Vágólapra másolva!
A Bajnokok Ligája páratlan színvonalú összecsapásai mellett az Európa Liga és a Konferencia Liga csoportküzdelmei is hihetetlen fordulatokkal teli meccseket hoztak, miközben néhány óriási meglepetés is született az európai kupaküzdelmek során. Kisebb magyar sikereknek is örülhettünk, mivel a három magyar válogatottal felálló RB Leipzig csapatában játszó Szoboszlai Dominik két gólt is szerzett a BL őszi csoportmeccsei alatt. Az Origo összeállításában a BL, az EL, és a Konferencia Liga öt-öt legjobb meccsét emeltük ki 2021 őszéről. 

Bajnokok Ligája

Szeptember 15.
Manchester City (angol)-RB Leipzig (német) 6-3 (3-1)

gól: Aké (16.), Mukiele (28. - öngól), Mahrez (45+2. - 11-esből), Grealish (56.), Joao Cancelo (75.), Jesus (85.), illetve Nkunku (42., 51., 73.)
piros lap: Angelino (79., Leipzig)

A Bajnokok Ligája nyitófordulójában a Manchester City látta vendégül a három magyar válogatott futballistát (Gulácsi Péter, Szoboszlai Dominik, Willi Orbán) RB Leipzig csapatát,

és igazi gólparádét, kilenc gólt hozott az angol és a német gárda összecsapása.

Pep Guardiola csapata a holland Aké fejesével szerezte meg a vezetést, majd De Bruyne beadását Mukiele hihetetlenül balszerencsés mozdulattal fejelte Gulácsi mellett a saját kapujukba. A félidő végén az idei BL-szezon egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa, a francia Nkunku szépített, de a lipcsei Kloosterman kezezése után Mahrez tizenegyesével újra kétgólos volt a City előnye.

Pep Guardiola egyre nagyobb szerepet ad az angol válogatott Grealishnek Forrás: AFP/Oli Scarff

A második félidőben Nkunku fejesgólja újra közelebb hozta a Lipcsét, de az Aston Villától 100 millió fontért vásárolt Grealish első BL-ben szerzett (bomba)góljával újra a City került lépéselőnybe. Nkunku egy kiválóan helyezett, jobblábas lövéssel immár a harmadik találatát szerezte a meccsen, de az utolsó negyedórában a portugál Joao Cancelo és a brazil Gabriel Jesus végleg lezárta a találkozót a Manchester City javára, ami Pep Guardiola 300. meccse volt a manchesteri csapat élén.

Liverpool – AC Milan 3–2 (1–2)
Gólszerző: Tomori (9. – öngól), Szalah (49.), J. Henderson (69.), ill. Rebic (42.), Brahim Díaz (44.)

A támadójáték szerelmesei a City-RB Leipzig meccs mellett még egy találkozónak örülhettek a Bajnokok Ligája csoportkörének első fordulójában.

A BL-be hét év után visszatérő, hétszeres győztes AC Milan a hatszoros Bajnokok Ligája győztes Liverpoolhoz látogatott. Jürgen Klopp csapata esélyeshez méltóan kezdte a meccset, és Trent Alexander-Arnold passza után az idén fantasztikus formában játszó Mohamed Szalah lövésébe csak beleérni tudott a Milan hátvédje, Tomori, és így egy öngóllal megszerezte a vezetést a hazai csapat.

Pár perc múlva Salah révén tizenegyest hibázott a Pool, és ezzel az első félidő utolsó perceiben új erőre kapott az addig kapura lövéssel sem próbálkozó Milan. Saelemaekers passza után Rafael Leao hozta helyzetbe Rebicet, aki egy szép lövés után szépített. Sőt, egy kiváló kontratámadás végén Theo Hernández blokkolt lövését követően Brahim Díaz pár méterről a vezetést is megszerezte a vendégeknek.

A második félidő elején Origi kiváló passza után ismét Salah volt eredményes, majd a félidő közepén egy szöglet után rossz helyre fejelt labdát a tizenhatos környékén álló Jordan Henderson kapásból a Milan kapujának jobb alsó sarkába lőtte. Ezt követően több találat már nem született a találkozón, Liverpool megnyerte a fordulatos meccset a BL-be hosszú idő után visszatérő AC Milan ellen.

