Vágólapra másolva!
Egyre nagyobb bajban van a Leeds United, amely sorozatban negyedik meccsét veszítette el a Premier League-ben, ezúttal a Tottenham verte Marcelo Bielsa csapatát 4-0-ra.

Rettenetes hónapot zárt le a Leeds, amely öt bajnokit játszott februárban, egy döntetlen mellett mindig kikapott. Bielsa csapata összesen 20 gólt kapott (3-3 az Aston Villa ellen, 0-3 az Everton, 2-4 a Manchester United, 0-6 a Liverpool és most 0-4 a Tottenham ellen) februárban, ennél rosszabb hónapot 1986 óta nem zárt csapat az angol élvonalban.

A vendégek a 10. és a 27. perc között döntötték el a három pont sorsát, ekkor háromszor találtak a kapuba. A Leeds a Premier League történetének második olyan csapata, amely egymást követő öt bajnoki találkozón három, vagy annál több gólt kapott: ilyen negatív szériája eddig csak a Sunderlandnek volt 2005 novemberében.

A túloldalon a Tottenham negyedik találatával - melyet Harry Kane előkészítéséből Szon Hung Min szerzett - megdőlt egy PL-rekord: az angol és a dél-koreai támadó már 37. alkalommal adott gólpasszt egymásnak, megdöntve Frank Lampard és Didier Drogba 36-os csúcsát.

Premier League, 27. forduló:
Leeds United-Tottenham Hotspur 0-4 (Doherty 10., Kulusevski 15., Kane 27., Szon 85.)

Tabella

Helyezés Csapat LM GY V D Gól GK Pont Forma
1.
Liverpool 27 19 2 6 64-25 39 63
V
GY
GY
GY
GY
I
2.
Manchester City 27 19 3 5 62-27 35 62
GY
D
GY
GY
GY
I
3.
Arsenal 28 19 4 5 68-23 45 62
GY
GY
D
GY
GY
I
4.
Aston Villa 27 17 6 4 59-37 22 55
GY
V
GY
GY
GY
I
5.
Tottenham Hotspur 26 15 6 5 55-39 16 50
GY
D
GY
V
GY
I
6.
Manchester United 27 14 11 2 37-39 -2 44
GY
GY
GY
V
V
I
7.
West Ham United 27 12 9 6 43-47 -4 42
V
V
V
GY
GY
I
8.
Newcastle United 27 12 11 4 57-45 12 40
D
GY
D
V
GY
I
9.
Brighton & Hove Albion 27 10 8 9 49-44 5 39
GY
V
GY
D
V
I
10.
Wolverhampton Wanderers 27 11 11 5 40-43 -3 38
GY
V
GY
GY
V
I
Teljes lista