Társoldalunk:

A történelmi meccset játszó Ibrahimovic volt a Roma elleni rangadó hőse

2021.10.31. 22:49

Az olasz bajnokság 11. fordulójának vasárnap esti rangadóján az AS Roma csapata fogadta hazai pályán az AC Milan gárdáját. A milánóiak Zlatan Ibrahimovic szabadrúgásgóljával szerezték meg a vezetést az első félidőben, majd a történelmi mérkőzést játszó svéd csatárklasszis a második félidő felénél egy tizenegyest is kiharcolt, amit csapattársa, Franck Kessie értékesített. A 66. perctől a Milan emberhátrányba került Theo Hernandez kiállítása után. Az óriási rohamokat vezető Roma Stephan El Shaarawy góljával még szépíteni tudott, de egyenlítenie már nem sikerült, így az AC Milan idegenben tudta legyőzni a fővárosi csapatot.

A sorozatban tizenöt meccsen veretlen az AC MIlan csapata az AS Roma vendége volt az olasz bajnokság 11. fordulójában. A milánóiak a legutóbbi öt meccsüket megnyerték, és a Napoli mellett az egyetlen veretlen csapatnak számítanak a Serie A-ban. Jose Mourinho csapata, az AS Roma felemás időszakon van túl. A fővárosiak csupán kétszer tudtak nyerni a legutóbbi öt bajnoki fordulóban, így a Milan elleni hazai meccs nagyon fontos volt nekik, hogy tudjanak tapadni az olasz bajnokság élmezőnyéhez.

A Roma már a 3. percben veszélyeztette a Milan kapuját: a balhátvéd Vina kapott egy remek átadást a szélen, majd lefutotta a vele visszazáró Saelemaekerst, és középre passzolt, ahol Pellegrini érkezett. Az olasz válogatott középpályás lövése azonban fél méterrel elkerülte a bal alsó sarkot. Az 5. percben a hazaiak vesztettek labdát a felezővonalnál, ami Ibrahimovic elé került. A svéd klasszis a tizenhatos előterében lévő Rafael Leaohóz passzolt, a Milan játékos pedig sarokkal lekészítette azt Kessiének. A Milan játékosának tizenhét méterről leadott lövése csak pár centivel kerülte el az AS Roma kapuját.

Nagy csata folyt a középpályánForrás: AFP/Filippo Monteforte

A Milan egyre inkább átvette az irányítást az első tizenöt percben, de a Roma ekkor még a két felfutó szélsőhátvédje, Vina és Karsdorp segítségével veszélyes ellentámadásokat vezetett. A 13. percben Pellegrini tette Karsdorp elé a labdát a jobb szélen, a holland hátvéd visszagurítása után újra Pellegrini elé került a labda, a hazaiak középpályása azonban pár méterrel a jobb kapufa mellé lőtte a labdát. A Roma középpályásai és védői a pálya középső részeit védik, de a széleken sokszor mögéjük tudtak kerülni a Milan játékosai. A vendégek letámadása miatt sokszor gondba került a Roma a labdakihozatalokkal, ráadásul a játék szervezéséért felelős játékosok (Mkhitaryan, Pellegrini, Zaniolo) elől remekül zárta el a passzsávokat az AC Milan csapata. A 25. percben Zlatan Ibrahimovic góljával vezetést szerzett a milánói gárda: a vendégek a Roma tizenhatosának széléről végezhettek el egy szabadrúgást.

Zlatan Ibrahimovic remek lövést eresztett elForrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

A labda mögé Ibrahimovic állt, akinek tizenhét méteres lövése utat talált Rui Patricio kapujának bal alsó sarkába. Ibrahimovic a profi pályafutásának 400. bajnoki gólját szerezte. A Milan mezében a svéd csatárklasszis 70. találata volt a Roma ellen rúgott szabadrúgásgól. Az olasz bajnokságban pedig ez volt Ibrahimovic 150. gólja.Ibrahimovic nem csupán a góljával okozott sok nehézséget a Roma csapatának, hanem gyakran lépett vissza a középpályára elkérni a labdát, és a fővárosi csapat védőit sokszor kicsalogatta a pozíciójukból. A mögöttük lévő területekre pedig sokszor be tudott futni Rafael Leao, Kessie, vagy Calabria.

A svéd csatárt ölelgetik a többiekForrás: AFP/Filippo Monteforte

Az első félidőben a Roma nem igazán tudott nagy helyzeteket kialakítani, így a félidőben egy góllal vezettek a vendégek.

A második félidő elején ismét a Milan volt aktívabb támadásban, Zlatan Ibrahimovic révén egy lesgólt is rúgtak a vendégek, amit később a videóbírózás után a játékvezető visszavont. Az 53. percben Abraham lövése pattant le a milánói védőkről, az ellentámadás alatt pedig a rómaiak védője, Roger Ibanez szabálytalankodott a gólszerző Zlatan Ibrahimoviccsal. 

Ibanez szabálytalankodikForrás: AFP/Filippo Monteforte

Fabio Maresca bíró ismét a videóbíró segítségét kérte az eset felülvizsgálatához, és a játékvezető tizenegyest ítélt a Milan javára. A büntetőt Franck Kessie végezte el, Rui Patricio esélytelen volt, hogy hárítsa a kapu bal oldalába tartó lövést. Az 58. percben a gólszerző és tizenegyest kiharcoló Ibrahimovicsot a francia világbajnok, Olivier Giroud váltotta csatárposzton.

A 66. percben Theo Hernandez megkapja a második sárga lapját, majd a pirosat is, mivel a Milan tizenhatosa előtt szabálytalankodott a kapura törő Pellegrinivel. A Roma előtt óriási esély állt a szépítésre, mivel emberelőnyben játszhatott a hátralévő bő húsz percben.

Stefano Pioli taktikája beváltForrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

Azonban hiába játszott tíz emberrel a Milan, a Roma egyszerűen nem tudott veszélyes helyzeteket kialakítani a vendégek kapufa előtt. A 75. percben Pellegrini végezhetett el szabadrúgást a Milan tizenhatosáról, de a hazaiak játékosának lövése a jobb kapufa mellé szállt. 

A Milan beszorult a saját kapuja elé, nagyon nehezen tudta kihozni a labdát Stefano Pioli csapata. A Romának viszont csak átlövésekkel próbált gólt szerezni, de kevés sikerrel, mivel a Milan védelme remekül hatástalanította a hazaiak kísérleteit. A rómaiak védője, Gianluca Mancini lőtt a tizenhatoson kívülről, de a védőkről kipattant a labda.

A 93. percben szépített a Roma: egy beadás után lepattanó labdát Stephan El Shaarawy lőtte be nagy erővel a Milan kapujának közepébe. A Milan kapusa, Ciprian Tatarusanu az utolsó pillanatban még védte Carles Perez kísérletét a tizenhatoson belül, majd a bíró lefújta a meccset. A Milan óriási energiákat mozgosítva az utolsó félórában megtartotta az előnyét, és idegenben győzték le José Mourinho csapatát.

Serie A, 11. forduló