Vágólapra másolva!
Zárt kapus hazai mérkőzéseket kell rendeznie az Olympique Lyon labdarúgócsapatának a francia bajnokságban, amíg döntést hoznak fegyelmi ügyében.

A francia liga (LFP) hétfői tájékoztatása szerint jövő szerdán, a Reims elleni összecsapásukon biztos nem lehetnek nézők a lyoni stadionban, a további szankciók pedig attól függnek, miként döntenek majd december 8-i fegyelmi ülésen. Hozzátették, a vasárnap szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt Lyon-Olympique Marseille találkozóval kapcsolatosan is akkor születhet meg a döntés.

Vasárnap újabb botrány rázta meg a francia labdarúgást, a játéknap esti zárómérkőzését már a negyedik percben megállította a játékvezető, mert egy vendégszöglet előtt a lyoni huligánok különféle tárgyakat dobáltak be a pályára. A sarokrúgáshoz végül a 38-szoros válogatott Dimitri Payet állt oda, csakhogy egy berepülő vizespalack eltalálta őt a füle mögött. A bíró az öltözőbe küldte a csapatokat, majd két órával később lefújta a meccset.

Dimitri Payet agyrázkódás gyanújával vizsgálták az eset után Forrás: AFP/Philippe Desmazes

Jean-Michel Aulas, a hazaiak klubelnöke elnézést kért a Marseille-től és Payet-től, továbbá elfogadhatatlannak nevezte az incidenst. Hozzátette, a tettest már átadták a hatóságoknak.

A sértett Payet fizikai és lelki okokra hivatkozva kihagyta a hétfői edzést, és sajtóértesülések szerint az Olympique Marseille támogatásával büntetőfeljelentést tett.

Hétfőn a belügyminisztérium és a sportminisztérium is jelezte, hogy keddre Párizsban találkozót szerveznek a szövetséggel, a ligával és a klubokkal annak érdekében, hogy közösen találják ki, a szezon hátralévő részében miként lehetne elejét venni a további incidenseknek.

A 34 éves Payet augusztusban már áldozatul esett palackdobálásnak: Nizzában a hátán találták el, mire ő dühösen visszahajította azt a lelátóra. Válaszul a hazai szurkolók benyomultak a pályára, és összeverekedtek a játékosokkal, valamint a stábtagokkal. A találkozót semleges helyszínen újrajátszották, a Nice-nek pedig egy mérkőzést zárt kapuk mögött kellett megvívnia. Szeptemberben aztán a Lens és a címvédő Lille összecsapása is félbeszakadt rendbontás miatt.