Döbbenet: félbeszakadt a Benfica bajnoki meccse, mert az ellenfélnek csak hat focistája maradt - videó

Horizontal
A játékvezető kénytelen volt véget vetni a mérkőzésnek
Vágólapra másolva!
A második félidő elején félbe kellett szakítani a szombati Belenenses-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzést, miután az eleve kilenc emberrel kiálló hazai csapat hat játékosra fogyatkozott.

A koronavírus tizedelte házigazdák kezdőjében a kilenc futballista közül kettő kapus volt. A Benfica kihasználva az egyenlőtlen küzdelmet, a szünetig 7-0-s előnyre tett szert - az első gólt a 24. másodpercben szerezte - majd a pihenő után a Belenenses már csupán hét emberrel tért vissza a pályára.

A találkozót akkor fújta le a játékvezető, amikor az újrakezdés után két perccel Joao Monteiro, a hazaiak középpályást játszó kapusa megsérült és nem tudja folytatni a játékot.

A bíró a szabályok szerint járt el, nevezetesen, hogy egy csapatot legalább hét főnek kell alkotnia.

A játékvezető kénytelen volt véget vetni a mérkőzésnek Forrás: AFP/Patricia De Melo Moreira

A Belenensest a hét elején érte el a koronavírus-járvány, miután a dél-afrikai Cafu Phete visszatért a gárdához válogatottjától, s pozitív lett a tesztje. Később a klubnál összesen 17 esetet regisztráltak.

Az elnök, Rui Pedro Soares azt mondta, szerették volna elérni a Benfica elleni összecsapás halasztását, de nem jártak sikerrel az illetékeseknél.

kommentálta a történteket az egyesület vezetője.

A Benfica elnöke, Rui Costa is hasonló véleményen volt.

Nagyon sajnálom, ami ma történt. A portugál futball és az egész ország történetének sötét fejezete volt ez" - fogalmazott.