Társoldalunk:

Marco Rossi: Remélem hétfőn nem arról értesülök, hogy le akar cserélni a szövetség

2021.11.11. 13:04

Marco Rossi, a magyar válogatott szövetségi kapitánya megtartotta a San Marino elleni világbajnoki selejtezőt megelőző online sajtótájékoztatóját, amelyen elmondta, hogy szerinte a nemzeti csapatnak már a jövőre is készülnie kell.

A magyar válogatott pénteken San Marino ellen lép pályára a Puskás Arénában. Rossi csapatának a versenyben maradáshoz a papírforma-jelleggel várhatóan begyűjtött három pont mellett arra is szüksége lenne, hogy az Andorrában pályára lépő lengyelek vereséget szenvedjenek, illetve a Londonban vendégeskedő albánok ne nyerjenek. Marco Rossi Balogh Botond és Kiss Tamás személyében két fiatal tehetséget hívott meg a magyar válogatott utolsó két vb-selejtezőjére, amivel hangsúlyozta, hogy már a jövő csapatát építi.

„Jó napot kívánok! - kezdte magyarul Marco Rossi. Az elkövetett hibáink miatt elvesztettük azt a lehetőséget, hogy kijussunk a vb-re. Még mindig fáj az Albánia elleni két vereség. De mostmár a jövőre kell készülnünk, ebből adódóan néhány játékost abból a szempontból hívtam be, hogy már a jövőre vonatkozóan megnézzük, mire képesek. Első sorban Balogh Botondra és Kiss Tamásra gondolok. Remélem a fiatal játékosok ennél is inkább odateszik magukat a klubcsapataikban, mert tudatosítanunk kell bennük, hogy számítunk rájuk. Egyértelmű, hogy összpontosítanunk kell a fiatalokra. Rátermett és fiatal tehetséges játékosokra mindig igényt tartunk. Ezt a döntést hoztuk és bízom benne, hogy ösztönzőleg fog hatni ez a fiatalokra" - mondta Marco Rossi.

Marco Rossi jókedvűen válaszolt a kérdésekre a sajtótájékoztatónForrás: Hegedűs Gábor/Origo

A kapitány megjegyezte, a világbajnoki selejtezőket követően márciusban játszik majd felkészülési meccseket a nemzeti csapat, melyekből már le lehet vonni a tanulságokat. Ezt követően pedig jön a Nemzetek Ligája, ahol az A csoportban szerepelve a kontinens legjobb válogatottjai ellen bizonyíthat, a cél pedig továbbra is az, hogy Magyarország megbecsülését növelje.

"Meglehetősen egyértelmű elgondolásaink vannak arról, hogyan kellene fejleszteni a jövő csapatát. Tudjuk melyik játékosposztokat kell feltölteni. Folyamatosan kapcsolatban állunk a magyar klubokkal. A labdarúgásban hirtelen minden megváltozhat, három hónap hosszú idő. Most novemberben játszunk két meccset, aztán majd márciusban lesz néhány barátságos meccsünk, ezekből leszűrhetünk majd néhány fontos dolgot. A Nemzetek Ligájában négy olyan meccset fogunk játszani jövőre, ahol topcsapatok lesznek az ellenfeleink. Lehet megint megkapjuk Angliát, vagy Olaszországot, esetleg Spanyolországot, de az biztos, hogy az NL A divíziójában már nem lesznek könnyű ellenfelek. Lehet a 15 legjobb európai válogatott közül kapunk ellenfelet, mi vagyunk jelenleg a 16. A jövő szempontjából mindenképp fontos teszt lesz a Nemzetek Ligája, arra kell törekednünk, hogy Magyarország nevére dicsőséget hozzunk. Mindig mondom a játékosoknak, hogy aki magára ölti a magyar válogatott mezét, annak kötelessége, hogy egyetlen meccset se tekintsen barátságos meccsnek, és sose becsülje le az ellenfelét. Ebben a lélekállapotban kell most San Marino ellen pályára lépnünk. Papíron könnyű meccsnek tűnik, de nagyon oda kell figyelni a taktikára, nem szabad egyénieskedni, mert akkor már elvesztettük a meccset, ha nem a megfelelő hozzáállással megyünk ki a pályára.

A koronavírus sok szempontból felülírta a forgatókönyvet, de mint a szövetség képviselője, azt tudom mondani, tartjuk magunkat a szabályokhoz. Korábban sokszor próbára tették a türelmemet, de azt tapasztatalom, hogy javultam. Régebben gorombán reagáltam volna azokra a telefonhívásokra, amelyeket az elmúlt időszakban kaptam. A tanulság, hogy sokat fejlődtem, mint személyiség."

Már a jövő csapata épűl a magyar válogatottnálFotó: Csudai Sándor - Origo

Rossinak nehezíti a dolgát, hogy több játékosára sem számíthat, többek között Gulácsi Péter, Willi Orbán, Bolla Bendegúz és Kleinheisler László sérülés miatt nem állhat az olasz szakember rendelkezésére, míg Sallói Dánielt, a Sporting Kansas City támadóját amerikai klubja nem engedte el. Azonban a nemzeti csapatba visszatért a csapatkapitány Szalai Ádám, aki térdsérülés miatt kihagyta a válogatott legutóbbi két vb-selejtezőjét Albánia és Anglia ellen.

Szerintem sose panaszkodtam a hiányzókra az elmúlt három évben. Minden alkalommal sikerült megoldani és pótolni a hiányzókat. Azokra összpontosítok, akik itt vannak. Bízom a játékosokban és szeretném látni, hogy a bizalmam megtérül.
Kapusposzton Dibusz Dénes lesz a kezdő. Szalai Ádám jól van, mint fizikailag, mint mentálisan. Az elmúlt három napban edzett, számítok rá, mint bármelyik másik játékosra. San Marino ellen a kezdőben fog helyet kapni.

Szalai Ádám, a válogatott csapatkapitánya visszatért és ott lesz San Marino ellen a kezdőbenFotó: Csudai Sándor - Origo

"Mindegyik vb-selejtezős meccset újra néztük, elemeztük. Főleg az albánok elleni két mérkőzést. Biztos vagyok benne, hogy a hibákat ismerne már mindenki másképp játszaná le ezeket a meccseket, de az időutazás nem lehetséges. Én vállalom a felelősséget. Még ha nem is játszottunk jól Albánia ellen, a teljesség kedvéért elmondhatom, hogy a szerencse is elpártolt tőlünk. Alakulhattak volna másképp is ezek a találkozók. A fiúk igyekeznek mindig a maximumot nyújtani"

Remélem, hogy nem velem kapcsolatos a nagy bejelentés, amit promotál az M4 Sport. Nekem nem szólt senki. Remélem, nem az lesz, hogy hétfő este arról értesülök, hogy leakar cseréni engem a szövetség. A viccet félretéve annyit elmondhatok, hogy biztos nem velem kapcsolatos. Hosszú szerződésem van és élvezem a bizalmat. A szurkolók többsége és Csányi Sándor elnök úr is kifejezte már megbecsülését irányomba. Én is szeretnék maradni, úgyhogy biztosan nem rám vonatkozik a rejtélyes bejelentés" – mondta Rossi

A sajtótájékoztatón részt vett a válogatott hátvédje, Lang Ádám is, aki elmondta, ugyan mindenki kötelező győzelemről beszél, de csak is az számít, hogy jó játékkal gyűjtse be a válogatott a három pontot San Marino ellen, és szépen fejezze be a világbajnoki selejtezős sorozatot.

Lang Ádám a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a legszebb élményei között van az Anglia elleni döntetlenForrás: MTI/Kovács Tamás

"Egyértelműen az a célunk, hogy meggyőző és domináns játékkal győzzük le az ellenfelet. Ehhez az kell, hogy mindenki maximálisan fókuszáljon a saját feladatára. Az elmúlt időszakban a hangulattal sosem volt probléma, de való igaz, hogy le kell ülni közösen és beszélni kell arról, hogy ki milyen szemszögből látja az adott problémát, helyzetet. Az a célunk, hogy szépen zárjuk a világbajnoki selejtezős sorozatot. Olyan teljesítményt kell nyújtanunk amivel a szurkolók elégedettek lehetnek. Mindenkit az hajt, hogy jó teljesítményt nyújtson, meg nyilván az eredmény is. Két különböző mérkőzés vár ránk. Az elsőt domináns játékkal kell behúzni, a lengyelek ellen meg megint lehet azt bizonyítani, hogy jó csapatok ellen is képesek vagyunk jó játékkal előrukkolni" - mondta Lang.

A Magyarország-San Marino vb-selejtezőt pénteken 20.45-től rendezik.