Vágólapra másolva!
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának csütörtök esti mérkőzésén a Lazio fordulatos, nyolc gólt és három kiállítást hozó összecsapáson 4-4-s döntetlent játszott az Udinese együttesével. 

Az Udinese meglepetésre már a 17. percben előnybe került, amikor

Mato Jajalo beívelése után Beto szépen fejelt 11 méterről a kapu bal sarkába.

A 32. percben növelte az előnyét az Udinese, egy gyors kontra végén ismét

Beto volt eredményes, a portugál támadó okosan lőtt Pepe reina kapujába. Azonban a Lazio azonnal szépíteni tudott,

a 34. percben Felipe Anderson jobb oldali beadása perdült fel a védőn, így közelről már nem volt nehéz dolga Ciro Immobilének.

Ám mielőtt elkezdtek volna reménykedni a római csapat szurkolói,

a 44. percben Gerard Deulofeu passza Nahuel Molina már nem hibázott ziccerben,

így kétgólos vendég előnnyel mentek a csapatok a szünetre.

Hatalmas csatát vívott egymással a Lazio és az Udinese Forrás: corrieredellosport.it

A Lazio a második félidő elején, egészen pontosan az 51. percben ismét szépített,

amikor Pedro szépen csapott le a lecsorgó labdára, majd lőtt 12 méterről a bal alsó sarokba. Az 56. percben pedig jött az egyenlítés,

Sergej Milinkovic-Savic elképesztően nagy gólt lőtt a jobb felső sarokba 17. méterről.

Azonban amikor már ismét elkezdtek reménykedni a sikerben a Lazio-szurkolók,

jött Patric butasága, a második sárga lapja után az 57. percben egy lerántás miatt a kiállítás sorsára jutott. Ám a Lazio nem sokáig játszott emberhátrányban, ugyanis a 69. percben Nahuel Molina is összeszedte a második sárga lapját.

A fordulatoknak pedig itt még nem volt vége,

a 79. percben Toma Basic bal oldali szabadrúgása után Francesco Acerbi fejelt hét méterről a kapuba, így a Lazio átvette a vezetést.

A ráadás perciben még Ciro Immobile gólját vették el les miatt, és a Lazio végül nem is tudta begyűjteni a nagyon fontos három pontot.

A 99. percben egy szabadrúgás után lekészített labdát Tolgay Arslan lőtte a bal felsőbe 15 méterről.

Ezt követően a túlzott ünneplés miatt még volt egy kis kakaskodás a felek között,

amely miatt még Walace is a kiállítás sorsára jutott a 100. percben.

Maurizio Sarri együttese két vesztes bajnoki után szerzett pontot, de simét nem tudott nyerni, míg az Udinese az iksz ellenére sorozatban harmadik találkozóján maradt nyeretlen.

1. félidő
44Nahuel Molina
44Gerard Deulofeu
40Ciro Immobile
37Patric
34Ciro Immobile
32Beto
32Isaac Success
29Rodrigo Becao
17Beto
17Mato Jajalo
2. félidő
100Walace
99Fernando Forestieri
99Tolgay Arslan
98Iyenoma Udogie
98Brandon Soppy
86Samir
79Francesco Acerbi
79Toma Basic
78Danilo Cataldi
75Rodrigo Becao
75Gerard Deulofeu
69Nahuel Molina
64Luis Alberto
63Isaac Success
63Mato Jajalo
59Felipe Anderson
57Patric
56Sergej Milinkovic-Savic
53Nahuel Molina
51Pedro Rodriguez
Összeállítások
Lazio4-3-3
Udinese4-4-2
Football Pálya
25
Pepe
Reina
29
Manuel
Lazzari
4
33
Francesco
Acerbi
23
Elseid
Hysaj
21
Sergej
Milinkovic-Savic
32
Danilo
Cataldi
10
Luis
Alberto
7
Felipe
Anderson
17
Ciro
Immobile
9
Pedro
Rodriguez
1
Marco
Silvestri
2
Nehuen
Perez
50
Rodrigo
Becao
3
13
Iyenoma
Udogie
16
Nahuel
Molina
8
Mato
Jajalo
11
10
Gerard
Deulofeu
9
14
Isaac
Success

Lazio

Kezdők
25Pepe Reina
29Manuel Lazzari
4Patric
57
37
33Francesco Acerbi
79
23Elseid Hysaj
21Sergej Milinkovic-Savic
56
32Danilo Cataldi
78
10Luis Alberto
64
7Felipe Anderson
59
17Ciro Immobile
40
34
9Pedro Rodriguez
51
3Luiz Felipe
1Thomas Strakosha
31Marius Adamonis
5Gonzalo Escalante
6Lucas Leiva
8Jean-Daniel Akpa-Akpro
19Denis Vavro
20Mattia Zaccagni
26Stefan Daniel Radu
27Raul Moro
77Adam Marusic
88Toma Basic
79
94Vedat Muriqi
Cserék

Udinese

Kezdők
1Marco Silvestri
2Nehuen Perez
50Rodrigo Becao
75
29
3Samir
86
13Iyenoma Udogie
98
16Nahuel Molina
69
53
44
8Mato Jajalo
63
17
11Walace
100
10Gerard Deulofeu
75
44
9Beto
32
17
14Isaac Success
63
32
37Roberto Pereyra
20Daniele Padelli
65Matteo Carnelos
4Marvin Zeegelaar
5Tolgay Arslan
99
17Bram Nuytinck
6Jean-Victor Makengo
23Ignacio Pussetto
24Lazar Samardzic
30Ilija Nestorovski
45Fernando Forestieri
99
87Sebastien De Maio
93Brandon Soppy
98
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Internazionale 27 23 1 3 69-13 56 72
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Juventus 27 17 4 6 42-21 21 57
V
V
D
GY
V
I
3.
AC Milan 28 17 6 5 53-36 17 56
GY
V
V
D
GY
I
4.
Bologna 27 14 4 9 41-24 17 51
GY
GY
GY
GY
GY
I
5.
AS Roma 27 14 8 5 52-33 19 47
GY
V
GY
GY
GY
I
6.
Atalanta 27 14 9 4 49-30 19 46
GY
GY
D
V
V
I
7.
SSC Napoli 27 12 8 7 42-31 11 43
V
D
D
GY
GY
I
8.
ACF Fiorentina 27 12 9 6 39-30 9 42
GY
V
D
GY
D
I
9.
Lazio 27 12 11 4 32-29 3 40
GY
V
GY
V
V
I
10.
Monza 28 10 9 9 32-36 -4 39
D
GY
GY
GY
V
I
Teljes lista