Vágólapra másolva!
A labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Ferencvárosi Torna Club a hivatalos honlapján tudatta, hogy leigazolta a cseh Ceske Budejovice csapatától a 23 éves nigériai támadót, Fortune Basseyt.

A bajnoki címvédő Fradi cseh bajnokság nyolcadik helyén álló Ceske Budejovice együttesétől szerződtette a cseh gólkirályi címre pályázó Fortune Basseyt, aki 1998. október 6-án született Nigériában. 2018-ban, 20 éves korában igazolt a cseh harmadosztályban szereplő Bohemians Prague B csapatába. Fél évet töltött a prágai klubnál, majd 2018 nyarán az Olympia Radotonhoz szerződött, ahol 36 találkozón 24-szer volt eredményes.

A nigériai Fortune Bassey és Orosz Pál, az FTC Zrt. vezérigazgatója Forrás: fradi.hu

Kiemelkedő teljesítményével felhívta magára a figyelmet, a szezon végén pedig osztályt is váltott, ugyanis a második ligában szereplő Usti nad Labem csapatához igazolt. Itt 30 mérkőzésen hét gólt szerzett, emellett pedig öt gólpasszt is adott, majd az idény végén ismét váltott: ezúttal már az első osztályben szereplő Budejovice szerezte meg a játékjogát.

A budejovicei együttes fél év után kölcsönadta a másodosztályban szereplő Vlasimnek, ahol 15 mérkőzésen kapta meg a lehetőséget, ezeken összesen ötször volt eredményes. Kölcsönszerződése lejárta után visszatért Budejovicébe, ahol remekül kezdte a 2021/22-es szezont, az első négy forduló után már két gólnál járt. Ezt követően a Viktoria Plzen, a Pardubice, a Boleslav, a Bohemians, a Slovacko (ezen a találkozón duplázott), majd ismét az Olomouc ellen talált a kapuba. Így 19 mérkőzés után kilenc góllal a góllövőlista negyedik helyén állt, csupán eggyel lemaradva a Viktoria Plzen francia támadójától, az első helyen álló Jean-David Beaugueltől.