Vágólapra másolva!
Clarence Seedorf, a négyszeres BL-győztes holland legenda focisulit nyitott az UFC korábbi középsúlyú világbajnokával, az orosz Habib Nurmagomedovval. A dubaji akadémián egyedülálló edzésmódszereket alkalmaznak majd, amelyek ötvözik a futballt és a vegyes harcművészeteket.

Clarence Seedorf és Habib Nurmagomedov hétfőn jelentették be, hogy focisulit nyitnak, melynek célja, hogy a következő öt évben még legalább tíz új helyszínre terjeszkedhessenek. Bár konkrét helyeket nem említettek és a pontos időkeretről sem közöltek részleteket, Nurmagomedov elmondta, hogy az új cégükön, az SK Sports Holdingon keresztül létrehozott klubok Abu-Dzabiban és Dubajban jönnek létre.

Habib Nurmagomedov és Clarence Seedorf focisulit nyitottak Forrás: AFP/Giuseppe Cacace

Seedorf és Nurmagomedov együttműködése azután kezdődött, hogy 2020-ban találkoztak egy rendezvényen és azonnal barátok lettek, ami az SK Sports Holding megalapításhoz vezetett. A cégük arra szolgál majd, hogy helyi és regionális partnerségeket vonzzon a klubok működtetéséhez.

"Ugyanaz a küldetésünk az életben. Szeretnénk valamit visszaadni a fiatal generációknak. Ez nem egy dubaji projekt.

Ez egy globális projekt. Behozzuk a tudást, az edzőket és a módszertant, figyelemmel kísérjük és támogatjuk marketing szempontból.

Tudom, hogy Habib pontosan tudja, hogy mit tud hozni az MMA szempontjából. Azt hiszem, én is tudom, hogy mit tudok hozni a futball szempontjából. És ezt fogjuk csinálni és elemezni a világ minden egyes különböző részén" – nyilatkozta a holland legenda, aki a focivilág egyetlen játékosa, aki három különböző csapattal is megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Én és Clarence ezt a rendszert fogjuk létrehozni" – mondta Habib Nurmagomedov, aki 29 győzelemmel a leghosszabb veretlenségi sorozatot tartja a UFC történetében.