Szoboszlai szárnyal az új edzővel, Dárdai nélkül a szakadék felé tart a Hertha

RB Leipzig - Manchester City Sports soccer RBL Horizontal CHAMPIONS LEAGUE
07 December 2021, Saxony, Leipzig: Football, Champions League, RB Leipzig - Manchester City, Group Stage, Group A, Matchday 6 at Red Bull Arena. Lepzig's Dominik Szoboszlai (r) celebrates his goal for 1:0 with Andre Silva. Photo: Robert Michael/dpa-Zentralbild/dpa (Photo by ROBERT MICHAEL / dpa-Zentralbild / dpa Picture-Alliance via AFP)
Vágólapra másolva!
Szombaton Szoboszlai Dominik eddigi legjobb mérkőzését játszotta a Bundesligában! Egy éve van jelenlegi csapatánál, az RB Leipzignél, de emlékezhetünk rá, hogy a teljes tavalyi tavaszt ki kellett hagynia sérülés miatt. Csak az őszi nyitófordulóban tudott bemutatkozni. Akkor csereként félórát játszhatott Mainzban. Azt a találkozót a szász alakulat Nordi Mukiele szerencsétlenkedése miatt elveszítette, de a következő játéknapon a Stuttgart ellen a kezdőcsapat tagjaként két gólt is szerzett. Aztán még a Greuther Fürth ellen tudott eredményes lenni, de nem érezte mindig jól a játékot a korábbi edző, Jesse March idején. A csapatnak sem úgy ment, ahogy azt várták a szurkolók és a vezetők, így az amerikai és a Leipzig útjai decemberben elváltak. 

Az új edző, Domenico Tedesco azonnal taktikát váltott, és ettől láthatóan jobb lett a gárda. Bár szombaton az első negyedórában a Mainz nagyon meglepte, amikor nem engedte kibontakozni már a saját térfelén sem.

Sajnos Szalai Ádám a karácsony előtti (könnyűnek mondott) műtétje után még nem tudott csapata rendelkezésére állni. Ő sajnálhatja, hogy manapság már nem hat hét a téli szünet a Bundesligában,

mint korábban. Ez van, most ehhez kell alkalmazkodni, remélhetően a magyar csatár inkább előbb, mintsem utóbb visszatér.

A Leipzigben viszont Szoboszlain kívül Gulácsi Péter és Willi Orban is játszott. Nem róluk szólt ez a mérkőzés, hanem elsősorban Szoboszlairól és André Silváról.

Meg a mainzi Alexandrer Hackról, aki a 19. percben felkarral ütött ki egy kapura tartó labdát, amiért Deniz Aytekin játékvezető (aki vonzza az ilyen jeleneteket) azonnal kiállította. A büntetőhöz nem az a Szoboszlai állt oda, aki a PSG ellen fontos pillanatban berúgta a Bajnokok Ligájában, de kihagyta bajnokin a Leverkusen ellen, hanem Silva.

Szoboszlai Dominik kiváló formában van Forrás: dpa Picture-Alliance via AFP/Robert Michael

Így nem szerzett két gólt a magyar támadó, csak egyet, továbbá adott egy gólpasszt és egy „majdnem gólpasszt". Ezzel aligha kell szégyenkeznie!

A gólja gyönyörű volt a 47. percben, és annak köszönhető, hogy van videobíró. Ugyanis Aytekin és asszisztense elsőre lest jelzett, ám a lassítások után kiderült, hogy nem volt az. Tyler Adams indításakor ugyanis a labdát kapó Nkunku még nem volt lesen, ám amikor arra felugrott fejelni a magyar játékos, akkor már igen. Nkunku továbbvitte a labdát, majd visszatette Szoboszlainak, aki 11 méterről a hálóba lőtt. A játékvezető segítője, Christian Dietz lest ítélt, mert úgy látta, hogy a magyar játékos fejjel megcsúsztatta a labdát, de a videószobából meggyőzték, hogy kb. félmilliméterrel a feje fölött ment el az, így szabályos és érvényes lett a gól. A mérkőzés után Szoboszlai mosolyogva mondta a Sky riporterének, hogy szerencsére előző nap volt fodrásznál, ha ezt nem teszi, akkor eléri az ívelést, és nincs gól.

Valószínűleg a labdarúgás történetben először járult hozzá egy borbély ilyen módon egy focipályán született találathoz! Lehet, hogy neki kellene beírni a gólpasszt?

