Vágólapra másolva!
Csütörtök este két mérkőzést rendeztek a Premier League 24. fordulójában. A második helyen álló Liverpool 2-0-ra legyőzte a Leicester City csapatát az Anfielden, míg az Arsenal 1-0-ra nyert a Wolverhampton Wanderers otthonában.

A Liverpool remek formában várhatta a meccset, ugyanis Jürgen Klopp csapata 2022-ben még nem veszített mérkőzést. Acsapat két legjobb támadója, Sadio Mané és Mohamed Szalah ugyan visszatért az Afrika Kupáról, de a szenegáli támadó nem került be a keretbe, az egyiptomi viszont a kispadra már leülhetett. Ott volt viszont a kezdőben az FC Portótól szerződtetett kolumbiai támadó, Luis Diaz, aki az első Premier League-meccsén lépett pályára.

A Leicester ellenben pocsék formában volt a meccs előtt. Brendan Rogers csapata a legutóbbi három meccsén nyeretlen maradt, múlt hétvégén pedig a másodosztályú Nottingham Forest csapata ellen esett ki az FA-kupából.

Diogo Jota már 12. gólos a bajnokságban Forrás: AFP/Oli Scarff

Az első félidőben a Liverpool akarta érvényesült, de Szalah és Mané nélkül nem volt elég átütőerő a támadójátékban. A 34. percben azt Klopp csapata gólra váltotta a mezőnyfölényét. Trent Alexander-Arnold szögletére Virgil Van Dijk fejelte kapura, Kasper Schmeichel ugyan ki tudta ütni a labdát, de a kipattanóra a portugál Diogo Jota érkezett, és közelről nem hibázott.

A második félidőben a Liverpool sokkal élesebb volt. Mohamed Szalah is beállt csereként és több nagy helyzetet is kidolgozott, de Schmeichel szenzációs napot fogott ki, és a bravúrjaival folyamatosan meccsben tartotta a Leicestert.

A Liverpool aztán a 87. percben eldöntötte a meccset.

Joël Matip körömpassza után Jota került helyzetbe, és 11 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot.

A Pool ezzel már 15 meccs óta veretlen a bajnokságban hazai pályán, és továbbra is tartja a második helyét a Premier League-ben.

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

A Wolverhampton Wanderers esélyesként várhatta az Arsenal elleni meccset, ugyanis Bruno Lage csapata a legutóbbi öt bajnoki meccséből négyet megnyert, és feljött a tabella nyolcadik helyre, két pontra megközelítve az Arsenalt. Az észak-londoni csapatnak nagyon jól jól a több mint kéthetes szünet, ugyanis Mikel Arteta együttese minden sorozatot figyelembe véve öt meccs óta nyeretlen volt, mindezt úgy, hogy legutóbb január 1-én, a Manchester City elleni bajnokin tudott gólt lőni.

Az Arsenal másfél hónap után lőtt ismét gólt a Premier League-ben Forrás: AFP/Adrian Dennis

A találkozó eleje alacsony színvonalú játékot hozott, majd a 25. percben egy szöglet után a brazil Gabriel Magalhães révén megszerezte a vezetést az Arsenal.

A második félidőben az Arsenalnak semmilyen célja nem volt, csak hogy ölje a játékot.

Az Ágyúsok folyamatosan húzták az időt, aztán a 70. percben emberhátrányba kerültek egy nem mindennapi piros lappal.

A brazil Gabriel Martinelli előbb fellökte a bedobást elvégző Daniel Podence-t, de a játékvezető továbbengedte a játékot, a brazil pedig visszasprintelt és hátulról letarolta Chiquinhót is, így a játék megszakítása után azon nyomban két sárga lapot is begyűjtött.

Martinellit elvitte a szíve Forrás: AFP/Adrian Dennis

Martinelli kiállítása után a Wolves egykapuzott az utolsó 25 percben, záporoztak a beadások az Arsenal kapuja felé, de igazán komoly helyzetet nem tudott kialakítani Bruno Lage csapata csapata, így az Arsenal először nyert 2022-ben, és feljött a tabella ötödik helyére, egy pontra megközelítve a BL-szereplést érő negyedik helyen álló West Hamet.

Premier League, 24. forduló
Liverpool-Leicester City 2-0 (1-0)
gólszerző: Jota (34., 87)

Wolverhampton Wanderers-Arsenal 0-1 (0-1)
gólszerző: Gabriel (25.)
kiállítva: Martinelli (70.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista