ollózásnak indult, de nem éppen úgy végződő mozdulattal. Erre mondják a jégkorongozók, hogy nincs jobb, mint egy rossz lövés. A három pont mellé pedig nem teszik oda a tabellán egy csillag megjelöléssel, milyen módon született a gól.

Vasárnap egy magyar játszhatott volna, de a Bochumban a múlt héten bemutatkozott Novothny Soma ezúttal nem kapott szerepet.

Viszont az újonc Bochum nélküle is nyert, és a 14. helyen van. A többi „magyaros" csapat ennél is jobb pozícióban található: 10. a Hertha, 7. a Mainz, 6. a Leipzig és a képzeletbeli dobogón van a Freiburg.