Szeptember 28.
Real Madrid (spanyol)-Sheriff Tiraspol (moldovai) 1-2 (0-1)
gól: Benzema (64.-11-esből), illetve Jahsibajev (25.), Thill (90.)

Az ősz legnagyobb meglepetését a moldáv Sheriff Tiraspol szolgáltatta a Bajnokok Ligájában. A BL-újonc a nyitókörben elért, Sahtar Donyeck elleni győzelem után egy igazi BL-nagyágyú, a Real Madrid otthonában tudták megszerezni a három pontot.

A Sheriff történelmet írt a Real Madrid stadionjában Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Burak Akbulut

A királyi gárda elképesztő fölényben játszott az első félidőben (is), de Jahsibajev fejesgóljával mégis a moldáv kiscsapat szerezte meg a vezetést. A találkozó 64. percében Benzema tizenegyesével egyenlített a Madrid, de a luxemburgi Sebastien Thill a találkozó utolsó perceiben egy bődületesen nagy gólt rúgott a hazaiak kapujának jobb felső sarkába.

A Sheriff mindössze a negyedik olyan csapat lett a BEK/BL-történetében (Juventus, Arsenal, Liverpool után), amely nyerni tudott a Real Madrid otthonában, a Santiago Bernabeu stadionban.

A BL-továbbjutás nem sikerült a moldáv gárdának, de ezzel a győzelemmel örökre beírták magukat a Bajnokok Ligája történelmébe.

Október 20.
Manchester United (angol)-Atalanta (olasz) 3-2 (0-2)
gólszerzők: Rashford (53.), Maguire (75.), Ronaldo (81.), illetve Pasalic (15.), Demiral (29.)

A Bajnokok Ligájának csoportkörének 3. fordulójának legjobb találkozója az olasz Atalanta őszi vendégjátéka volt a Manchester United otthonában, ami igazi BL-klasszikussá vált. A Vörös Ördögök egész szezonban esetlegesen és gyengén futballoztak, és ezen a meccsen a helyzetkialakítás mellett a védekezéssel is komoly gondok akadtak Ole Gunnar Solskjaer csapatában.

Az angol válogatott Marcus Rashford egész meccsen elképesztően nagy ziccereket hagyott ki a vendégek ellen, akik a meccs első negyedórájának végén az olasz válogatott Zappacosta szélről erősen középre lőtt labdája után Mario Pasalic góljával szerezték meg a vezetést.

Sőt, tizenöt perccel később Koopmeiners jobb oldali szöglete után a török válogatott Merih Demiral négy méterről gyönyörű gólt fejelt a United kapujának bal oldalába.

Az Atalanta középhátvédje egészen a 45. percig a meccs embere volt, amíg sérülés miatt le nem kellett cserélni.

A hazaiak az 53. percben a portugál Bruno Fernandes zseniális kiugratása után Rashford okos góljával szépítettek, majd egy szöglet után az angol válogatott Harry Maguire szemfüles góljával kiegyenlítettek.

A slusszpoén pedig csak ezután következett: az utolsó tíz percben Luke Shaw fantasztikus ívű beadására Cristiano Ronaldo érkezett, és hét méterről a védők szorításában védhetetlenül fejelt az Atalanta kapujába.

Cristiano Ronaldo az utolsó percekben fontos gólokat lőtt Forrás: AFP/Paul Ellis


Az ötszörös Aranylabdás támadó méltóképpen, győztes góllal ünnepelte meg a 300. mérkőzését a Vörös Ördögök színeiben.

A Manchester United harmadszor nyert Bajnokok Ligája-mérkőzést kétgólos hátrányból. Ennél többször ez egyetlen csapatnak sem sikerült a sorozatban.


December 7.
RB Leipzig (német)-Manchester City (angol) 2-1 (1-0)
Gólszerzők: Szoboszlai (24.), André Silva (71.), ill. Mahrez (76.)

A BL hatodik fordulójában az A csoportban a három magyart, Gulácsi Pétert, Szoboszlai Dominikot és Willi Orbánt foglalkoztató RB Leipzig hazai pályán a már biztos csoportelső Manchester City ellen harcolhatta ki az Európa-ligás folytatást érő harmadik helyet. Az első félidő közepén Konrad Laimer kiugratása után

a magyar válogatott Szoboszlai Dominik egy testcsel után elképesztő hidegvérrel vitte el a labdát a City kapusa mellett.

Szoboszlai gólt lőtt a City ellen Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Robert Michael

Nagy erőkkel támadott Pep Guardiola csapata, és Gulácsi szédületes védései révén tartotta az előnyét a lipcsei csapat. A második félidőben Forsberg remek passza után André Silva lőtte ki a bal alsó sarkot, így már kettő volt az RB Leipzig előnye. A City az ukrán Zincsenko beadása után Mahrez fejesével még szépített az utolsó negyedórában, de egyenlítenie már nem sikerült. RB Leipzig megnyerte a mérkőzést és bebiztosította a helyét az Európa-liga egyenes kieséses tavaszi szakaszában.

Európa Liga

Szeptember 16.
Real Betis (spanyol) – Celtic (skót) 4–3 (2–2)
Gólszerzők: Miranda (32.), Juanmi (35., 53.), Borja Iglesias (51.), ill. Al. Ajeti (15.,) Juranovic (27. – 11-esből), Ralston (87.)

A Ferencváros Európa Liga csoportjában szereplő spanyol Betis és a skót Celtic egy elképesztően gólgazdag és fordulatos meccset játszott szeptember közepén.

Az első félidőben a Celtic szélsője, Neves Filipe pár biciklicsel után remekül adott középre a 15. percben, és Ajeti pár méterről betalált a spanyolok kapujába. Claudio Bravo szabálytalansága miatt tíz perccel a gól után tizenegyest kapott a Celtic, amit Juranovic magabiztosan értékesített.

A kétgólos hátrányban lévő Betis egy szép összjáték végén Miranda góljával szépített, majd egy remek kiugratás után Borja Iglesias passzolt az ötösön belül érkező Juanmihoz, aki kiegyenlítette az állást.

A második félidő elején a lendületben lévő Betis Borja Iglesias remek perdítése után már a vezetést is megszerezte. Két perccel később Juanmi egy kapufáról bepattanó lövéssel tovább növelte a spanyol csapat előnyét. Négy perccel a meccs vége előtt még Ralston fejese tette szorossá a találkozót, de a Betis megtartotta előnyét, és győzelemmel kezdett az Európa Ligában.

Szeptember 30.
Napoli (olasz)–Szpartak Moszkva (orosz) 2–3
Gólszerzők: Elmasz 1., Osimhen 90+4., ill. Promes 55., 90., Ignatov 81.

Az Európa Liga C-csoportjában az orosz Szpartak Moszkva csoportelsőként zárt, és ebben óriási szerepe volt,

hogy szeptember végén idegenben tudták legyőzni az olasz Napoli csapatát.

Egy óriási kapushiba után a Napoli a középpályás Elif Elmasz 11. (!) másodpercben szerzett góljával előnyhöz jutott a Szpartak Moszkva ellen. Azonban gyorsan megfogyatkozott a hazai csapat, mivel egy durva szabálytalanság után Mário Ruit a 29. percben kiállították.

A vendégek Quincy Promes második félidőben lőtt gólja után még egy találatot szereztek Mihail Ignatov révén a meccs hajrájában, de a 82. percben tőlük is kiállítottak egy embert, a védő Maximiliano Caufriez piros lapot kapott. Ez nem zavarta meg az orosz csapatot, és Promes utolsó percben szerzett góljával eldöntötték a meccset. A cserekén beállt Victor Osimhen már csak szépíteni tudott a 94. percben.

Október 21.
Sparta Praha (cseh)-Olympique Lyon (francia) 3-4 (2-1)
Gólszerzők: Haraslín 4., 19., Krejcí 90+6., ill. Toko Ekambi 42., 88., Aouar 53., Paquetá 67.

