Vágólapra másolva!
A Bundesliga 20. fordulójában az RB Leipzig hazai pályán 2-0-ra legyőzte a Wolfsburgot. A magyar válogatott védője, Willi Orbán szerezte a hazaiak első gólját, a végeredményt pedig a horvát Josko Gvardiol állította be.

A három magyar válogatott futballistát foglalkoztató RB Leipzig kezdőjében Gulácsi Péter és Willi Orbán is szerepelt, míg Szoboszlai Dominik a kispadon kapott helyet a Wolfsburg elleni hazai mérkőzésen.

Szoboszlai két mérkőzést, egy bajnokit és egy kupameccset kihagyott combizomsérülése miatt, de felépült és ott lehetett a keretben, viszont Domenico Tedesco vezetőedző óvatosságból nem állította a kezdőcsapatba.

Az első félidőben a Lipcsénél volt többet a labda, de a Wolfsburg futballozott veszélyesebben.

A 40. percben Gulácsinak kellett hatalmasat védenie Vranckx lövése után,

Gerhardt ismétlése pedig elkerülte a bal felső sarkot. Gólt nem hozott az első félidő, 0-0-s eredmény tudatában vonulhattak pihenőre a csapatok.

A második félidőt aktívabban kezdte a Leipzig, és Orbán az 58. percben gólt is szerzett, de lesen tartózkodott a támadás során, így a játékvezető nem adta meg a magyar válogatott védő találatát.

A 64. percben Nkunku szabadrúgása kerülte el kevéssel a kaput, majd nem sokkal később Kampl távoli lövése ment mellé, de komolyabb helyzetet nem tudott kidolgozni a hazai együttes.

A 76. percben aztán megtört a jég, Orbán ezúttal szabályos gólt fejelt és megszerezte a vezetést.

Olmo jobb oldali beívelését Silva a felsőlécre fejelte, de a lepattanó labdát a magyar válogatott hátvéd közelről a kapuba bólintotta.

A Wolfsburg ment az egyenlítésért, de egy szép kontratámadás után a 84. percben Gvardiol kapott jó passzt, és nagyszerűen átemelte a kifutó kapust, eldöntve ezzel a meccset.

Gulácsi és Orbán végigjátszotta a találkozót, Szoboszlai ezúttal nem kapott lehetőséget. A Leipzig a 2-0-s győzelmének köszönhetően feljött a tabella 6. helyére, a 15. helyezett Wolfsburgnak viszont javulnia kell, ha nem szeretne a jövőben kiesési gondokkal küzdeni.

1. félidő
37Benjamin Henrichs
34Mohamed Simakan
2. félidő
84Josko Gvardiol
84Nordi Mukiele
82Tyler Adams
81Christopher Nkunku
79Aster Vranckx
79Yannick Gerhardt
76Willi Orbán
74Mohamed Simakan
73Dani Olmo
67Kevin Kampl
59Maxence Lacroix
56Konrad Laimer
55Hugo Novoa
55Benjamin Henrichs
46Gian-Luca Waldschmidt
Összeállítások
RB Leipzig3-4-2-1
Wolfsburg3-4-2-1
Football Pálya

RB Leipzig

Kezdők
10Emil Forsberg
8Amadou Haidara
23Marcel Halstenberg
26Ilaix Moriba
1Gulácsi Péter
2Mohamed Simakan
74
34
4Willi Orbán
76
32Josko Gvardiol
84
39Benjamin Henrichs
55
37
27Konrad Laimer
56
44Kevin Kampl
67
3Angelino
38Hugo Novoa
55
18Christopher Nkunku
81
33Andre Silva
13Philipp Tschauner
31Josep Martinez
9Yussuf Poulsen
14Tyler Adams
82
16Lukas Klostermann
17Szoboszlai Dominik
22Nordi Mukiele
84
25Dani Olmo
73
37Sidney Raebiger
Cserék

Wolfsburg

Kezdők
10Lukas Nmecha
6Paulo Otavio
24Xaver Schlager
11Renato Steffen
2William
1Koen Casteels
4Maxence Lacroix
59
3Sebastiaan Bornauw
25John Anthony Brooks
20Ridle Baku
27Maximilian Arnold
31Yannick Gerhardt
79
15Jerome Roussillon
8Aster Vranckx
79
28Gian-Luca Waldschmidt
46
9Wout Weghorst
12Pavao Pervan
5Micky van de Ven
17Maximilian Philipp
19Kevin Mbabu
21Bartosz Bialek
22Felix Nmecha
23Josuha Guilavogui
28Dodi Lukebakio
33Daniel Ginczek
Cserék

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Bayer Leverkusen 24 20 0 4 61-16 45 64
GY
GY
GY
GY
GY
I
2.
Bayern München 24 17 4 3 65-28 37 54
GY
V
V
GY
D
I
3.
VfB Stuttgart 24 16 6 2 55-31 24 50
GY
GY
GY
D
GY
I
4.
Borussia Dortmund 24 12 4 8 48-30 18 44
D
GY
D
V
GY
I
5.
RB Leipzig 24 13 7 4 53-31 22 43
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Eintracht Frankfurt 24 9 5 10 38-31 7 37
V
D
D
D
GY
I
7.
Hoffenheim 24 9 9 6 43-44 -1 33
D
D
V
GY
GY
I
8.
Freiburg 24 8 10 6 32-44 -12 30
V
V
D
V
D
I
9.
Werder Bremen 24 8 10 6 33-37 -4 30
GY
V
GY
D
V
I
10.
Augsburg 24 7 9 8 39-41 -2 29
D
D
V
GY
GY
I
Teljes lista