Vágólapra másolva!
Túlzás lenne azt állítani, hogy az egri labdarúgócsapat bármikor is meghatározó lett volna a magyar labdarúgásban, hiszen története során hatszor jutott fel az élvonalba, de mind a hat alkalommal kiesett a szezon végén. Az Egri SE legutóbbi NB I-es szereplése ráadásul dicstelenül ért véget, hiszen a kiesés mellett a csapat belekeveredett egy bundaügybe is. 

A Hajdúnánáson született Simon Antalt bátran nevezhetjük az egri futball legendájának, hiszen 1984-ben és 1986-ban is tagja volt annak a csapatnak, amelyik kiharcolta az NB I-es szereplést, a 2011/12-es szezonban pedig vezetőedzőként juttatta fel az akkor NB II-es újonccsapatot a legmagasabb osztályba.

„A nyolcvanas években Debrecenből kerültem Egerbe, mert itt volt olyan erdészeti szakközépiskola, ami nálunk, a környéken nem nagyon volt. Csank János feljött a kollégiumba, és azt mondta, ki kéne látogatnom edzésre a serdülőkhöz" – mondta Simon Antal, aki nyolc évig dolgozott együtt Csank Jánossal.

Simon Antal játékosként és edzőként is feljutott az Eger csapatával az élvonalba Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az egri csapat a nyolcvanas években a másodosztály egyik legjobb csapata volt, amely folyamatosan a feljutás határán táncolt. A meccsekre három-négyezer néző látogatott ki, a nyári Marlboro-kupák ideje alatt pedig akár nyolc-kilencezer ember is összejött az egri Szentmarjay Tibor Városi Stadionban, és még a nyárfák tetején is szurkolók lógtak, hogy láthassák a kedvenceiket.

„Óriási dolog volt ebben a csapatban játszani, hiszen még gyerek voltam, és egy vidéki kisvárosban mindenki ismert.

Persze, a siker el tudja kábítani az embert, de szerencsére remek edzőim voltak. Csank János a saját gyerekeiként nevelt minket, és megtanított viselkedni" – folytatta Simon Antal, aki elárulta, hogy a kollégista játékosok próbálták olykor-olykor kicselezni a körmükre néző Csank mestert, de ritkán jártak sikerrel.

Simon Antalnak szent hely az egri Szentmarjay Tibor Stadion Fotó: Szabó Gábor - Origo

Simon Antal rendkívül szerencsés, hiszen Egerből indulva olyan edzőlegendákkal dolgozhatott együtt, mint Csank János, dr. Mezey György, Garami József, Verebes József, Gellei Imre, Bozsik Péter vagy Illovszky Rudolf.

Az egri legenda 2000-ben kezdett el edzősködni. Először a Vasasban volt dr. Mezey György, majd Bozsik Péter segítője, 2001 nyarán pedig Bozsikkal együtt került Zalaegerszegre, ahol bajnoki címet ünnepelhettek, majd a Bajnokok Ligája selejtezőjében világraszóló győzelmet arattak a Manchester United fölött Koplárovics Béla felejthetetlen góljával.

De ezért is gyönyörű a foci, ezért áll mindenek felett, mert nincs még egy olyan sport, amelyben ilyen meglepetések születhetnének" – elevenítette fel az 57 éves szakember, aki elárulta, hogy személyes kötődése is van Zalaegerszeghez, ugyanis a kislánya édesanyjával is ott ismerkedett meg.

Koplárovics Béla legendás gólt lőtt a Manchester Unitednek Forrás: MTI/Illyés Tibor

Simon Antal 2011-ben, 21 év után tért vissza Egerbe, és már az első szezonjában feljuttatta az NB II-es újonccsapatot az NB I-be, így játékosként és edzőként is történelmet írt a megyeszékhelyen. Azonban az első osztályban leküzdhetetlen akadályokba ütközött az újonccsapat, ugyanis a villanyvilágítás hiánya miatt idegenbe kényszerült. Az őszi szezonban az Eger megfordult az angyalföldi Illovszky Rudolf Stadionban, de játszott hazai pályán Debrecenben és a DVTK Stadionban is. A tavaszi szezont pedig a Váci Városi Stadionban töltötte az egri csapat, amely kiesésre volt ítélve az NB I-ben.

A csapat azonban már Simon Antal nélkül esett ki az élvonalból. 2012 telén ugyanis tulajdonosváltás történt Egerben, és az angol tulajdonos, John Marshall a teljes keretet kipucolta, és csődbe vitte a klubot fél év alatt.

„Hatalmas siker volt az NB I-be való feljutás. Minden összejött nekünk, nem rajtunk múlt, hogy nem tudtuk rendesen végigcsinálni.

Sajnos az álom, amit másfél év alatt összehoztunk, egy perc alatt szertefoszlott" – mondta Simon Antal, akinek ugyan 2012 februárjában távozni kellett szeretett csapatától, de lehet, hogy így járt jól.

Az egri csapat öltözője semmit sem változott a 80-as évekhez képest Fotó: Szabó Gábor - Origo

Az egri focisták hónapokig nem kaptak fizetést az új tulajdonostól, ennek pedig az lett a következménye, hogy elkezdték eladni a meccseket, a rendőrség pedig a csapat hét bajnoki mérkőzése után is nyomozott az NB I 2012/13-as idényének tavaszi szezonjából.

"Játékosként és edzőként is vigyáztam arra, hogy sose kerüljek ilyen helyzetbe.

Nem akarom felmenteni a játékosokat, de ezek a srácok az albérletüket és az étkezésüket sem tudták fizetni, mert hónapokig nem kaptak pénzt.

Ők nem voltak sokat kereső sztárjátékosok, akik több milliót fel tudtak volna halmozni. Nem felmenteni akarom őket, csak abban az időszakban szerintem nem tudtak mit csinálni" – folytatta az 57 éves szakember, aki legutóbb az NB III-as Gyöngyös csapatánál dolgozott az előző szezonban.

A milliós nagyságrendű tartozások miatt a kieső Eger végül csak az NB III Keleti csoportjába kapott licencet a 2013/14-es szezonra, de 2014 elején felszámolták a klubot. Ezt követően a klub Egri Sportcentrum SE néven a Heves megyei másodosztályba került.

A megyeszékhely népszerű csapata jelenleg az NB III Keleti csoportjában szerepel, és 2014 óta szoros együttműködésben dolgozik a DVTK-val, amely rengeteget tett az egri futball újraélesztéséért.