Az Európa-Liga A-csoportjában a harmadik fordulóban óriási meccset játszott egymással a hazai pályán játszó cseh Sparta Praha és a francia Olympique Lyon. A cseh gárda 19 perc után Lukas Haraslín góljaival már kettővel vezetett, de Karl Toko Ekambi és Houssem Aouar találataival még az első félidőben egyenlíteni tudott a Lyon. Sőt, a második félidő közepén Lucas Paquetá bombagóljával már a franciák vezettek. A 88. percben Ekambi szerencsés góljával újabb gólt lőttek az addigra Malu Gusto kiállítása miatt már emberhátrányban játszó vendégek.

Karl Toko Ekambi fantasztikus formában volt az ősszel Forrás: AFP/Michal Cizek

Az utolsó másodpercekben Ladislav Krejcí gyönyörű fejesével egy gólra feljött a Sparta Praha, de egyenlítenie már nem sikerült a hazaiaknak. A Lyon ezzel a győzelemmel óriási lépést tett a továbbjutás felé, végül csoportelső is lett az A-csoportban.

December 9.
Napoli (olasz)–Leicester City (angol) 3–2
Gólszerzők: Unasz 4., Elmasz 24., 53., ill. J. Evans 27., Dewsbury-Hall 33.

Az Európa Liga C-csoportjának zárómeccsén a Napoli hazai pályán győzte le a koronavírus miatt erősen megfogyatkozott angol Leicester csapatát december elején, amivel továbbjutott az egyenes kieséses szakaszba. Unasz remek találatával és Petagna önzetlensége után Elmasz góljával már két góllal vezettek a nápolyiak, de két pontrúgás után egyenlíteni tudott a Leicester Evans szemfüles találatával és Dewsbury-Hall kapásgóljával.

Az 53. percben Elmasz egy zseniális labdaátvétel után megszerezte maga második, és a Napoli harmadik gólját is. A találkozó nagy részében fölényben játszó Luciano Spalletti csapata megnyerte a meccset, és győzelmével a Szpartak Moszkva mögött továbbjutott a csoportból.

Ferencváros – Bayer Leverkusen (német) 1-0 (0-0)
Gólszerző: Laidouni (81.)

Az Európa Ligában a Ferencváros több izgalmas és gólokban gazdag meccset játszott. A Leverkusen elleni ki-ki meccsen csak egy góllal kapott ki a magyar csapat, a Celtic ellen egy öt gólt hozó találkozón szenvedtek vereséget a zöld-fehérek. Az Európa-Liga G csoportjának utolsó fordulójában a csoportelső Bayer Leverkusent sikerült legyőznie a Fradinak, és sikerült győzelemmel zárnia a csoportmeccsek küzdelmeit.

Egy nagy küzdelmet és sok-sok párharcot hozó, gólnélküli első félidőt követően a második félidő utolsó tíz percében szerezte meg a győztes gólt a Ferencváros. A 81. percben Uzuni kisszöglete után Zubkovhoz passzolt, akinek baloldali beadását Laidouni fejelte a jobb alsó sarokba.

A Ferencváros játékosai ünneplik a gólt Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Az utolsó percekben nagy rohamokat vezetett a Leverkusen, de a Ferencváros hősiesen kivédekezte a hátralévő időt és legyőzte az esélyesebb riválisát.

Peter Stöger csapata ezzel megszerezte első győzelmét és három ponttal búcsúzott a nemzetközi porondtól.

Konferencia Liga

Október 21.
Bodö/Glimt (norvég)–Roma (olasz) 6–1 (2-1)
Gólszerzők: Botheim 8., 52., P. Berg 20., O. Solbakken 71., 80., Pellegrino 78., ill. Carles Pérez 28.

A Konferencia Liga C-csoportjában egészen hihetetlen teljesítményt nyújtott a norvég Bodø/Glimt gárdája, aki két meccsen összesen négy pontot szerzett a José Mourinho vezette AS Roma csapatával szemben. A két csapat októberi találkozója egy rémálommal ért fel a rómaiak számára, mivel a norvégok hazai pályán 6-1-re ütötték ki az esélyesebb olasz gárdát.

A norvég csapat Erik Botheim találatával már a nyolcadik percben megszerezte a vezetést, majd a 20. percben Patrick Berg növelte a Bodø/Glimt előnyét. Nyolc perccel később Carles Perez révén szépíteni tudott az AS Roma.

