Vágólapra másolva!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Leeds United a hivatalos honlapján jelentette be, hogy menesztette a csapat eddigi vezetőedzőjét, Marcelo Bielsát.

A klub vezetősége nehezen hozta meg a döntést, de úgy fogalmaztak, hogy a "jelenlegi eredmények nem felelnek meg az elvárásoknak."

Ezen nincs is mit csodálkozni, a Leeds szombaton 4-0-ra kapott ki a Tottenhamtől, és a 16. helyen állva immár csak két pont választja el a kiesőzónától. Ami ennél is fájóbb lehet a szurkolóknak, hogy

a legutóbbi öt bajnokiján mindössze egy pontot szerzett a csapat, az eddigi 26 PL-meccsen mindössze ötször nyert.

Ráadásul a Leeds lett a Premier League történetének második olyan együttese, amely egymást követő öt bajnoki találkozón három vagy annál több gólt kapott: ilyen negatív szériája eddig csak a Sunderlandnek volt 2005 novemberében.

- mondta Andrea Radrizzani, a klub elnöke, aki hozzátette, hogy Bielsa nagy hatással volt a csapatra, és szeretnénk megköszönni az edző elhivatottságát.

Bielsa 2018 júniusában került a Leeds Unitedhez, ahol az első szezonjában a csapat a Championship rájátszásába jutott, második évében pedig tíz pontos előnnyel nyerte a másodosztályú bajnokságot és jutott a Premier League-be. A 2020–2021-es idényben sem lehetett rá panasz, a Leeds a kilencedik lett, méghozzá az elmúlt húsz évet tekintve a legtöbb pontot szerző újoncaként.

A Leeds várhatóan hétfőn jelenti be a 66 éves tréner utódját.