A videóbíróval nyert a Fehérvár

Székesfehérvár, 2021. október 29. Székesfehérvári játékosok gólöröme Ivan Petrjak gólja után a labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójában játszott MOL Fehérvár FC – Paksi FC mérkőzésen a székesfehérvári Mol Aréna Sóstó stadionban 2021. október 29-én. MTI/Vasvári Tamás
Vágólapra másolva!
A MOL Fehérvár a gólt rúgó és gólpasszt adó Ivan Petrjak vezérletével hazai pályán 2-1-re legyőzte a Paksot a labdarúgó NB I 11. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén. A találkozón többször is volt dolga a VAR-nak. A Paks a vereségével immár négy mérkőzés óta nyeretlen, míg a Fehérvár a sikerrel feljött a tabella negyedik helyére.

Bajnokságban tíz forduló után egyaránt 14 ponttal állt a két csapat, azonban míg a paksiak 4. helyével minden szurkoló elégedett lehet, addig a fehérváriak hetedik helye igencsak csalódást keltő. Ami a két csapat egymás elleni élvonalbeli mérlegét illeti 21 hazai győzelemre 13 döntetlen és 9 vereség jut, és, ha az elmúlt években jóval kiegyenlítettebbé vált is a mérleg, az mindenképpen a Vidi mellett szólt, hogy a Paks eddig mindössze egyszer tudott győzni a Sóstói stadionban, pont az új létesítmény avatóján.

Szabics Imre a hét közepén Újpesten majd' 80 percet emberelőnyben játszva vereséget szenvedő csapatból Fiolát, Muszliut és Zivzivadzét hagyta ki, míg Dárdai Palkó, Szendrei Norbert és Marcel Heister bekerült a kezdőbe.

1. félidő
15Ivan Petryak
14Barna Kesztyűs
2. félidő
96Bence Lenzsér
88Budu Zivzivadze
86Szilveszter Hangya
86Ivan Petryak
84Kenan Kodro
83Norbert Szendrei
80Stopira
80Palkó Dárdai
72Balázs Balogh
69Martin Adam
62Funsho Bamgboye
59Norbert Szélpál
58Olivér Tamás
46Barna Kesztyűs
Összeállítások
Fehérvár FC4-2-3-1
Paksi FC3-5-2
Football Pálya
77
Kevin
Csoboth
65
Szilveszter
Hangya
23
Palkó
Dárdai
22
19
Kenan
Kodro
11
Loic
Nego
14
Norbert
Szendrei
8
Evgen
Makarenko
7
Ivan
Petryak
4
Adrian
Rus
1
Dániel
Kovács
28
Richárd
Nagy
1
Gergely
Nagy
20
Máté
Sajbán
5
Olivér
Tamás
24
Bence
Lenzsér
30
János
Szabó
19
Barna
Kesztyűs
16
Martin
Adam
14
István
Bognár
8
Balázs
Balogh
6
Norbert
Szélpál

Fehérvár FC

Kezdők
77Kevin Csoboth
65Szilveszter Hangya
86
23Palkó Dárdai
80
22Stopira
80
19Kenan Kodro
84
11Loic Nego
14Norbert Szendrei
83
8Evgen Makarenko
7Ivan Petryak
86
15
4Adrian Rus
1Dániel Kovács
30Lamin Jallow
55Marcel Heister
29Zsolt Kojnok
26Michael Luftner
17Nikolics Nemanja
10István Kovács
9Budu Zivzivadze
88
24Patrik Nyári
6Visar Musliu
74Ádám Kovácsik
70Funsho Bamgboye
62
Cserék

Paksi FC

Kezdők
28Richárd Nagy
1Gergely Nagy
20Máté Sajbán
5Olivér Tamás
58
24Bence Lenzsér
96
30János Szabó
19Barna Kesztyűs
46
14
16Martin Adam
69
14István Bognár
8Balázs Balogh
72
6Norbert Szélpál
59
31Gergő Rácz
2Ákos Kinyik
13Dániel Böde
32Gergő Gyurkits
21Kristóf Papp
27Bálint Szabó
22József Windecker
17David Kulcsar
29Bence Petho
Cserék

Sokkal jobban kezdett a Vidi, amelyik az első perctől a letáborozott a vendégek térfelén, és már a 11. percben megszerezhette volna a vezetést, amikor Tamás hibája után Petrjak ment el a bal oldalon, középre adott, ahol Szendrei levehette a labdát, lőtt, azonban Nagy Gergely bravúrral védett lábbal.

