Vágólapra másolva!
A Crvena zvezda hazai pályán 1-0-s vereséget szenvedett a Midtjyllandtól az Európa-liga csoportkörének negyedik fordulójában. A Vijesti szerb napilap azt írja, a meccs végén a feldühödött szerb szurkolók a három magyar játékvezetőt okolták a kudarcért – Bognár Tamás két Zvezda-játékost is kiállított a meccsen –, s ezt úgy adták a tudtukra, hogy minden kezükbe eső tárgyat az irányukba dobtak. Bognár és stábja végül sértetlenül megúszta az incidenst, nem úgy, mint a belgrádiak koponyatöréssel kórházba szállított erőnléti edzője.

Bognár már a 12. percben kiállította a hazaiak középső védőjét, Milos Degeneket, majd a 94. percben Marko Gobeljicet is. Több szerb napilap szerint is ez váltotta ki a Zvezda-drukkerek haragját.

Federico Panoncinit mentőhelikopterrel szállították kórházba Forrás: https://sport.blic.rs/

A magyar delegáció a pálya melletti alagútban igyekezett elhagyni a helyszínt, azonban

távozásukkor záporoztak a különböző tárgyak az irányukba. Az egyik a hazai csapat erőnléti edzőjét, Federico Panoncinit találta el, aki a Mondo szerint olyannyira súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani

- írja az nso.hu.

A játékvezetők végül el tudtak jutni az öltözőkig,

a rendőrök sorfalat álltak a drukkerek előtt, és a belgrádiak csapatkapitánya, Milan Borjan is megpróbálta nyugalomra inteni a fanatikusokat.

A Crvena zvezda a Midtjylland ellen szenvedte el az első vereségét az Európa-ligában, és a 2. helyen áll az F-csoportban.