Társoldalunk:

NB II-es csapat ejtette ki a Magyar Kupából Dzsudzsákékat

2021.10.27. 21:12

A másodosztályú Kecskeméti TE hosszabbításban 2-1-re legyőzte szerdán a vendég Debrecent a labdarúgó MOL Magyar Kupa negyedik fordulójában.

A debreceniek a korábbi magyra válogatott Németh Krisztián góljával szereztek vezetést, de a lila-fehérek a rendes játékidő ráadásában egyenlítettek, és mentették hosszabbításra az összecsapást, amelyet aztán a 115. percben szerzett góllal meg is nyertek. 

Dzsudzsák Balázs sem tudta győzelemre vezetni a DebrecentForrás: MTI/Czeglédi Zsolt

Könnyen lehet, hogy ez a vereség a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpáros állásába fog kerülni, ugyanis a gyenge szereplés miatt a klub vezetése helyzetértékelést és helyzetelemzést kért a sportigazgatótól és a szakmai stábtól.

Ábrók Zsolt cégvezető elmondta, hogy a következő néhány mérkőzés meghatározó lehet a Loki életében. A cégvezető világossá tette, hogy már a következő néhány összecsapáson határozott fejlődést vár a csapattól mind a mutatott játék, mind a begyűjtött pontok terén, és azt is, hogy ennek kézzelfoghatónak és egyértelműen tetten érhetőnek kell lennie.

Az élvonalbeli csapatok közül szintén búcsúzott a Mezőkövesd, amely a másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthonában 11-esekkel maradt alul.

Az utolsó szerda esti kupameccsen Budapest Honvéd hosszabbításban 1-0-ra győzött Zalaegerszegen a spanyol Nono Villar góljával.

A két csapat az előző kiírásban a 16 között találkozott egymással, akkor szintén ráadásba torkollott a párharc Zalaegerszegen, de hazai sikerrel zárult.

 

MOL Magyar Kupa, 4. forduló (a 16 közé jutásért):
ZTE FC-Budapest Honvéd 0-1 (0-0, 0-0, 0-0) - hosszabbítás után
Kecskeméti TE Hufbau (II.)-Debreceni VSC 2-1 (0-0, 1-1, 1-1) - hosszabbítás után
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (II.) - Mezőkövesd Zsóry FC 1-1 (1-1, 1-1, 1-1) - 11-esekkel: 3-1
Budafoki MTE (II.)-Újpest FC 1-2 (0-0)
Aqvital FC Csákvár (II.)-Pécsi MFC (II.) 2-0 (2-0)
Szombathelyi Haladás (II.)-Gyirmót FC Győr 0-0 - 11-esekkel: 2-3
VSK Tököl (megyei I.)-Ferencvárosi TC 0-7 (0-6)
Kisvárda Master Good-MTK Budapest 4-1 (3-0)
WKW ETO FC Győr (II.)-Puskás Akadémia FC 1-0 (0-0)
FC Nagykanizsa (III.)-Tatabánya SC (III.) 1-0 (0-0, 0-0, 1-0) - hosszabbítás
Jászberényi FC (III.)-Vasas FC (II.) 0-1 (0-1)
ESMTK (III.)-Békéscsaba 1912 Előre (II.) 2-4 (0-3)
Szegedi VSE (megyei I.)-Ceglédi VSE (III.) 0-2 (0-0)

A nyolcaddöntő sorsolását csütörtökön a Kolorcity Kazincbarcika-Diósgyőri VTK összecsapás után tartják.