Visszavonult az edzősködéstől a magyar fociválogatott korábbi szövetségi kapitánya

Horizontal PORTRAIT FOOTBALL TRAINER PRESS CONFERENCE
Erwin Koeman visszavonult az edzősködéstől
Vágólapra másolva!
Az izraeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Beitar Jeruzsálem a hivatalos honlapján tudatta, hogy Erwin Koeman, a csapat holland edzője személyes okokra hivatkozva lemondott és bejelentette visszavonulását.

"Amióta megérkeztem a Beitar Jeruzsálemhez, beleszerettem a klubba és az itteni emberekbe, akik mindent megtesznek azért, hogy ez a klub sikeres legyen.

- nyilatkozta a 60 éves holland szakember, aki 2008 áprilisa és 2010 júliusa között irányította a magyar válogatottat.

Erwin Koeman visszavonult az edzősködéstől Forrás: AFP/Henrik Montgomery / Scanpix

Erwin Koeman 1998-ban kezdte edzői karrierjét. Pályafutása során két trófeát nyert. A 2002/03-as szezonban holland bajnoki címet nyert a PSV Eindhovennel, majd a következő szezon elején megnyerte a holland Szuperkupát.

A magyar válogatottat 20 mérkőzésen irányította. Hét győzelem, négy döntetlen és kilenc vereség volt a mérlege.