Vágólapra másolva!
A francia labdarúgó-bajnokság 22. fordulójában a listavezető Paris Saint-Germain 4-0-ra legyőzte a Reims csapatát a Parc des Princes stadionban.

A találkozónak a 12 meccs óta veretlen Paris Saint-Germain volt az esélyese, azonban Mauricio Pochettino gárdájából nem kevesebb mint kilenc ember hiányzott sérülés, koronavírusos fertőzés, illetve az Afrika-kupán való szereplés miatt. A legerősebb kezdőcsapatból nem léphetett pályára többek között Gianluigi Donnarumma, Georginio Wijnaldum, Neymar, Achraf Hakimi és Idrissa Gueye sem. Ott volt azonban a keretben a hétszeres aranylabdás Lionel Messi, aki január elején fertőződött meg a koronavírussal.

A párizsiak az első félidőben mezőnyfölényben játszottak, de igazán komoly helyzetet sokáig nem alakítottak ki. Az első félidő végén aztán az olasz Európa-bajnok Marco Verratti csapott le egy lecsorgó labdára, és 13 méterről a rövid sarokba bombázott.

Sergio Ramos másodszor volt a kezdőcsapat tagja a PSG-ben Forrás: AFP/Thomas Samson

A második félidőben nem sokat változott a játék képe. A PSG kontrollálta a meccset, a 62. percben pedig növelte az előnyét. Egy szöglet után a második párizsi meccsén kezdő Sergio Ramos érkezett egy kipattanóra, a lövését még védte Predrag Rajkovic, de a labda pont a spanyol világbajok elé pattant vissza, aki közelről a hálóba kotorta a labdát.

A 67. percben aztán eldöntötte a meccset a PSG.

A két perccel korábban beállt Lionel Messi átadása után Verratti lőtt 14 méterről, a labda megpattant Wout Faes fején, így Rajkovic reagálni sem tudom rá.

A 75. percben újabb gólt lőtt a Paris Saint-Germain. Egy labdaszerzés után Kylian Mbappé húzott el a bal szélen, majd középre tálalt az érkező Danilo Pereirának, aki 16 méterről a bal felső sarokba belsőzött.

A hajrában a párizsiak még növelhették volna az előnyüket. A 87. percben még az argentin Mauro Icardi lőtt egy gólt, de a játékvezető les miatt nem adta meg a találatot, így maradt 4-0-s végeredmény. Ezzel a győzelemmel a PSG már 13 meccs óta veretlen a francia bajnokságban, és továbbra is 11 pont előnnyel vezeti a tabellát a második Nice csapata mögött.

Ligue 1, 22. forduló:
Paris Saint-Germain-Reims 4-0 (1-0)
Gólszerzők: Verratti (44.), Ramos (62.), Faes (67. - öngól), Danilo (75.)