Vágólapra másolva!
Hétfőn menesztette a Hertha BSC a csapat magyar vezetőedzőjét, Dárdai Pált – olvasható a berliniek hivatalos oldalán.

A közlemény szerint a helyzet alapos elemzése után jutottak arra a döntésre a klubvezetők, hogy azonnali hatállyal menesztik Dárdai Pált.

Dárdai Pál vezetésével az elmúlt négy bajnokin nyeretlen maradt a Hertha Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Andreas Gora

Dárdai szakmai stábjából távozik Andreas Neuendorf és Admir Hamzagic is, Dárdai helyét pedig a 47 éves Tayfun Korkut veszi át. A török szakember Stuttgartban született, a helyi Kickers csapatában nevelkedett 42-szer volt török válogatott.

Edzőként dolgozott a török válogatott mellett, valamint a Hannover, a Kaiserslautern és a Bayer Leverkusen csapatainál. Legutóbb 2018-ban, a VfB Stuttgartnál volt vezetőedző.

Tayfun Korkut legutóbb 2018-ban, a VfB Stuttgart csapatánál volt vezetőedző Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Peter Steffen

„Szeretnénk megköszönni Dárdai Pál munkáját. Nehéz helyzetben volt a csapat, amikor átvette a vezetését és az előző idényben sikerült is benntartania. Tayfun Korkut érkezésével azt szeretnénk, ha új impulzusokat kapna a csapat. Tayfun korábban bizonyította, hogy nemcsak stabilizálni tud, de vele előrébb is léphet a csapat" – mondta Fredi Bobic, a Hertha sportigazgatója.

A 45 éves magyar szakember - a magyar válogatott volt szövetségi kapitánya - januárban vette át másodszor a gárdát, miután 2015 és 2019 között már irányította az első csapatot. A Hertha 13 forduló után 14 ponttal a 14. helyen áll a Bundesligában.

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista