Társoldalunk:

Peter Stöger: Megmutattuk, hogy európai szinten is képesek vagyunk győzni

2021.12.10. 00:08

Ferencváros óriási bravúrt ért el, miután legyőzte a vendég Bayer Leverkusent a labdarúgó Európa-liga csoportkörének utolsó, hatodik fordulójában, így megszerezte becsületpontjait a sorozatban. A meccs utáni sajtótájékoztatón a Fradi vezetőedzője, Peter Stöger nyilatkozott az újságírók kérdéseire, és összegezte csapata sorozatban nyújtott teljesítményét.

A magyar csapat végig bátran játszott a német sztárcsapat ellen, és a hatalmas küzdés pedig a 82. percben góllá érett. Ennek köszönhetően a Ferencváros öt vereség mellett megszerezte első sikért az El-csoportkörben, így három ponttal búcsúzott a nemzetközi kupaporondtól. Peter Stöger elárulta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón, hogy az egész csoportkört tekintve a mostani mérkőzés volt a csúcspont, mert csapata nagyot küzdött ezért a három pontért.

"A mérkőzés után jó volt a hangulat az öltözőben, mindenki boldog volt, hiszen mindig jó érzés legyőzni egy ilyen komoly csapatot. Ez volt az utolsó lehetőségünk a pontszerzésre, a meccs előtt azt láttam mindenkin, hogy készen állunk a harcra. Ha az egész sorozatot vesszük figyelembe, akkor mindenképp a mai meccset emelném ki, mert tudtam, hogy a Leverkusen ellen lesz a legnehezebb pontot szerezni. Ami talán negatívumként felhozható az az hogy, voltak ezt megelőzően is esélyeink a pontszerzésre, de túlságosan könnyelmű hibákat ejtettünk, ami ezen a szinten már megbosszulja magát."

Hatalmas bravúrt ért el a Ferencváros az Európa-liga zárófordulójábanFotó: Koncz Márton - Origo

Fontos, hogy meg tudtuk mutatni európai szinten is, hogy tudunk egy ilyen komoly csapat ellen játszani. Amikor ide kerültem a klubhoz, akkor két fő célunk volt. Egyrészt az, hogy a bajnokságban első helyet érjünk el, a másik pedig, hogy bejussunk a BL-be. Nos, jelenleg vezetjük a magyar bajnokságot és egy európai kupasorozat főtábláján szerepeltünk. Persze, nem a legrangosabban, így lehet, hogy vannak olyanok, akiknek az a véleménye, hogy ez nem elég" - mondta a Fradi sztrák trénere.

Ha jövőre hasonló szituációba kerülnénk, akkor sem mi lennénk a favoritok. Nem az lenne a realitás, hogy a csoport első vagy a második helyéért harcolunk. Ezt nem is lehet egyelőre elvárni. A védekezésben mindenképpen javulnunk kell, illetve a támadások hatékonyabb kivitelezésében. Ehhez azonban több tapasztalat és több idő szükséges. Persze, szerencse is kell néha, de a legnagyobb konklúzió a csoportküzdelmek után, hogy türelemmel, csapat szellemmel és kemény munkával képesek lehetünk három pontot szerezni komoly csapatok ellen is" – összegezte Peter Stöger.

Botka szerint a győzelem enyhíti a fájdalmat a korábbi elszalasztott lehetőségek miattFotó: Koncz Márton - Origo

A sajtótájékoztatón a Ferencváros magyar válogatott védője, Botka Endre is jelen volt, aki Stögerhez hasonlóan úgy véli, már korábban is összejöhetett volna a Fradinak a pontszerzés, mivel az összes riválisnak méltó ellenfelei tudtak lenni.

"Eddig a szerencse is kicsit ellenünk volt, de az elejétől kezdve éreztem, hogy pontot vagy pontokat fogunk szerezni. Jó, hogy ezt mindenki át tudta érezni és sikerült a bravúr. Mezőnyben méltó ellenfelei voltunk az összes riválisunknak, de túl sok könnyelmű hiba csúszott a játékba, melyek ezen a szinten nem megengedhetőek. Ha őszinték akarunk lenni, már hamarabb is szerezhettünk volna pontot a sorozatban, de akkor lettem volna igazán szomorú, ha ma sem sikerült volna. A meccsnek abban a periódusában lőttük a gólt, amikor úgy éreztem elkezdtünk fáradni, így a legjobbkor jött a találat, mert újult erőre kaptunk. Nagyon sokat dolgoztunk azért, hogy ez az eredmény összejöhessen, és ki tudjuk elégíteni a szurkolóinkat" – fogalmazott Botka Endre, a Ferencváros magyar válogatott védője.