Ez az eset a Leipzig második találatánál történt, ezt követőn a Mainz egyetlen kapuralövéséből szépített, ezzel elrontva Gulácsi és Orban mérkőzését. Utóbbi kissé bizonytalanul hagyta, hogy a vendégek ketten kiránduljanak a lipcsei 16-oson belülre,

előbbinek meg ezzel nullszázalékos lett a védési hatékonysága a találkozón. Dühítő lehet, de a győzelmet nem befolyásolta,

mert a kapott gól után másodpercekkel Szoboszlai gólpasszt adott Nkunkunak, majd a negyedik találatnál előzékenyen félre állt a labdával érkező társ, Silva elöl, egy fél asszisztot ez is megérne.

Ahogy az is megér néhány mondatot, ahogy Domenici Tedesco egy szűk hónap alatt „összekapta" a Leipziget.

Tedeasco összekapta a Lipcsét Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit/Elmar Kremser/Sven Simon

A még most is csak 36 éves Domenico Tedesco 30 évesen irányított először Bundesliga1-es csapatot. Méghozzá óriási sikerrel.

A 2017-18-as szezonban a jelenleg másodosztályban szenvedő Schalket a második helyre vitte, és szerepelhetett vele a Bajnokok Ligájában. Ott is viszonylag sikeresen, mert továbbjutott a csoportkörből, és csak a Manchester City tudta megállítani. Igaz, az nagyon, ugyanis 7-0-ra mosta le a gelsenkircheni gárdát, és ezzel ért véget Tedesco ottani szerepvállalása. Viszont fiatalos, újszerű ötleteivel másfél évig nagyon meglepte a Bundesligát, és kicsit a világot is.

Ezt a stílust próbálja most alkalmazni Lipcsében is, és ehhez talán még jobb focistái is vannak ott. A lényeg, hogy a Leipzig lényegesen hátrébb védekezik, mint a korábbi edző, Jesse March idején. Gyakran nyolcan szállják meg a pálya közepét, és az ellenfelet a szélekre terelik. Ha labdát szereznek, akkor nagy terület van a játékosok előtt az ellenfél kapuja felé. Ha vannak kellően gyors játékosok, akkor ezzel nagyon gyorsan mattolni lehet az ellenfél kissé „szétszakadt" védekezését. Ezzel a taktikával jobban ki lehet használni Christopher Nkunku és André Silva gyorsaságát, és Szoboszlai Dominik technikáját, mintha feljebb védekezne a csapat, és egy tömör védelemmel találná magát szemben. Nkunku nem teljesített rosszul az amerikai edző idején sem, de Silva a december elején érkezett új tréner taktikájával visszanyerte Frankfurtban mutatott remek formáját. Szoboszlai pedig tökéletesen megérti magát ezzel a két játékossal.

Szoboszlai egyébként a mérkőzés után elmondta, hogy az elmúlt félév a várakozásoknál gyengébbre sikerült, de a csapat ezen a mérkőzésen megmutatta, hogy tud focizni. A negyedik hely gond nélkül elérhető, és ezzel ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhetne a Leipzig az ősszel is.

A Freiburg viszont az ősszel a várakozásokat jócskán túlteljesítve a BL-indulást érő, harmadik helyen karácsonyozott. A mindössze három győzelmet aratva kiesőhelyen „telelő" Bielefeld ellen akár őrizhette is volna ezt a pozícióját a 2022-es nyitófordulóban, ám hiába vezetett hazai pályán már 2-0-ra is, a vége 2-2 lett.

Sallai Roland a kezdéstől a 70. percig pályán volt, amikor lehozta edzője még vezetett a Fekete-erdei csapat. Aztán a hajrában jött számára a „fekete leves", így lecsúszott a negyedik helyre.

A két vasárnapi mérkőzésen egy olyan csapat játszott, melynek van magyar labdarúgója, de ezúttal nem kapott lehetőséget. A Hertha-Köln mérkőzést ugyanis Dárdai Márton a kispadról nézte végig.

A fővárosi csapat mindössze három ponttal gyűjtött többet, mint az osztályozós helyen álló, és néggyel, mint a kiesőn szomorkodó.

Az újonc Bochum kettővel gyűjtött tőle többet, és eggyel kevesebbet a Mainznál, kettővel a Leipzignél. Ez a négy csapat irígykedve néz fel a tabellán Sallai Roland Freiburgjára.