Egy döntetlennel búcsúzott az Európa-ligától Szalai Attila csapata

Eintracht Frankfurt v Fenerbahce - UEFA Europa League Fenerbahce,goal,Match,Soccer,UEFA Europa League Horizontal
Szalai Attila kirobbanthatatlan a Fenerből
Vágólapra másolva!
A Fenerbahce hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott az Eintracht Frankfurttal a labdarúgó Európa-liga csoportszakaszának utolsó fordulójában.

Az isztambuli mérkőzés a továbbjutás szempontjából tét nélküli volt, az már korábban eldőlt, hogy Szalai Attila török csapata a harmadik helyen végez a D csoportban, így tavasszal a Konferencia-ligában folytathatja szereplését. A magyar válogatott védő végigjátszotta az élen végző német együttes elleni összecsapást.

A 32 csapatot számláló mezőny eddig egyedüliként százszázalékos gárdája, az Olympique Lyon a hatodik fordulóban döntetlent játszott a Glasgow Rangersszel.

A C csoportból még mind a négy csapat továbbjuthatott, végül az egymás elleni eredményeknek köszönhetően a Szpartak Moszkva lett az első, a Napoli pedig a második, miután nyert 3-2-re a Leicester City ellen. A Legia a moszkvaiak ellen a mérkőzés 98. percében tizenegyest hibázott, ha az bemegy, akkor az angolok jutottak volna tovább az El-ben.

A Galatasaray gól nélküli döntetlent játszott a Lazio vendégeként, a török együttes így veretlenül - három győzelemmel és három döntetlennel - nyerte meg kvartettjét, erre az isztambuliakon kívül csak a Lyon, a Monaco és a Frankfurt volt képes.

A csoportok első helyezettjei a nyolcaddöntőbe jutnak, a második helyezettek a Bajnokok Ligája csoportharmadikjaival küzdenek meg a 16 közé jutásért, míg a harmadikok tavasszal a Konferencia-liga egyenes kieséses szakaszában folytatják szereplésüket.

Európa-liga, csoportkör, 6. (utolsó) forduló:

A csoport:
Sparta Praha (cseh)-Bröndby (dán) 2-0 (1-0)
Olympique Lyon (francia)-Glasgow Rangers (skót) 1-1 (0-1)

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) Olympique Lyon 16 pont, 2. (és továbbjutott) Glasgow Rangers 8, 3. (és Konferencia-ligás) Sparta Praha 7, 4. Bröndby 2

B csoport:
Sturm Graz (osztrák)-AS Monaco (francia) 1-1 (1-1)
Real Sociedad (spanyol)-PSV Eindhoven (holland) 3-0 (1-0)

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) AS Monaco 12 pont, 2. (és továbbjutott) Real Sociedad 9, 3. (és Konferencia-ligás) PSV 8, 4. Graz 2

C csoport:
Legia Warszawa (lengyel)-Szpartak Moszkva (orosz) 0-1 (0-1)
SSC Napoli (olasz)-Leicester City (angol) 3-2 (2-2)

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) Szpartak Moszkva 10 pont, 2. (és továbbjutott) SSC Napoli 10, 3. (és Konferencia-ligás) Leicester City 8, 4. Legia Warszawa 6
Azonos pontszám esetén az egymás elleni eredmények döntöttek.

D csoport:
Antwerp (belga)-Olimpiakosz (görög) 1-0 (1-0)
Fenerbahce (török)-Eintracht Frankfurt (német) 1-1 (1-1)

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) Eintracht Frankfurt 12 pont, 2. (és továbbjutott) Olimpiakosz 9, 3. (és Konferencia-ligás) Fenerbahce 6, 4. Antwerpen 5

E csoport:
Olympique Marseille (francia)-Lokomotiv Moszkva (orosz) 1-0 (1-0)
SS Lazio (olasz)-Galatasaray (török) 0-0

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) Galatasaray 12 pont, 2. (és továbbjutott) Lazio 9, 3. (és Konferencia-ligás) Marseille 7 , 4. Lokomotiv Moszkva 2

F csoport:
Braga (portugál)-Crvena zvezda (szerb) 1-1 (0-0)
Ludogorec (bolgár)-Midtjylland (dán) 0-0

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) Crvena zvezda 11 pont, 2. (és továbbjutott) Braga 10, 3. (és Konferencia-ligás) Midtjylland 9, 4. Ludogorec 2

H csoport:
West Ham United (angol)-Dinamo Zagreb (horvát) 0-1 (0-1)
Genk (belga)-Rapid Wien (osztrák) 0-1 (0-1)

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) West Ham 13 pont, 2. (és továbbjutott) Dinamo Zagreb 10, 3. (és Konferencia-ligás) Rapid Wien 6, 4. Genk 5

G csoport:
FERENCVÁROS-Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)
Celtic Glasgow (skót)-Real Betis (spanyol) 3-2 (1-0)

A csoport végeredménye: 1. (és nyolcaddöntős) Leverkusen 13 pont, 2. (és továbbjutott) Betis 10, 3. (és Konferencia-ligás) Celtic 9, 4. FERENCVÁROS 3