Vágólapra másolva!
A labdarúgó Bajnokok Ligájában az A csoport hatodik fordulójában a Gulácsi Péterrel és Szoboszlai Dominikkel felálló RB Leipzig 2-1-re legyőzte Manchester City csapatát, ráadásul a német csapat első gólját a magyar válogatott középpályás lőtte. A csoport másik meccsén a Paris Saint-Germain 4-1-re legyőzte a Club Brugge együttesét a Parc des Princes stadionban, ezzel eldőlt, hogy a csoportelső City és a második PSG mögött az RB Leipzig végzett az Európa-liga-szereplést érő harmadik helyen.

Az A csoportban a három magyart, Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig hazai pályán a már biztos csoportleső Manchester City ellen harcolhatta ki az Európa-ligás folytatást érő harmadik helyet, ehhez "mindössze" annyit kell tennie, hogy ugyanannyi pontot szerez, mint a Paris-Saint-Germain vendégeként szereplő Clubb Brugge.

A lipcsei együttes már Jesse Marsch nélkül lépett pályára, az amerikai vezetőedzőt ugyanis vasárnap menesztették posztjáról, így az angol bajnok ellen megbízottként Achim Beierlorze irányított. A lipcsei csapatban Willi Orbán nem léphetett pályára, ugyanis koronavírusos fertőzés miatt még házi karanténban van, azonban ott volt a kezdőben Gulácsi Péter és Szoboszlai Dominik is. Pep Guardiola, a Manchester City edzője otthon hagyta Bernardo Silvát, Rodrit, Aymeric Laporte-ot és a bombaformában futballozó Joao Cancelót, míg Ruben Diást és Edersont kispadra ültette. Ennek ellenére az angol csapat így is bombaerős kezdővel állt ki Lipcsében, amelyben ott volt belga Kevin De Bruyne vagy a nyáron 117 millió euróért megvásárolt Jack Grealish.

A találkozó kiegyenlített játékot hozott, a City ezúttal nem futballozott akkor fölényben, mint szokott, de a 22. percben így is megszerezhette volna a vezetést, de egy remek lekészítés után Jack Grealish 7 méterről kapu fölé bombázott. A következő támadásból megszerezte a vezetést a Lipcse. Konrad Laimer kiugratásával Szoboszlai Dominik lépett ki ziccerben, megtolta a labdát a kivetődő Zack Steffen mellett, majd az üres kapuba gurított (1-0).

  • A magyar válogatott játékos góljával biztossá vált, hogy a City az idei BL-csoportkörben egy meccset sem hoz le bekapott gól nélkül.
Szoboszlai a második gólját lőtte az idei BL-szezonban Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Jan Woitas

Szoboszlai gólja után azonnal növelhette volna az előnyét a német csapat. Egy jobb oldali beadásra Emil Forsberg érkezett a hosszún, a kapáslövését azonban Steffen hatalmas bravúrral védeni tudta.

A folytatásban az RB Leipzig bátran futballozott és a 39. percben Szoboszlai főszereplésével majdnem növelte az előnyét. Egy bal oldali beadásra érkezett a magyar válogatott focista, aki okosan középre fejelte a labdát az érkező André Silva elé, de a portugál csatár közeli fejesét Steffen bravúrral hárította.

Az ellentámadásból pedig majdnem egyenlített az City. Az angol válogatott Phil Foden kapott egy remek kiugratást, 14 méterről megcélozta a bal alsó sarkot, de a lövése a kapufán csattant.

Gulácsi itt verve volt, de négy perccel később hatalmas bravúrt mutatott be a magyar kapus, aki a belga Kevin De Bruyne 23 méteres szabadrúgását szedte ki a jobb felső sarokból.

Gulácsi Péter a játéknap egyik legnagyobb védését mutatta be Forrás: AFP/Ronny Hartmann

A második félidőt az angol csapat kezdte valamivel aktívabban, de érezhető volt Pep Guardiola játékosaink, hogy nagyon nem akarnak megfeszülni ezen a meccsen.

A folytatásban viszonylag eseménytelenül telt a meccs, aztán a 71. percben növelte az előnyét a Lipcse.

Egy gyors kontratámadás végén Forsberg centerezett a középen érkező André Silvának, aki egy állítás után 13 méterről kilőtte a bal alsó sarkot.

A második bekapott gól után ritmust váltott a City, amely a 76. percben szépíteni tudott. Az ukrán válogatott Olekszandr Zincsenko bal oldali beadására az algériai Rijad Mahrez érkezett a hosszú oldalon, és előre vetődve gólt fejelt.

A hajrában a Manchester City átvette a játék irányítását, úgy tűnt bármikor egyenlíthet az angol csapat, de a 82. percben Kyle Walker alattomos módon elkaszálta André Silvát, így azonnal piros lapot kapott, amivel megtörte csapata lendületét.

  • A 31 éves és 193 napos Kyle Walker Paul Scholes után a második legidősebb angol játékos, akit Bajnokok Ligája-mérkőzésen kiállítottak. A United legendája egy 2007-es AS Roma elleni meccsen kapott piros lapot 2007 áprilisában 32 évesen és 139 naposan.
Az angol válogatott hátvéd komolyabb eltiltásra számíthat Forrás: AFP/Ronny Hartmann

A hajrában a Manchester Citynek nem volt újabb helyzete, így az RB Leipzig megnyerte a mérkőzést és bebiztosította a helyét az Európa-liga egyenes kieséses tavaszi szakaszában.

Bajnokok Ligája, A csoport, 6. forduló
RB Leipzig (német)-Manchester City (angol) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Szoboszlai (24.), André Silva (71.), ill. Mahrez (76.)
Kiállítva: Walker (82.)

A csoport másik mérkőzésén a Paris Saint-Germain már 71. másodpercben megszerezte a vezetést. A portugál Nuno Mendes balról belőtt labdáját Simon Mignolet rossz helyre ütötte, a kipattanóra érkező Kylian Mbappé pedig nyolc méterről a bal alsó sarokba helyezett (1-0).

  • 2016 szeptembere óta ez volt a PSG leggyorsabb Bajnokok Ligája gólja. Öt évvel ezelőtt Edinson Cavani lőtt gólt az Arsenalnak 42 másodperc elteltével.
  • Mbappénak ez volt a 30. gólja a Bajnokok Ligájában, ezzel 22 évesen és 352 naposan ő lett a legfiatalabb játékos, aki elérte ezt a mérföldkövet.
Mbappe bombaformában kezdte a meccset Forrás: AFP/Franck Fife

Sokat nem kellett várni a párizsi csapat újabb góljára, mert a 7. percben a világbajnok francia támadó újra megvillant. Ezúttal Ángel Di Maria védelem mögé benyesett labdáját lőtte kapásból a kapu jobb oldalába (2-0).

  • Mbappének ez volt az 51. Bajnokok Ligája mérkőzése. Ez alatt 31 gólt lőtt és 19 gólpasszt adott.

A folytatásban a párizsiak nem szakadtak meg, de uralták a mérkőzést, amit a 38. percben el is döntöttek. Mbappé indult meg egy köténnyel a félpályáról majd Lionel Messihez fordított, aki rávezette a labdát a belgák védelmére, majd 17 méterről a kapu jobb oldalába tekert.

  • Messi az első három hazai meccsén gólt lőtt a PSG-ben a Bajnokok Ligájában, ezt előtte csak George Weah (1994-ben) és Neymar (2017-ben) tudta megcsinálni.
  • A Club Brugge a 38. csapat, amely ellen Messi gólt szerzett a Bajnokok Ligájában, és nincs még egy játékos, aki több ellenféllel szemben lőtt volna gólt a sorozatban.
Messi gyönyörű gólt lőtt a Brugge ellen Forrás: AFP/Franck Fife

A második félidőben a párizsiak többet többet birtokolták a labdát, de a háromgólos előnyben már nem erőltették meg magukat. A 68. percben aztán megszerezte a becsületgólját a belga csapat. A holland válogatott Noa Lang egy remek szóló után kihagyhatatlan helyzetbe hozta Ignace Van der Brempttet, aki aki 14 méterről a jobb alsó sarokba helyezett.

A bekapott gól után megrázta magát a PSG, és a 76. percben visszaállította a háromgólos különbséget. Messi kaszálták el a tizenhatoson belül, a jogosan megítélt büntetőt pedig a bal alsó sarokba lőtte a hétszeres aranylabdás argentin támadó.

A hajrában a párizsiaknak már nem volt újabb ziccere, de így is kiszolgálták a közönséget a tét nélküli mérkőzésen.

Bajnokok Ligája, A csoport, 6. forduló
Paris Saint-Germain (francia)-Club Brugge (belga) 4-1 (3-0)
Gólszerzők: Mbappé (2., 7.), Messi (38., 76. -11-esből), ill. Van der Brempt (68.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayern München 6 5 0 1 12-6 6 16
GY
GY
GY
D
GY
2.
FC Köbenhavn 6 2 2 2 8-8 0 8
V
V
GY
D
GY
3.
Galatasaray 6 1 3 2 10-13 -3 5
GY
V
V
D
V
4.
Manchester United 6 1 4 1 12-15 -3 4
V
GY
V
D
V