Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának szombat délutáni mérkőzésén a Kisvárda hazai pályán 5-0-ra legyőzte az MTK-t.

Két olyan együttes találkozója nyitotta a játéknapot, amelyiknek a kispadján egy-egy debütáló vezetőedző ült. A hazaiaknál az év végéig megbízott Erős Gábor, a vendégeknél a múlt héten koronavírus-betegségen átesett Márton Gábor mutatkozhatott be.

Az MTK - a két csapat egymás elleni összecsapását is figyelembe véve - immáron hét tétmérkőzés óta nyeretlenek voltak, a Kisvárda pedig úgy állt még mindig a tabella harmadik helyén, hogy legutóbbi hat bajnokijából csupán egyet tudott megnyerni.

A Kisvárda magabiztos győzelmet aratott a kieső helyen álló MTK ellen Forrás: Moricz Csaba, Kisvárda FC, Facebook

Enek ellenére a hazaiak számára kezdődött jobban a találkozó, a 7. percben Asani fejesgóljával megszerezte a vezetést a Kisvárda. A gólt a videobíró is megvizsgálta, de nem vonta vissza a találatot. A 20. percben Palincsár sárga lapot kapott, aminek később még komoly jelentősége lett.

A 31. percben Asani második góljával a Kisvárda megduplázta előnyét. Az albán futballista Mesanoviccsal játszott össze szépen, majd lőtt a hosszú alsó sarokba. Palincsár nem sokkal a szünet előtt színészkedésért megkapta a második sárga lapját, így a játékvezető kiállította őt.

Az emberhátrányba kerülő MTK a második félidőben sem volt képes komoly helyzetet kialakítani, sőt az 51. percben Leoni révén a Kisvárda megszerezte harmadik találatát. Bumba előre ívelt labdáját Ötvös emelte vissza a mögötte érkező csapattársának, aki nem hibázott.

Emberelőnyben futballozva kiütötte ellenfelét a Kisvárda Forrás: Moricz Csaba, Kisvárda FC, Facebook

Az 59. percben Bumba a kapust átemelve szerezte meg a várdaiak negyedik gólját. Az MTK eladta a labdát saját térfelén, majd Mesanovic indította a későbbi gólszerzőt, akihez egy becsúszó játékos lábáról visszapattant a labda, majd jött a remek átemelős mozdulat.

Tíz perccel később már az ötödik gól is az MTK kapujában landolt. Egy szögletet követően Leoni ívelt középre, ahol Mesanovic fejelt a védők közül a hálóba.

Az utolsó tíz perc szintén a hazaiak fölényét hozta, de újabb gólt már nem tudtak szerezni.

A Kisvárda 5-0-ra legyőzte az MTK-t.

Szombati sikerével a Kisvárda megerősítette nemzetközi kupaindulást érő pozícióját a tabellán, az MTK pedig maradt az utolsó előtti, kieső helyen.

A következő fordulóban a fővárosiak az Újpest ellen javíthatnak, az újpestiek pedig a MOL Fehérvár ellen játszanak rangadót.

1. félidő
44Martin Palincsár
31Jasir Asani
20Martin Palincsár
7Jasir Asani
2. félidő
84Lazar Zlicic
83Driton Camaj
81Gheorghe Grozav
80Jasmin Mesanovic
80Claudiu Bumba
70Jasir Asani
70Slobodan Simovic
70Bence Ötvös
69Jasmin Mesanovic
66Bojan Miovski
66Ylber Ramadani
59Claudiu Bumba
51Matheus
47Herdi Prenga
46Szabolcs Mezei
46Andrija Drljo
Összeállítások
Kisvárda4-2-3-1
MTK Budapest4-3-3
Football Pálya
12
Artem
Odintsov
99
Mark
Nemeth
2
Viktor
Gey
7
Driton
Camaj
8
Yanis
Karabelyov
3
Lazar
Zlicic
20
Jaroslav
Navratil
21
Andras
Gosztonyi
33
Tamás
Rubus
6
Bence
Ötvös
10
Claudiu
Bumba
6
Ylber
Ramadani
29
Barnabas
Nagy
21
Benjamin
Balazs
4
Tiago
Ferreira
11
Bojan
Miovski
8
Szabolcs
Mezei
26
Andrija
Drljo
10
Gheorghe
Grozav
2
Benedek
Varju
25
Bence
Somodi
5
Zsombor
Nagy

Kisvárda

Kezdők
12Artem Odintsov
99Mark Nemeth
2Viktor Gey
7Driton Camaj
83
8Yanis Karabelyov
3Lazar Zlicic
84
20Jaroslav Navratil
21Andras Gosztonyi
33Tamás Rubus
6Bence Ötvös
70
10Claudiu Bumba
80
59
25Matheus
51
5Lazar Cirkovic
45Slobodan Simovic
70
27Jasmin Mesanovic
80
69
71Ionut Peteleu
19Herdi Prenga
47
18Bohdan Melnyk
17Jasir Asani
70
31
7
67Krisztián Nagy
Cserék

MTK Budapest

Kezdők
6Ylber Ramadani
66
29Barnabas Nagy
21Benjamin Balazs
4Tiago Ferreira
11Bojan Miovski
66
8Szabolcs Mezei
46
26Andrija Drljo
46
10Gheorghe Grozav
81
2Benedek Varju
25Bence Somodi
5Zsombor Nagy
24Srdan Dimitrov
23Márk Kovácsréti
22Marko Perkovic
27Martin Palincsár
44
20
1Milan Mijatovic
14Mihály Kata
7James Weir
18Bence Kocsis
15Márk Kosznovszky
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista