Vágólapra másolva!
A német labdarúgó-bajnokság 14. fordulójának záró mérkőzésén a Sallai Rolandot foglalkoztató Freiburg 6-0-ra nyert a Borussia Mönchengladbach otthonában, úgy, hogy már az első félidőben kialakította a végeredményt.

A 30-szoros magyar válogatott támadó a kispadon kapott helyett, így onnan nézte, hogy ahogy a csapata 37 perc alatt hat gólt lőtt a Borussia Mönchengladbach otthonában.

  • A Freiburg lett a Bundesliga történetének első olyan csapata, amely vendégként az első 25 percben öt gólt szerzett. Ezt megelőzően hasonló csak a Gladbachnak sikerült 1984 októberében, egy Braunschweig elleni hazai pályán pályán játszott meccsen.
Sallai Roland csapata kiütéses győzelmet aratott Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Philipp Von Ditfurth

A 61. percben Sallai a gólt szerző és gólpasszt adó Kevin Schadét váltotta, azonban a magyar válogatott támadó nem tudott gólt szerezni, és igazán komoly helyzete sem volt, de a második félidőben a Mönchengladbach már csak arra törekedett, hogy megússza az ennél is nagyobb kiütést.

  • A Freiburg története során először szerzett hat gólt egy félidő alatt, ráadásul fennállása során másodszor győzött a Mönchengladbach otthonában, ahol eddigi egyetlen sikerét 1995-ben könyvelte el.

Ezzel a győzelemmel a Freiburg továbbra is a negyedik, BL-szereplést jelentő helyen áll a Bundesligában, a Mönchengladbach pedig csak a 13. helyen szerénykedik.

1. félidő
44Ermedin Demirovic
37Vincenzo Grifo
37Nico Schlotterbeck
29Alassane Plea
29Stefan Lainer
25Lucas Hoeler
25Nicolas Hoefler
24Kouadio Kone
19Nicolas Hoefler
19Vincenzo Grifo
15Ramy Bensebaini
12Philipp Lienhart
5Christian Guenter
5Kevin Schade
2Maximilian Eggestein
2Kevin Schade
2. félidő
82Nico Schlotterbeck
82Philipp Lienhart
74Maximilian Eggestein
74Ermedin Demirovic
71Marcus Thuram
61Kevin Schade
Összeállítások
Borussia Mönchengladbach3-4-1-2
Freiburg4-4-2
Football Pálya
1
Yann
Sommer
28
Matthias
Ginter
30
Nico
Elvedi
25
Ramy
Bensebaini
18
Stefan
Lainer
8
Denis
Zakaria
17
Kouadio
Kone
29
Joseph
Scally
23
Jonas
Hofmann
10
Marcus
Thuram
14
Alassane
Plea
26
Mark
Flekken
17
Lukas
Kuebler
3
Philipp
Lienhart
4
Nico
Schlotterbeck
30
Christian
Guenter
20
Kevin
Schade
8
Maximilian
Eggestein
27
Nicolas
Hoefler
32
Vincenzo
Grifo
11
Ermedin
Demirovic
9
Lucas
Hoeler

Borussia Mönchengladbach

Kezdők
1Yann Sommer
28Matthias Ginter
30Nico Elvedi
25Ramy Bensebaini
15
18Stefan Lainer
29
8Denis Zakaria
17Kouadio Kone
24
29Joseph Scally
23Jonas Hofmann
10Marcus Thuram
71
14Alassane Plea
29
15Jordan Beyer
24Tony Jantschke
4Mamadou Doucoure
21Tobias Sippel
20Luca Netz
6Christoph Kramer
11Hannes Wolf
13Lars Stindl
22Laszlo Benes
32Florian Neuhaus
7Patrick Herrmann
36Breel Embolo
Cserék

Freiburg

Kezdők
26Mark Flekken
17Lukas Kuebler
3Philipp Lienhart
82
12
4Nico Schlotterbeck
82
37
30Christian Guenter
5
20Kevin Schade
61
5
2
8Maximilian Eggestein
74
2
27Nicolas Hoefler
25
19
32Vincenzo Grifo
37
19
11Ermedin Demirovic
74
44
9Lucas Hoeler
25
7Jonathan Schmid
1Benjamin Uphoff
5Manuel Gulde
25Kilian Sildillia
31Keven Schlotterbeck
19Janik Haberer
22Sallai Roland
29Woo-Yeong Jeong
18Nils Petersen
45Nishan Burkart
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista