A koronavírus leküzdése után elindult a téli olimpia helyszínére Liu Shaoang

LIU Shaoang
Debrecen, 2021. november 20. Liu Shaoang a férfi 500 méteres verseny elődöntőjében a rövidpályás gyorskorcsolyázók debreceni világkupaversenyén a Főnix Arénában 2021. november 20-án. MTI/Czeglédi Zsolt
Vágólapra másolva!
Koronavírus-fertőzése után felgyógyulva kedden csapattársai után elindulhatott a pekingi téli olimpiára a világbajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Liu Shaoang.

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség beszámolója szerint az éremesélyes sportolót többek között Kósa Lajos elnök búcsúztatta el és a Magyar Olimpiai Bizottság szombaton megválasztott új elnökével, Gyulay Zsolttal indult el a kínai fővárosba.

A sportág első magyar összetett világbajnokának múlt hétfőn lett pozitív a koronavírustesztje, így nem tarthatott csapattársaival, akik két nappal később keltek útra az ötkarikás játékokra. A 23 éves

Liu Shaoang hétfő délelőtt megszerezte a szükséges, hivatalos, a kínai hatóságok által is elismert laboratóriumban készült negatív PCR-tesztet, így adminisztrációs eljárás után kedden repülőre ülhetett,

és pekingi idő szerint szerda délután megérkezhet a kínai fővárosba. A férfi váltóban tartaléknak jelölt Varnyú Alex - aki szintén pozitív tesztet adott a múlt héten - jelen állás szerint négy nappal később, azaz vasárnapra érhet Pekingbe.

Liu Shaoang elindult a téli olimpia helyszínére Forrás: MTI/Czeglédi Zsolt

A pekingi téli olimpia hivatalosan pénteken kezdődik, a short trackesek versenye rögtön másnap rajtol, amikor vegyes váltóban már érmeket osztanak, illetve sor kerül a női 500 méter és a férfi 1000 méter selejtezőjére. Előbbiben Jászapáti Petra és Kónya Zsófia, utóbbiban pedig Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, valamint Krueger John-Henry a nevezett.

A rövidpályás gyorskorcsolya az egyetlen magyar éremesélyes sportág a téli olimpián. A magyar szövetség 10-15 olimpiai pont megszerzését reméli.

Négy éve Phjongcshangban a férfi váltó - Liu Shaoang, Liu Shaolin Sándor, Knoch Viktor és Burján Csaba összeállításban - megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét.