Vágólapra másolva!
Marco Rossit, a magyar labdarúgó-válogatott olasz szövetségi kapitányát még mindig zavarja, hogy csapata ősszel, a világbajnoki selejtezősorozatban mindkétszer alulmaradt Albániával szemben, a Nemzetek Ligájára pedig óvatosan, de nem félelemmel tekint.

A szakember az m4sport.hu-nak adott nyilatkozatában kifejtette: amennyiben Albániával szemben csak az egyik találkozót sikerült volna megnyerniük, akkor csapata végig versenyben lehetett volna Lengyelországgal a pótselejtezőt érő csoportmásodik helyért.

- mondta.

A magyar válogatottra váró soron következő feladat a Nemzetek Ligája lesz, amelyben először szerepelhet a legjobbak között, és ennek megfelelően júniustól az Európa-bajnok Olaszországgal, valamint Németországgal és Angliával találkozik. A németekkel - miként a világbajnoki címvédő franciákkal és a portugálokkal - az idei Európa-bajnokságon is megmérkőzhetett, míg az angolokkal a vb-selejtezőben mérhette össze magát.

Marco Rossi szembe kell néznünk a valósággal is Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

Rossi kifejtette: a világ legerősebb válogatottjaival csak abban az esetben vehetik fel a küzdelmet, ha minden tekintetben tökéletes állapotban futnak ki a pályára, úgy fizikailag, mint mentálisan, technikailag és taktikailag.

- nyilatkozta. Hozzátette: mindenki támadó szellemű futballt akar játszani, amit rajta is sokan kérnek számon. Pedig azt ő is nagyon szeretne. Viszont amikor ilyen szintet képviselő ellenféllel szemben kell helytállnia egy csapatnak, akkor érhető, hogy inkább védekeznie, mintsem támadnia kell.

- nyilatkozta.

Rossi kifejtette: amikor elfoglalta a magyar válogatott szövetségi kapitányi posztját, az is a céljai között szerepelt, hogy nyomot hagyjon a nemzeti együttes történelmében.

Szerinte a számok azt támasztják alá, hogy jó úton jár, de szeretne még jobb mutatókat elérni.

Ezért minden egyes mérkőzésre vizsgaként tekint, és klubedzőként előfordulhat, hogy egy meccset több góllal elveszít a csapata, egy válogatottnál azonban ez már nem fér bele, számára ez szövetségi kapitányként könnyen megbízatása végét jelentené.