Vágólapra másolva!
A Premier League 20. fordulójának kedd esti mérkőzésén a Liverpool 1-0-ra kikapott a Leicester City csapatától King Power Stadionban.

A találkozónak a Liverpool volt az esélyese, amely legutóbb november elején szenvedett vereséget a Premier League-ben, azóta Jürgen Klopp csapata nyolc bajnoki meccset játszott le veretlenül, azokból hetet megnyert. A német szakembernek ezúttal az összeállítással is könnyebb dolga volt, ugyanis két meghatározó focistája, Virgil van Dijk és Fabinho is visszatért miután átestek a koronavírus-fertőzésen.

Virgil van Dijk a Liverpool egyik legfontosabb játékosa Forrás: AFP/Oli Scarff

Brendan Rodgers, a Leicester City edzője viszont sokkal rosszabb helyzetben volt, mint német kollégája, ugyanis különféle sérülések miatt az északír edző nyolc játékosára nem számíthatott a Liverpool ellen.

Remekül kezdte a meccset a Liverpool, amely már az első perctől kezdve magához ragadta a kezdeményezést. A 14. percben a góllövőlista élén álló Mohamed Szalah harcolt ki egy tizenegyest, az egyiptomi támadót Wilfred Ndidi buktatta a tizenhatoson belül. A labda mögé Szalah állt oda, de félmagas jobbra tartó lövését Kasper Schmeichel védeni tudta, a kipattanót pedig a Liverpool támadója a felső kapufára fejelte.

  • Szalah mindössze a második büntetőjét hibázta el a Premier League-ben. Az elsőt 2017 októberében a Huddersfield ellen hagyta ki. A keddi Leicester elleni meccs előtt a legutóbbi 15 próbálkozásának mindegyikét gólra váltotta.
Szalahnak nem hozott szerencsét a labda megcsókolása Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

A folytatásban támadásban maradt a Pool, és a 23. percben majdnem megszerezte a vezetést a vendégcsapat, de Alex Oxlade-Chamberlain közeli lövését Schmeichel elképesztően nagy bravúrral védte.

Kilenc perccel később ismét a dán klasszis volt a főszereplő.

Egy óriási védelmi hiba után Szalah csapott le egy lecsorgó labdára, de a hatméteres lövésébe Schmeichel belekapott egy gyors reflexmozdulattal.

A második félidőt is lendületesen kezdte a Liverpool. Az 55. percben meg is szerezhette volna a vezetést a Mersey-parti csapat, de Diogo Jota remek kiugratása után Sadio Mané kapu fölé lőtt ziccerben.

Az 59. percben aztán jött a hidegzuhany, amikor is a Leicester az első helyzetéből megszerezte a vezetést.

A bal oldalon felfutó Ademola Lookman kapott egy remek átadást, betört a tizenhatoson belülre és Van Dijk mellett 13 méterről a rövid sarokba lőtt.

Ademola Lookman góljával nyert a Leicester City Forrás: AFP/Lindsey Parnaby

A folytatásban a Liverpool ugyanazt játszotta, mint előtte, a mezőnyben ugyan többet birtokolta a labdát, de az igazán nagy helyzetek elmaradtak, mert a Leicester City remekül védekezett. A Liverpool ezzel nyolc veretlenül lejátszott meccs után kapott ki, és már hat pont a hátránya a listavezető Manchester City mögött.

1. félidő
16Mohamed Salah
4Joel Matip
2. félidő
70Jordan Henderson
68James Maddison
64Fabinho
59Ademola Lookman
59Kiernan Dewsbury-Hall
56Hamza Choudhury
56Kelechi Iheanacho
55Alex Oxlade-Chamberlain
Összeállítások
Leicester City4-3-1-2
Liverpool4-3-3
Football Pálya
1
Kasper
Schmeichel
27
Timothy
Castagne
18
Daniel
Amartey
25
Wilfred
Ndidi
33
Luke
Thomas
20
Hamza
Choudhury
42
Boubakary
Soumare
22
Kiernan
Dewsbury-Hall
10
James
Maddison
9
Jamie
Vardy
14
Kelechi
Iheanacho
1
Alisson
Becker
66
Trent
Alexander-Arnold
32
Joel
Matip
4
Virgil
van Dijk
21
Konstantinos
Tsimikas
14
Jordan
Henderson
3
15
Alex
Oxlade-Chamberlain
11
Mohamed
Salah
20
Diogo
Jota
10
Sadio
Mane

Leicester City

Kezdők
1Kasper Schmeichel
27Timothy Castagne
18Daniel Amartey
25Wilfred Ndidi
33Luke Thomas
20Hamza Choudhury
56
42Boubakary Soumare
22Kiernan Dewsbury-Hall
59
10James Maddison
68
9Jamie Vardy
14Kelechi Iheanacho
56
3Wesley Fofana
21Ricardo Pereira
4Caglar Soyuncu
29Patson Daka
2James Justin
5Ryan Bertrand
6Jonny Evans
34Filip Benkovic
7Harvey Barnes
12Danny Ward
23Jannik Vestergaard
8Youri Tielemans
11Marc Albrighton
17Ayoze Perez
37Ademola Lookman
59
38Vontae Daley-Campbell
45Ben Nelson
49Kasey McAteer
Cserék

Liverpool

Kezdők
1Alisson Becker
66Trent Alexander-Arnold
32Joel Matip
4
4Virgil van Dijk
21Konstantinos Tsimikas
14Jordan Henderson
70
3Fabinho
64
15Alex Oxlade-Chamberlain
55
11Mohamed Salah
16
20Diogo Jota
10Sadio Mane
13Adrian
67Harvey Elliott
47Nathaniel Phillips
26Andrew Robertson
6Thiago Alcantara
27Divock Origi
62Caoimhin Kelleher
5Ibrahima Konate
7James Milner
8Naby Keita
9Roberto Firmino
12Joseph Gomez
17Curtis Jones
76Neco Williams
63Owen Beck
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista