Vágólapra másolva!
A Lazio kedden nagy csata végén, hosszabbításban szerzett góllal nyert 1-0-ra az Udinese ellen és jutott a legjobb nyolc közé a labdarúgó Olasz Kupában. A meccs nemcsak a ráadás miatt volt nehéz a római csapat edzőjének, Maurizio Sarrinak, hanem mert egy hatalmas ütközést is át kellett vészelnie.

A hosszabbítás pillanataiban a Lazio játékosa, Manuel Lazzari billentette ki az oldalvonal mellett az argentin Ignacio Pussettót, akik már nem tudott megállni, és

felöklelte a hazai csapat edzőjét, Maurizio Sarrit. Az olasz tréner a földre került, lerepült a szemüvege, de még a meccs közben rágcsálgatott füstszűrő sem maradt a szályában.

Szerencsére nem történt komolyabb baj, Sarri öleléssel biztosította az argentint, hogy nincs harag.

A római találkozó hőse egyébként ismét Ciro Immobile volt, aki a 106. percben vette be a kaput.