Társoldalunk:

A Honvéd kapusa a szezon védését mutatta be a Puskás Akadémia elleni meccsen - videó

2022.02.26. 18:52

A labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójában a Budapest Honvéd 0-0-s döntetlent játszott a Puskás Akadémia csapatával a Bozsik Arénában.

A Budapest Honvéd négy ponttal többet szerzett a legutóbbi két fordulóban, mint riválisa, mégis a Puskás Akadémia a második, a kispesti gárda pedig a kilencedik a tabellán, tizenhat pont különbséggel. A Honvéd eredménysora javult Nebojsa Vignjevic kinevezése óta. Ugyanakkor hazai pályán nem jó a mérlege, a Fehérvár legyőzése előtt három mérkőzésen egyetlen pontot szerzett. A Puskás Akadémia idegenben egyszer nyert, kétszer döntetlent játszott a tavaszi szezonban, és minden idegenbeli bajnokiján kapott egy gólt. 

A Puskás Akadémia agresszívan kezdte a találkozót, az első negyedórában sokkal többet támadott, a 15. percben mégis a Honvédé volt a mérkőzés első helyzete. Egy begyakorolt szöglet-figura végén Mohammed Kadiri lőtt nyolc méterről, de a ghánai focista lövését Markek Tamás vetődve védeni tudta. A folytatásban kiegyenlítettebb lett a játék, a 28. percben aztán a Honvéd már ziccert is lőhetett. Egy gyors kontratámadás végén Thierry Gale tálalt Dejan Drazic elé, a szerv szélső 13 méterről a bal alsót célozta meg, de a Puskás kapusa bravúrral védett.

A 39. percben előnybe kerülhetett volna a Puskás Akadémia. Egy jobbról belőtt labdába Baráth Botond rosszul ért bele, az üresen érkező Nagy Zsolt így öt méterről lőhetett, de Szappanos Péter elképesztő reflexmozdulattal hárította a közeli lövést. 

A 42. percben aztán a Honvéd is veszélyeztetett. A magyar válogatott Nagy Dominik szögletére Nenad Lukic robbant be a rövid oldalon, de a fejese a jobb felső kapufán csattant.

A második félidőt jobban kezdte a Honvéd, amely az 57. percben néhány pillanatig egy megítélt büntetőnek is örülhetett. Kadiri vitte el a labdát Nagy Zsolt mellett, aki összekoccintotta a ghánai játékos bokáját, Erdős József játékvezető pedig egy kis hezitálás után tizenegyest ítélt a Honvédnak. Azonban mielőtt Lukic odaállhatott volna a lövéshez, a videobíró visszanézte az esetet, és érvénytelenítette a büntetőt, ugyanis Kadirit a tizenhatoson kívül rúgták fel.

Nagy Zsolt volt a Puskás Akadémia legaktívabb játékosaForrás: MTI/Kovács Tamás

A 67. percben a Honvéd már egy meg nem adott gólig is eljutott. Egy bal oldali szögletet Lukic csúsztatott meg a rövid oldalon, a labda a csapatkapitány Batik Bencéhez került, aki levette azt, majd egy cselt követően 10 méterről a jobb alsóba lőtt. Erdős játékvezető azonban érvénytelenítette a találatot, mert úgy látta, hogy a Honvéd védője kézzel vette le a labdát.

Az utolsó 25 percben minden két csapat próbált több kockázatot vállalni a győztes gól megszerzése érdekében, de igazán nagyon helyzet egyik oldalon sem alakult ki, így maradt a 0-0-s döntetlen.