Vágólapra másolva!
A magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (OTP Bank Liga) szereplő Ferencváros szerdán 2-0-s vereslget szenvedett a szlovák első osztályban játszó Dunaszerdahely otthonában, amely 2022-ben az első edzőmeccse volt a Fradinak, ráadásul a kispadon debütált az új vezetőedző, Sztanyiszlav Csercsaszov is. 

Az FTC felkészülését nehezítő tényezők után nem volt meglepő Dibusz Dénes számára, hogy akadtak gondok a mérkőzés folyamán, de úgy érzi, jobb, ha most jönnek elő a hibák, mint a tétmeccseken. Jövő csütörtökön már a Puskás Akadémia ellen kell bizonyítani, az NB I 4. fordulójából elhalasztott mérkőzés pótlásán, de a Fradi kapusa szerint addigra tud címvédő és listavezető együttesünk annyit fejlődni, hogy megszerezze a három pontot - derül ki a FradiMédia videójából.

A találkozóról a dunaszerdahelyi klub készített egy összefoglalót, így aki nem követte a meccset, az most megnézheti a legfontosabb jeleneteket.