Vágólapra másolva!
Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) összesen 30 ezer ingyenjegyet biztosít a nemzetközi kupákban döntős klubok számára.

Az UEFA honlapjának hétfői beszámolója szerint a Bajnokok Ligája fináléjának résztvevői 5-5, az Európa-liga utolsó találkozójának érdekeltjei 4-4, a Konferencia-liga, valamint a női Bajnokok Ligája döntősei pedig 3-3 ezer belépőt kapnak.

A jegyeket az egyesületeknek a leghűségesebb szurkolói között osztják szét Forrás: NurPhoto via AFP/Fabrizio Carabelli/LiveMedia/NurPhoto/Fabrizio Carabelli

Az UEFA jelezte, ezeket a jegyeket az egyesületeknek a leghűségesebb szurkolói között - a legrégebb óta bérlettel rendelkezők, vagy a legtöbb idegenbeli mérkőzésre utazók - kell szétosztaniuk,

nem kaphatják meg a partnerek, szponzorok vagy tisztségviselők.

A szervezet azt is közölte, hogy a Bajnokok Ligája döntőjére a következő három évben is megtartja a 2020 óta érvényes jegyárakat a hármas (180 euró) és a négyes (70 euró) kategóriában.

Aleksander Ceferin UEFA-elnök elmondta, ezzel a lépéssel szeretnének köszönetet mondani a szurkolóknak, aki a pandémia óta is kitartóan buzdítják kedvenceiket, még úgy is, hogy hosszú időt töltöttek vagy töltenek a stadionokon kívül.