Vágólapra másolva!
Dróth Zoltán, a Haladás futsalcsapatának válogatott játékosa szerint az elitkörben már nincsenek jó vagy rossz ellenfelek, olyan erős a mezőny, hogy szinte lehetetlen a továbbjutás, de nem fognak feltartott kézzel pályára lépni a top együttesek ellen sem.

"Minden nap azért dolgozunk, hogy ezeknek a csapatoknak a szintjét elérjük" - mondta a három éve Szombathelyre igazolt labdarúgó kedden.

A Haladás együttese a múlt héten három győzelemmel jutott tovább a Bajnokok Ligája elitkörébe. A magyar csapat idén szerepel először a BL-ben, a csoportelsőségért pedig a lengyel Record Bielsko-Biala, a svéd Hammarby és a máltai Luxol St. Andrews együttesét kellett legyőznie.

A Haladás futsalcsapata először szerepel a BL-ben Forrás: Haladás VSE

A 33 éves Dróth Zoltán szerint hatalmas dolog, hogy rögtön az első idényükben bejutottak a 16 közé.

A sorsolás szerdán 14 órától kezdődik Nyonban, a négy csoport győztese kerül majd be a négyes döntőbe.