Négy perccel később azonban már nem volt pardon: Funsho indított a jobb oldalon Dárdait, aki pontosan adott középre, ahol Sajbán nem érte el a labdát, így nem tudott menteni az érkező Petrjak elől, aki közelről a kapuba passzolt (1-0).

Ivaan Petrjak (jobbra) a fehérvári támadások egyik legaktívabb szereplője volt Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A vezető gól után valamivel kiegyenlítettebb lett a játék, ekkor már a Paks is vezetett támadást, de az első tíz meccsén rendkívül gólerős (26 találatuk magasan a legtöbb a mezőnyben) tolnai csapat ezúttal nem tudott komoly helyzetig eljutni, leszámítva Bognár István lesgólját a 21. percben. Legalábbis egészen a 32. percig, amikor Sajbán kapott jó labdát a tizenhatoson belül,

és Stopira lábai között célba is vette a hazai kaput, Kovács Dániel azonban védeni tudott.

Mindkét oldalon sok volt a hiba támadásban és védekezésben, egy ilyet használt ki kis híján a paksi Szabó János, aki a 40. percben tizenkét méterről lőhetett, de Kovács megint jó helyen várta a labdát. Egy perccel később Funsho passzát Kodro bombázta hét méterről a kapu fölé - szerencséje, hogy lesen volt, különben aligha dicsérték volna meg.

A második félidőre Bognár György Kesztyűs helyére a jól cselező és gyors Nagy Richárdot küldte be, aki az első percekben többször is zavart okozott a fehérvári védelem jobb oldalán. Nagy tempóban kezdődött, mindkét kapu előtt sorra alakultak ki a helyzetek, az 50. percben Funsho találta el a jobbról a jobb kapufát, míg a másik oldalon Bognár István rúghatta sorra a szögleteket. Az 59. percben viszont egy fehérvári szöglet után Kodro fejelt centikkel a kapufa mellé, majd ugyanő tüzelt 16 méterről, ekkor viszont már Nagy védett.

Bognár István (balra) és Dárdai Pál technikás játéka sokat adott hozzá a mérkőzéshez Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A kispadok sem tétlenkedtek, előbb Bognár György küldte be a csatársorba Böde Dánielt, aki így Ádám Martinnal félelmetes fizikumú kettőst alkotott, amire válaszul Szabics Imre a Funsho helyére beálló Muszliuval igyekezett erősíteni a védelmen.

Ez azonban nem sikerült tökéletsen: a 68. percben ugyanis Bognár tökéletes ívben szálló beadását remekül vette mellre Ádám Martin, majd a kapujából kilépő Kovács mellett a jobb alsó sarokba pöccintett (1-1).

Ádám Martin (balról) többször is a kapuba talált Forrás: MTI/Vasvári Tamás

A 73. percben Ádám Martin esett el a tizenhatoson belül, a videobíró szerint azonban nem történt szabálytalanság, Két perccel később megint Kodro hagyott ki egy ordító ziccert, majd Ádám Martin fejelt közelről a léc alá, a VAR azonban lest jelzett, így Farkas Ádám játékvezető nem adta meg a gólt.

A 80. percben Szabics Imre is jelezte, hogy a Vidinek nem elég az egy pont: Stopira és Dárdai helyére Kovács István és Zivzivadze érkezett, azaz a támadósort erősített a fehérvári szakvezető, úgy, hogy a mindent kihagyó Kodrót a pályán tartotta.

És milyen jól tette!

Egy precíz támadás végén Petrjak centerezett középre, a leshatárról kirobbanó Kodro pedig ezúttal tökéletes ütemben érkezett, és négy méterről a kapuba passzolt. A VAR pedig a vonalak behúzása után megerősítette, hogy nem volt lesen a bosnyák futballista (2-1).

A ráadás perceiben előbb Zivzivadze, majd Ádám hagyott ki egy ziccert, a Paks pedig hiába rohamozott mindent egy lapra feltéve nem tudott egyenlíteni, így a MOL Fehérvár nyerte meg a kimondottan jó színvonalú mérkőzést.

Eredmény, OTP Bank Liga, 11. forduló:
MOL Fehérvár FC - Paksi FC 2-1 (1-0)
gól: Petrjak 15., Kodro 83. ill. Ádám M. 68.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista