Vágólapra másolva!
"Minden sikeres férfi mögött áll egy nő" - tartja a mondás, ez pedig a labdarúgókra kifejezetten igaz. Mint általában mindennek az életben, ennek az életmódnak is megvannak az előnye és a hátrányai is. Viszont ahogy számos példa is mutatja a profi foci világában, igazán sikeres pályafutáshoz elengedhetetlen egy olyan társ, aki képes mindent feladni azért, hogy a párja sikeres legyen. Mert bár ott van a pénz és a csillogás - ami igazán vonzó lehet, de nem szabad elfelejteni, hogy a profi játékosok nagy része a pályafutása során általában jópár alkalommal vált klubot, és így lakhelyet, országot, de napi két edzésről, a heti két-három meccsről és a olykor többhetes edzőtáborról még nem is beszéltünk. Ezúttal tehát nem a már jól ismert sztárfocistákra, hanem az őket mindenben támogató feleségeikre voltunk kíváncsiak.

A foci szerelmesei nap mint nap árgus szemekkel figyelik a kedvenceik minden mozzanatát, az internet, a közösségi oldalak világában pedig kis túlzással már azt is lehet tudni, hogy egy-egy sztár mikor látogatja meg a mellékhelyiséget.

Korunk egyik, ha nem a legnagyobb játékosát, a Manchester Unitedben játszó Cristiano Ronaldót például 407 millióan követik az Instagramon.

Egészen elképesztő, már-már felfoghatatlan szám. Csak összehasonlításképpen, hazánkban nagyjából 9,7 millióan élnek összesen. A sztárfocisták feleségei is egyre jobban a "kirakatba" kerülnek, így arra voltunk kíváncsiak, mit is érdemes tudni a leghíresebb nőkről a futball világában.

Posh Spice befolyása II. Erzsébet brit királynőjével vetekszik, vb-döntő kellett a szerelemhez

A "Wags" kifejezést először a brit bulvársajtó használta a híres játékosok, eredetileg az angol fociválogatott feleségeire és barátnőire.

A 2006-os labdarúgó-világbajnokság alatt Victoria Beckham miatt került általános használatba.

David Beckham és Victoria Beckham 1999-ben házasodtak össze Forrás: Victoria Beckham/Instagram

Az 1999-ben házasságot kötő Victoria Beckhamnek, és az akkori angol válogatott csapatkapitányának, David Beckhamnek az esete már csak azért is különleges, mert a sztárpár női tagja közel sem volt ismeretlen a világ számára. Ki ne tudná, hogy

Victoria Adams, azaz Posh Spice a Spice Girls nevű női együttesben vált híressé. A házasságuk óta azonban még nagyobb figyelem övezi Victoria Beckhamet, akiről kis túlzással azt is szokták mondani, hogy nagyobb hatással van az emberekre, mint II. Erzsébet brit királynő.

A divat és a smink világában mindenképpen. Az angol énekesnő, dalszerző, táncosnő, modell, divattervező és üzletasszony ugyanis tervezett már farmerkollekciót VB Rocks néven a Rock & Republic cégnek, később saját márkáját, a dVb Style-t is megjelentette. Napszemüvegeket, retikülöket, ékszereket és egy Intimately Beckham nevű parfümöt is megjelentetett. Öt dokumentumfilmben szerepelt, többek között a Being Victoria Beckham és a The Real Beckhams címűekben. Egészen elképesztő, de 2019 májusában a pár közös vagyonát 355 millió fontra becsülték.

Az FC Barcelona klasszisa, Gerard Piqué Beckhamhez hasonlóan ugyancsak egy ismert énekesnőbe lett szerelmes. A katalán védő 2011-ben vette feleségül a nála tíz évvel idősebb kolumbia sztárt, Shakirát.

Gerard Pigué még mindig nagyon szerelmes a 10 évvel idősebb kolumbiai énekesnőbe, Shakirába Forrás: Shakira/Instagram

A pár Madridban találkozott először, ahol Shakirával a 2010-s dél-afrikai világbajnokság címadó dalát, a "Waka Waka" videóklipjét vették fel.

Piqué itt ragadta meg az alkalmat először és kérte el a popsztár számát. A nagy szerelem végül egy SMS-sel kezdődött. Mivel Shakira előbb érkezett a világbajnokság helyszínére, Piqué rárírt, hogy milyen az idő.

"Ez egy tipikus, buta kérdés volt, és erre a normális válasz az lett volna, hogy hozz magaddal egy kabátot. Én is valami ilyen reakcióra számítottam, de ő erre

- mesélt Piqué megismerkedésünk történetéről. Innentől kezde nem volt megállás, folyamatosan üzengettek egymásnak.

Az egyetlen esély a találkozásra az volt, hogy bejussanak a spanyolok döntőbe, hisz ott lépett fel Shakira.

"Azt mondtam neki: ha azon múlik, hogy láthassam őt élőben, hogy be kell jutnunk a döntőbe, akkor ott leszünk! A döntő volt a legjobb dolog az életemben"

- tette hozzá a védő. A pár a 10 év korkülönbség ellenére azóta is boldogan él, két gyerekük is született, Milan és Sasha.

Shakirát nem nagyon kell bemutatni, ugyanis háromszoros Grammy-díjas énekes-dalszerző, zenész, producer, táncos, aki Latin-Amerikában az 1990-es évek közepétől a pop-rock-latin zene egyik legnagyobb alakja, a 2000-es évektől pedig a világ egyik legsikeresebb előadóművésze.

Hódítás egy rendezvényen és a gyerekkori szerelem

Ha nem is ekkora kaliberű sikersztorikat, de híres focistafeleségeket bőven találni még. Ki mással is folytathatnánk, mint a Manchester United ötszörös aranylabdás sztárjának, Cristiano Ronaldónak a feleségével, Georgina Rodríguezzel.

Cristiano Ronaldo és Georgina Rodriguez egy rendezvényen ismerkedett meg Forrás: Instagram/cristiano

A Buenos Airesben született argentin-spanyol modell - aki az Észak-Spanyolországi Jacában, a Pireneusok közelében található kisvárosban nőtt fel -, és

a világsztár portugál focista először egy madridi Dolce & Gabbana-rendezvényen találkozott. Ez nem is volt annyira meglepő, mivel a gyönyörű nő az olasz luxus divatmárka egyik boltjában értékesítési asszisztensként dolgozott Madridban.

Georgina a megismerkedésüket követően megpróbálta még folytatni a munkáját, ezúttal a Pradanál, de mivel már köztudott volt, hogy együtt van Ronaldóval, a fotósok és az újságírók elképesztő érdeklődése miatt ott kellett hagynia az állását. Ezt követően modellként és influenszerként folytatta az életét immár Ronaldo mellett, többek között szerződést írt alá az UNO modell irodával.

Georgina Rodríguez követőinek a száma 500 ezer alatt volt korábban, mára elérte, hogy több mint 35 millióan követik a mindennapjait.

Az argentin-spanyol nő jelenleg ikereket vár Ronaldótól, akivel már van egy közös gyerekük, Alana Martina.

"A lányom születése közelebb hozott Cristianóhoz. Nagyon boldog volt, amikor a lányunk született. Elvitt minket a klinikából, hazavitt minket, és mikor beléptem a házba, nagyon kellemesen meglepődtem. Meghívta rokonaimat és barátainkat, hogy megünnepeljük a lányunk születését.

- mondta korábban a kapcsolatukról Georgina Rodríguez.

Bár sokkal kevesebbet szerepel a médiában, mint például a korábban említett Victoria Beckham, vagy éppen Georgina Rodríguez, nem lehet szó nélkül elmenni korunk másik géniuszának, a hétszeres aranylabdás Lionel Messinek a felesége, Antonella Roccuzzo mellett.

Lionel Messi és Antonella Roccuzzo gyerekkoruk óta ismerik egymást Forrás: Antonella Roccuzzo/Intsagram

Messi 2017-ben vette feleségül a gyerekkori kedvesét. Roccuzzo családi szálak miatt - unokatestvére, Lucas Scaglia gyerekkori barátja volt - ötéves kora óta ismeri a PSG sztárját. A sztárfocista a hírek szerint fiatal kora óta "üldözte" a feleségét,

akivel hivatalosan 2008-ban hozták nyilvánosságra a kapcsolatukat.

"Az az igazság, hogy mindent csodálok benne. Sok jó tulajdonsága van. Mint például ahogyan boldogul a mindennapokban, a személyisége, hogy

- mondta Messi a feleségéről.

Antonella Roccuzzo kezdetben fogorvosnak tanult az egyetemen, de végül a közösségi kommunikációban találta meg a helyét.

2016 novemberében tette közzé az Instagramon - ahol közel 19 millióan követik a 34 éves nőt -, hogy modellszerződést írt alá az argentin Ricky Sarkany divatcéggel. Roccuzzo a "csendes" focistafeleségek közé tartozik, nem a balhéival hívja fel magára a figyelmet, immár hosszú évek óta mindenben támogatja Messit. A párnak három gyereke született, Mateo Messi Roccuzzo, Ciro Messi Roccuzzo és Thiago Messi.

A balhés kebelcsoda és a poklot átélő feleség

A PSG-sztár, Mauro Icardi és felesége, Wanda Nara története már közel sem ennyire álomszerű, mint a korábbiak voltak. A 35 éves argentin nő - aki hazájában népszerű televíziós személyiségnek számít, de híres modell is - a szintén argentin focista,

Maxi López felesége volt 2008 és 2013 között, három közös gyerekük is született. A házasság öt év után csúnya véget ért, majd fél év sem telt el, és Wanda Mauro Icardi felesége lett, akitől két gyereke született, azonban az ő kapcsolatuk sem volt éppen felhőtlen.

Mauro Icardi és Wanda Nara házassága nem mind volt felhőtlen Forrás: Wanda Nara/Instagram

Wanda - aki 2015-ben Icardi menedzsere is lett -, de a férjén kívül egyetlen más futballistát sem képvisel, tavaly azzal vádolta meg a focistát, hogy az argentin csatár állítólag félrelépett egy énekes-modellel.

Ezt követően hetekig szolgáltattak témát a nemzetközi bulvársajtónak. Eleinte úgy tűnt, sikerül elsimítani az ellentétet, majd bombaként robbant a hír, hogy véget ért az évek óta tartó, sok botránnyal kísért házasságuk, de végül csak megbékéltek a felek. Ha ez magában nem lenne elég, a fura szappanoperát a rajongók végigkövethették a közösségi oldalakon.

– írta például egy korábbi bejegyzésében Wanda Nara a közösségi oldalán. Végül azonban győzött a szerelem:

"Az elmúlt hónapokban feltöltött fotók azt mutatják, hogy milyen boldogok voltunk. A történtek miatt azonban nagyon megsérültem. Minden nap kértem Maurótól a válást. Amikor rájött, hogy nincs visszaút, azt mondta, hogy nem folytathatjuk így, ha az elválás az egyetlen módja annak, hogy véget vessünk a sok fájdalomnak, akkor tegyük meg. Elmentünk az ügyvédhez. Mauro két nap alatt elfogadta az összes feltételt és aláírtuk a megállapodást.

Szeretlek Mauro!" - írta Wanda Nara a közösségi oldalára feltöltött közös képhez.

Wanda Nara szívesen tesz ki magáról szexi képeket Forrás: instagram.com/wanda_icardi

Az eset óta nagy a csend a pár körül, de ennek az az oka, hogy most minden rendben van a kapcsolatukkal, és boldogan élik az unalmasnak semmiféleképpen nem mondható mindennapjaikat. Annyi biztos, hogy Wanda a szakmai karrierjének és magánéletének köszönhetően is nagy népszerűségre tett szert.

Végül jöjjön egy olyan focistafeleség, aki átélte a poklot a pálya mellett, de ma már boldogan tekinthet a jövőbe.

Ő nem más, mint Sabrina Kvist Jensen, a jelenleg a pályafutását a Brentfordnál újrakezdő dán Christian Eriksen felesége. A pár 2012-ben ismerkedett meg egymással.

Christian Eriksen és Sabrina Kvist Jensen nagyon boldogok együtt Forrás: Christian Eriksen/Instagram

A dániai Tommerup városában született Sabrina fodrásznak tanult, majd később egy ruházati cégnél dolgozott, miután Eriksennek Angliába költözött. Nem igazán aktív a közösségi oldalon, egyáltalán nem az az ember, aki a nyilvánosság előtt élné az életét.

2016-ban így vélekedett Eriksen: „Meg kell tanulnod megbirkózni fizikailag és mentálisan is ezzel az élettel, de bírom a nyomást, heti hét napot a munkámnak élek.

A 2020-as, részben hazai rendezésű foci-Eb-n a focista és a felesége is élete legnehezebb pillanatait élte át. Ki ne emlékezne, hogy

Sabrina Kvist Jensen zokogva nézte, hogy gyermekei - egy fiuk és egy lányuk van - édesapját az orvosok kísérlik megmenteni a finnek elleni Eb-csoportmérkőzésen.

Sabrina Kvist Jensen nehéz pillanatokat élt át Forrás: Getty Images/Stuart Franklin

"Az eset nem messze onnan történt, ahol a kerettagok családtagjai is figyelték a mérkőzést, így Christian párja is közelről látta az egészet - árulta el a dán válogatott kapusának, Kasper Schmeichelnek az édesapja, a korábbi kiváló labdarúgó, Peter Schmeichel. –

Az eset után a játékostársak, elsősorban az Simon Kjaer vígasztalta Eriksen feleségét, aki a lélekjelenlétének és gyors reagálásának köszönhetően segített Christian Eriksent visszahozni az életbe.

Szerencsére Eriksen azóta felépült, olyannyira, hogy

visszatért a pályára az angol Brentford színeiben a Newcastle ellen 2-0-ra elvesztett mérkőzésen.

„Ha nem nézem az eredményt, akkor

különleges nap ez számomra" - mondta Eriksen.

Ezekből a kapcsolatokből is látszik, hogy a sztárok világában sincs két azonos pár, ugyanolyan történet. Mindenki másként tudja kezelni, feldolgozni a körülötte zajló hatalmas médiaérdeklődést, nyomást. Egy azonban biztos, nem is olyan egyszerű a focistafeleségek élete, mint ahogy azt sokan elképzelik.