A második félidőben hiába birtokolta többet a labdát az olasz csapat, egyetlen kaput eltaláló lövése sem volt.

A norvég Bodø/Glimt szinte minden akciójából betalált, a 21 éves Erik Botheim pedig két gólig és három gólpasszig jutott a találkozón.

Az AS Roma edzője, José Mourinhónak ez volt pályafutása 1008. mérkőzése, az aktuális csapata pedig először kapott hat gólt egy meccsen.

November 25.
Slavia Praha (cseh)–Feyenoord (holland) 2–2 (1-1)
Gólszerzők: Olayinka 12., Kuchta 66., ill. Dessers 31., 90+3

November végén a cseh Slavia Praha a holland Feyernoord csapatát fogadta az Európa Liga E-csoportjának utolsó előtti fordulójában. A két csapat első találkozóján a hazai pályán játszó hollandok nyertek egy góllal, a visszavágón gyakorlatilag a csoportelsőség volt a tét.

A Slavia Praha kétszer is vezetett a Feyenoord ellen, sőt, a 36. perctől emberelőnyben is játszhattak a csehek. A hazaiak így sem tudtak nyerni, mivel a hollandok a 93. percben döntetlenre mentették a meccset. A Feyenoord ezzel a döntetlennel biztos csoportelsőként negyeddöntős lett.

Mura (szlovén)–Tottenham Hotspur (angol) 2–1 (1-0)
Gólszerzők: Horvat 11., Marosa 90+4., ill. Kane 72.

Az angol Tottenham az októberi, holland Vitesse elleni vereség után ismét egy váratlan pofonba szaladt bele egy gyengébbnek vélt ellenféllel szemben.

A londoni csapat óriási meglepetésre már a 11. percben hátrányba kerültek Szlovéniában egy bombagóllal, majd Ryan Sessegnon kiállítása miatt 32. perc után tíz emberrel kellett folytatniuk a meccset. A hajrában az angol válogatott csatár, Harry Kane egy higgadt befejezéssel egyenlített,

viszont a 95. percben a Mura egy szerencsésen megpattanó lövés után betalált, ami az utolsó utáni pillanatban kicsikart győzelmet jelentette számukra.


Rennes (francia)–Vitesse (holland) 3-3 (2-1)
Gólszerzők: Laborde 9., 39., 69., ill. Huisman 41., Buitink 75., Openda 90.

A Rennes csapata megnyerte az Európa Liga G-csoportját a holland Vitesse és az angol Tottenham előtt. A franciák hihetetlenül izgalmas meccset játszottak az utolsó előtti fordulóban a holland Vitesse gárdájával.

A Rennes legjobbja a mesterhármast szerző Gaëtan Laborde volt, akinek korai góljaival már két góllal vezetett a francia csapat. A hollandok nem adták fel,

és a meccs utolsó negyedórájában felálltak kétgólos hátrányból egy elképesztő fordulatokkal tarkított találkozón.

A franciák azonban a döntetlen ellenére is már biztos csoportelsőként jutottak tovább, ami azt jelenti, hogy egyből a negyeddöntőbe kvalifikálták magukat.

December 9.
CSZKA Szófia (bolgár)–Roma (olasz) 2–3 (0-2)
Gólszerzők: Catakovic 75., Wildschut 90+3., ill. Abraham 15., 53., Mayoral 34.

Az AS Roma óriási pofont kapott az Európa Liga C-csoportjában a norvég Bodø/Glimt csapatától, de végül José Mourinho gárdájának csak sikerült megnyerni a csoportot.

José Mourinho sokat köszönhet az angol csatárának a Konferencia Ligában Forrás: NurPhoto via AFP/Giuseppe Maffia/NurPhoto/Giuseppe Maffia

Az utolsó fordulóban a CSZKA Szófia otthonában az angol válogatott Abraham és Borja Mayoral hanyag eleganciával, sarokkal lőtt góljával már két góllal vezettek az első félidőben. A második félidőben Abraham ismét betalált, és bár a bolgár csapat egy gólra feljött, a győzelem és így a csoportelsőség nem forgott veszélyben a rómaiak számára.