Vágólapra másolva!
Ilombe Mboyo ebben a szezonban már nem léphet pályára a belga élvonalban szereplő Gent csapatában, ugyanis a klub közleményben jelezte, hogy felfüggesztette a labdarúgót, aki nemierőszak-botrányba keveredett.

Ilombe Mboyót január közepén tartóztatta le a rendőrség nemi erőszak és testi sértés vádjával. A belga klub egészen idáig nem kívánt kommunikálni az üggyel kapcsolatban, ám kedd délután egy közleményt adott ki, mely szerint Mboyo már nem a csapat tagja.

Nagy bajba került a Genk börtönt is megjárt focistája, Ilombe Mboyo Forrás: Belga via AFP/Kurt Desplenter

– áll a klub közleményében.

Belga sajtóhírek szerint a 34 éves csatár edzhet a klubnál, de már nem a keret tagja, így meccsen már nem léphet pályára.

Nem ez volt egyébként az első eset, hogy Mboyót nemi erőszakkal vádolták meg. A kongói származású belga focista ugyanis 17 évesen hét év börtönbüntetést kapott egy 14 éves lány ellen elkövetett csoportos nemi erőszak miatt. Mboyo aztán jó magaviselet miatt 2009-ben, három évvel a börtönbüntetése lejárta előtt szabadulhatott, ezt követően folytatta a pályafutását.