Szégyellje magát Messi azért, amit a City ellen művelt - mondja a vb-ezüstérmes

2021.11.25. 15:48

A korábbi holland válogatott klasszis éles kritikával illette a hatszoros aranylabdás Lionel Messit a Paris Saint-Germainben nyújtott teljesítménye miatt.

A francia sztárcsapat a Bajnokok Ligája csoportkör ötödik fordulójában ugyan vezetett a Manchester City otthonában, végül azonban 2-1-re kikapott, és több szakértő is felrótta a csapatnak, hogy a támadósor három világsztárja, azaz Neymar, Kylian Mbappé és Lionel Messi nem veszi ki a részét a védekezésből. A legélesebben talán a korábbi 109-szeres holland válogatott, a 2010-ben vb-ezüstérmes Rafael van der Vaart fogalmazott.  

Csak sétálgat, én meg közben arra gondolok, hogy nem szégyelli magát? Kezdek egyre jobban haragudni rá, ami rettenetes dolog, hiszen még egy olyan játékos, mint ő, talán soha nem fog születni. 

A holland elmondása szerint már az előző idényben is látta Messin, hogy nem tesz meg mindent az eredményességért. "Ronald Koemannál kezdődött. Egyszerűen nem hajlandó dolgozni, ami elfogadhatatlan egy olyan játékostól, mint Messi."

Lionel Messi mintha nem találná a helyét PárizsbanForrás: AFP/Oli Scarff

Van der Vaart szerint világosan látszik, hogy akaratbeli gondok vannak az argentin sztárnál.

"Csakis az akarásról szól ez a dolog, arról, hogy akarod vagy sem. Ha ő nem lő gólt, vagy ad egy gólpasszt, már rossz meccse van. Neymar és Mbappé más, tőlük többet látni a pályán. Úgy tűnik, hogy mégsem illik össze Messi és a PSG" - vonta le a következtetést a holland, aki szerint Messi nagy riválisa, Cristiano Ronaldo éppen ellenkezőleg viselkedik. 

"Ők ketten teljesen más karakterek, Ronaldo ugyanis küzd, hogy egy új szintre tudja emelni a csapatot" - mondta az ötszörös aranylabdás portugálról, aki a csoportkör eddigi mind az öt mérkőzésén a kapuba talált, és hat góljával kis túlzással egyedül juttatta a legjobb 16 közép a Manchester Unitedet, miközben Messi három gólnál jár, míg - tegyük hozzá - Neymar az utóbbi hét BL-meccsén egyetlen gólt vagy gólpasszt sem jegyzett.