Vágólapra másolva!
Spanyol sajtóértesülések szerint elhagyja a La Ligában címvédő Atlético Madrid labdarúgócsapatát Kieran Trippier, aki visszatér hazájába és a Newcastle United játékosa lesz.

A 31 éves angol futballista átigazolásáról több spanyol lap is beszámolt, az AS pedig azt írta, a következő napokban a hivatalos bejelentésre is sor kerül.

A 35-szörös válogatott védő 2019-ben szerződött az Atléticóhoz a Tottenham Hotspurtől, most pedig a spanyol média információi szerint "családi okokra" hivatkozva tér vissza Angliába. Trippier felesége és két gyermeke nem költözött át Spanyolországba a játékossal, aki két és fél év után szeretne mihamarabb visszatérni családja mellé.

Trippier az Atlético hétvégi meccsén már elköszönt a szurkolóktól Forrás: NurPhoto via AFP/Rubén de la Fuente Pérez

Az AS értesülései szerint a Newcastle 15 millió euró körüli összeget fizet a madridi klubnak a jobbhátvéd játékjogáért, az Atlético pedig már keresi a futballista utódját.

A Newcastle United jelen pillanatban 11 ponttal a Premier League 19., kieső helyén áll és komoly erősítésekre lesz szüksége, ha ki akarja harcolni a bennmaradást.

Trippier mellett a Szarkákhoz érkezhet az Arsenal kegyvesztett csapatkapitánya, az Ágyúsok keretéből december közepén kikerült Pierre Emerick-Aubameyang.

A Newcastle United a negyedik legkevesebb gólt lőtte az angol bajnokságban, így óriási erősítés lenne a gaboni támadó, aki 2017-ben a Bundesligában, 2019-ben pedig a Premier League-ben volt gólkirály.

Aubameyangot szeretné még télen elpasszolni az Arsenal Forrás: AFP/Paul Ellis

A Szarkák állítólag kötelező vásárlási opcióval fél évre kölcsönvennék a 32 éves támadót, akiért nyáron 20 millió eurót fizetnének az Ágyúsoknak.

A kiesés ellen küzdő Newcastle United lehet a januári átigazolási időszak főszereplője. Mint ismert, tavaly októberben a Premier League hivatalos közleményben tudatta, hogy a Newcastle 80%-os tulajdonjoga 300 millió font ellenében a szaúd-arábiai állami befektetési alap (PIF) kezébe került.

A hatalomátvétellel a Newcastle United lett a világ leggazdagabb klubja, ugyanis a tulajdonosi kör vagyonát 320 milliárd fontra becsülik, ez pedig jóval több még annál is, mint amennyi a Manchester City vagy Paris Saint-Germain tulajdonosainak a vagyona.