Kikapott a Ferencváros, a Debrecen elkerült a kiesőzónából

Debrecen, 2021. december 12. A debreceni Tischler Patrik gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2021. december 12-én. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
A Ferencváros a Bayer Leverkusen elleni csütörtöki Európa-liga csoportkörös győzelem után újra az NB I-ben volt érdekelt, vasárnap délután a Debrecen otthonában lépett pályára és meglepetésre 2-0-ra kikapott.

A meccs fagyos, szeles időben került megrendezésre, a labda is narancssárga volt a téli körülmények jobb illusztrálása érdekében.

Az első komoly helyzet az első negyedóra végén alakult ki, amikor a ferencvárosi Zubkov szöglete szállt át mindenki fölött, de a labda kevéssel a hosszú kapufa mellett ment el, ahol viszont érkezett Uzuni, de az albán csak az oldalhálóba tudta pofozni a labdát.

Pár perccel később a túloldalon Babunski csapott le egy védőről kapott labdára, de az utolsó pillanatban Dibusz lábbal szögletre tudott menteni.

Az első félóra előtt nem sokkal Dzsudzsák távol lövését védte Dibusz, majd sérülés miatt cserélnie kellett a vendégeknek, miután Besic nem tudta folytatni a meccset, Vécsei Bálint jött a helyére.

A félidő hajrájában talán megúszott egy piros lapot a Ferencváros, amikor Laidouni egy vélt szabálytalanság után előbb kezébe vette a labdát, majd miután ezért sárgát kapott, a földhöz is vágta a labdát, de ezért már nem kapott lapot.

A második félidő elején szinte azonnal megszerezte a vezetést a Debrecen. Egy szöglet után szaladt a labda alá Dibusz, így Bévárdi Zsombor a kapuba belsőzhette a labdát.

A folytatásban próbálkozott a Ferencváros, Ryan Mmaee került helyzetbe, de műesésért sárga lapot kapott. A túloldalon Dzsudzsák lövését ütötte szögletre Dibusz, majd megszerezte a második gólját is a Debrecen.

A 64. percben Babunski lövése pattant le a blokkoló védőről, majd Tischler Patrik elé került a labda, ő pedig Dibusz lábai között a kapuba lőtt.

A debreceni Tischler Patrik gólöröme a labdarúgó OTP Bank Liga 16. fordulójában játszott Debreceni VSC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A folytatásban újabb sárga és így piros lap maradhatott el a vendégeknél, amikor Ryan Mmaee dühében a lefújás után a hirdetőtáblába bombázta a labdát.

A 71. percben hármat cserélt Peter Stöger, Zubkov helyett jött Szánthó, majd a piros laptól megóvandó, Mmaee helyére jött Mak és Loncar is beállt Laidouni helyére.

A folytatásban Grófnak is Dibusznak is akadt még kisebb feladata, Uzuni a 85. percben a kapufát is eltalálta, de a Debrecen nagyon rutinosan őrizte az eredményt a lefújásig.

Joan Carrillo irányításával először nyertek a debreceniek, ugyanis a spanyol trénerrel az eddigi három bajnoki találkozójukon csak egy pontot gyűjtöttek. A fővárosiaknak megszakadt hat kör óta veretlenségi sorozatuk, egyúttal idegenben először vesztettek pontot az NB I mostani kiírásában.

A siker azt jelenti, hogy a debreceniek elmozdultak a kieső zónából, illetve azt, hogy a Kisvárda egy Mezőkövesd elleni esetleges sikerrel átveheti a vezetést a tabellán.

Debreceni VSC-Ferencvárosi TC 2-0 (0-0)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 4260 néző, v.: Bogár
gólszerzők: Bévárdi (46.), Tischler (64.)
sárga lap: Bévárdi (13.), Dzsudzsák (55.), Ferenczi (67.), Gróf (83.), illetve Vécsei (37.), Laidouni (45+2.), R. Mmaee (63.), S. Mmaee (91.)

Debreceni VSC: Gróf - Baranyai, Deslandes, Pávkovics, Ferenczi - Bévárdi (Bényei, 87.), Baráth P., Dzsudzsák, Babunski (Varga J., 68.) - Tischler (Soltész, 87.), Ugrai (Sós, 78.)

Ferencvárosi TC: Dibusz - Botka, S. Mmaee, Kovacevic, Cabraja - Besic (Vécsei, 31.), Laidouni (Loncar, 71.) - Zubkov (Szánthó, 71.), Marin (Zachariassen, 59.), Uzuni - R. Mmaee (Mak, 71.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Paksi FC 23 15 4 4 42-26 16 49
GY
GY
V
GY
GY
I
2.
Ferencvárosi TC 22 15 4 3 59-22 37 48
GY
GY
GY
GY
GY
I
3.
Fehérvár FC 23 12 8 3 42-34 8 39
GY
GY
GY
V
V
I
4.
Puskás Akadémia FC 23 9 6 8 37-26 11 35
V
GY
GY
V
D
I
5.
DVSC 23 9 9 5 31-29 2 32
GY
V
V
GY
V
I
6.
MTK Budapest 23 9 10 4 29-44 -15 31
V
V
V
GY
V
I
7.
Kecskeméti TE 23 9 11 3 32-36 -4 30
GY
V
GY
V
V
I
8.
DVTK 22 8 9 5 35-35 0 29
D
V
V
GY
D
I
9.
ZTE FC 23 8 11 4 33-43 -10 28
GY
D
GY
GY
V
I
10.
Újpest FC 23 8 12 3 29-47 -18 27
V
GY
V
V
GY
I
Teljes lista