Vágólapra másolva!
Az angol bajnokság 24. fordulójában a Manchester City hazai páyán fogadta a Brentford csapatát. Az első félidőben Mahrez tizenegyesével szerezte meg a vezetést Pep Guardiola csapata. A második félidőben egy kapushibát követően Kevin De Bruyne növelte a hazaiak előnyét. A Manchester City végül két góllal győzte le a Brentford csapatát, és továbbra is vezeti az angol bajnokságot.

Pep Guardiola csapata a legutóbbi öt meccsükön csupán a Southampton ellen játszott döntetlent, a többi meccsüket megnyerték. A Brentford jóval rosszabb formát mutatott a legutóbbi öt bajnoki fordulóban. A vendégek csak egyszer tudtak nyerni a legutóbbi öt találkozójukon.

Az első negyedórában nem alakult ki nagyobb helyzet. A Manchester City többet birtokolta a labdát, de nem tudott veszélyes szituációkat teremteni. A Brentford mélyen védekezve a kontratámadásokra rendezkedett be. A 28. percben egy kapu előtti kavarodás után Cancelo vágta fölé a labdát hét méterről. Négy perc múlva szinte ugyanarról a helyről Raheem Sterling vágta fölé félfordulatból Bernardi Silva beadását.

Raheem Sterling ellen szabálytalankodtak Forrás: AFP/Paul Ellis

A 39. percben Steerlinget állították meg szabálytalanul a Brentford védői a tizenhatoson belül. A megítélt tizenegyest Mahrez magabiztosan végezte el, ezzel megszerezte a vezetést a Manchester City. A félidőben több gól nem született.

Riyad Mahrez végezte el a tizenegyest Forrás: AFP/Paul Ellis

A második félidő elejétől újra a Manchester City játszott fölényben. A Brentford azonban alig hagyott területet a City játékosainak, szoros emberfogással követték a vendégjátékosok a hazaiak támadóit.

A 68. percben egy kapushiba után a Manchester City megszerezte a második gólt: a Brentford kapusa, Raya óriási hiba után a tizenhatoson álló Sterlinghez passzolta a labdát. Az angol válogatott támadó kísérletét Raya lábbal még ki tudta védeni,

de a kipattanó labdát De Bruyne tizennégy méterről a védők lábai között a kapuba lőtte.

A hátralévő időben még megpróbált gólokat szerezni Pep Guardiola csapata, de az eredmény már nem változott. A City hazai pályán győzte le a Brentford csapatát, és továbbra is vezeti az angol bajnokságot.

Premier League, 24. forduló
Manchester City - Brentford 2-0 (1-0)