Társoldalunk:

Az amerikaiak majdnem a saját csapdájukba estek a vb-selejtezőn

2022.01.28. 09:34

Az éllovas Kanada és a második, illetve harmadik helyen álló Egyesült Államok és Mexikó is győzött csütörtökön a labdarúgó-világbajnokság észak- és közép-amerikai selejtezőjében, amelyből egyenes ágon három csapat jut ki Katarba.

A kilencedik fordulóban Kanada Honduras vendégeként diadalmaskodott 2-0-ra, Mexikó pedig Kingstonban nyert a házigazda Jamaicaiak ellen úgy, hogy a második félidőben emberelőnyben futballozott. Ennek ellenére a hazaiak szerezték meg a vezetést az 50. percben, a fordítás a hajrában - a 81. és a 83. percben esett gólokkal - jött.

Az amerikaiak Columbusban fogadták Salvador együttesét, a fagypont körüli hőmérséklet mindkét csapatot próbára tette. Az amerikai csapat, amelyik három mérkőzést játszik zsinórban, ezek közül a középsőt a kanadai Hamiltonban, a pályaválasztással egyrészt minél kevesebb kívánt utazni, másrészt azt sem bánta, ha közép-amerikai ellenfeleit (Mexikót majd St. Paulban fogadják) számukra minél kényelmetelenebb körülmények között fogadják.

Az amerikai csapat edzése Columbusban:

A házigazdák nem uralták a mérkőzést olyan mértékben, ahogy azt előzetesen várni lehetett, de a védő Antonee Robinson 52. percben szerzett találatával végül sikerült otthon tartaniuk a három pontot.

Az amerikaiak kezdőcsapatára is érdemes vetni egy pillantást, és lassan megszokni a látványt, hogy a Chelsea, a Juventus, a Barcelona vagy éppen az RB Leipzig is játékost a válogatottba.

A CONCACAF-zóna selejtezősorozatának utolsó, harmadik szakaszában már csak nyolc csapat szerepel, közülük az első három jut ki az év végén sorra kerülő katari vb-re, a negyedik pedig interkontinentális pótselejtezőt játszik majd. A küzdelemből még öt kör van hátra.

Eredmények, 9. forduló:
Jamaica-Mexikó 1-2 (0-0)
Egyesült Államok-Salvador 1-0 (0-0)
Honduras-Kanada 0-2 (0-1)
Costa Rica-Panama 1-0 (0-0)
Az állás: 1. Kanada 19 pont, 2. Egyesült Államok 18, 3. Mexikó 17, 4. Panama 14, 5. Costa Rica 12, 6. Jamaica 7, 7. Salvador 6, 8. Honduras 3