Vágólapra másolva!
Nyilvánosságra hozták az Európa-bajnokság döntőjéről szóló jelentést, amely szerint többezer részeg és kábítószeres állapotban lévő, jegynélküli szurkoló jutott be a Wembley Stadionba, ahol a házigazda angol válogatott az olasz csapattal játszotta a kontinestorna fináléját.

Többezer részeg, drogos, jegynélküli szurkoló jutott be az Anglia-Olaszország Európa-bajnoki döntőre, amit a Wembley Stadionban rendeztek meg - derült ki a BBC oldalán szereplő jelentésből, amit nemrégiben hoztak nyilvánosságra a kontinenstorna fináléjával kapcsolatban.

A jelentés szerint kb 2000 szurkoló juthatott be a stadionba, és a megvadult emberek 17 tűzvédelmi ajtón és mozgássérülteknek fenntartott bejáraton törtek át.

A szurkolók nem bírtak magukkal az EB-n Forrás: Anadolu Agency via AFP/Tayfun Salci

Az angol kormány megbízottja, Baroness Louise Casey szerint a július 11-én rendezett EB-döntő a "nemzeti szégyen napja" volt. A jelentés szerint teljes káoszba fulladt a beléptetési rendszer, egyrészt a kialakult helyzetre felkészületlen biztonsági emberek, másrészt pedig a túl későn érkező hatóságok miatt.

- mondta el Louise Casey.

A szurkolók elvesztették a kontrollt Forrás: AFP/Niklas Halle'n

Casey szerint örülhettek, hogy nem történt még nagyobb tragédia.

mondta el Casey.

A vizsgálati anyag szerint Anglia győzelme esetén még nagyobb biztonsági kockázat lépett volna fel, mivel megnyitották volna a kapukat a nézők előtt, és közel 6 ezer ember tódult volna egyszerre a pályára. A stadion biztonsági terve komoly hiányosságokat mutatatott azzal kapcsolatban is,

hogy hogyan kezeljék azt a szituációt, ha több alkoholos és kábítószeres befolyásoltság alatt álló személy törne be a létesítménybe.

A jelentés kiemeli, hogy a finálé megszervezését nagyon megnehezítette a járványhelyzet, és ez nagy terhet rótt a hatóságokra és a stadion személyzetére is.

Többen jegy nélkül próbáltak bejutni Forrás: NurPhoto via AFP/Maciek Musialek/NurPhoto/Maciek Musialek

Casey szerint a stadionhoz közel szurkolói zónák hiánya mellett nagyon súlyos hibának minősűlt az is,

hogy a londoni tömegközlekedési eszközön az alkoholfogyasztás tilalmát nem ellenőrizték elég szigorúan.

Casey szerint több változtatásra van szükség, hogy ez ne ismétlődhessen meg újra. A rendőrségnek határozottabban kell fellépnie az olyan szurkolók ellen, akik kábítószeres befolyásoltság alatt állnak, fáklyákat vagy füstbombákat használnak a stadion környékén, vagy jegy nélkül szeretnének bejutni a meccsre.

A biztonsági emberek nem álltak a helyzet magaslatán Forrás: AFP/John Sibley

Az Angol Labdarúgó Szövetségnek kampányt kellene indítania a helyes szurkolói magatartással kapcsolatban, illetve erősítenie kellene a mérkőzést felügyelő szervek kommunikációját abban az esetben, ha nagyobb szurkolói csoportok érkeznének a meccsekre.

Az angol rendőrség 51 embert tartóztatott le a döntő alatt, és ebből 26 főt a Wembley Stadionon belül állítottak elő.

Az angol válogatottnak egy mérkőzést zárt kapuk mögött kellett lejátszania, és az Angol Labdarúgó Szövetség pedig 100 ezer eurós pénzbírságot fizetett az Európai Labdarúgó Szövetségnek a Wembley-ben történt zavargások miatt.