Vágólapra másolva!
A Nike sportszergyártó cég felfüggesztette az együttműködését Mason Greenwooddal, a Manchester United vasárnap este nemi erőszak miatt őrizetbe vett focistájával.

A 20 éves támadót vasárnap délután tartóztatták le nemi erőszak és testi sértés gyanújával. Ezt követően a Manchester United bejelentette, hogy Greenwood további értesítésig nem léphet pályára és nem edzhet a klubnál, még akkor sem, ha szabadlábra helyezik.

Vasárnap a rendőrség Greenwood otthonában járt bizonyítékokat keresve, miután a barátnőjének, Harriet Robsonnak feltörték a telefonját és arról fényképeket tettek közzé az Instagramon a lány zúzódásairól, a véres ajkáról, valamint egy nyilvánvaló szexuális támadásról szóló hangfelvétel is kikerült a világhálóra.

A kirobbant botrány Mason Greenwood pályafutásába kerülhet Forrás: AFP/Paul Ellis

A rendőrség hétfői közleménye szerint a nyomozók további időt kaptak, hogy kihallgathassák a 20 éves focistát, akit nemi erőszak és testi sértés gyanújával tartanak fogva.

Ennek következtében hétfőn az amerikai Nike sportruházati cég - amely Greenwood szponzora volt - közölte, hogy felfüggesztette kapcsolatát a Manchester United játékosával.

Közleményükben hozzátették, hogy mélységesen aggódnak a nyugtalanító vádak miatt, és továbbra is szorosan figyelemmel kísérik a helyzetet.

Az angol sajtó szerint a botrányra rámehet a 20 éves támadó pályafutása, akit vasárnap óta több csapattársa, többek között David De Gea, Cristiano Ronaldo, Paul Pogba, Jadon Sancho és Marcus Rashford is kikövette a közösségi média felületein.

A Manchester United pedig az összes Greenwood nevével ellátott árut eltávolította az online áruházából.